Tuti Tippek

Luca-nap: itt az idő, hogy kiderüljön, ki lesz a férjed

Bár semmilyen tudományos alapja nincs, ezért reklamációt sem fogadunk el, ha mégsem a szőke Pisti vesz majd el, azért ha van időd a nagy karácsonyi rohanásban, megjósolhatod, ki lesz a férjed. Mert a Luca-nap idén sem marad el.

A névadó Luca a legendák szerint a III. század tájékán előkelő szicíliai családba született, fiatalon vette fel a keresztény hitet, szüzességi fogadalmat tett, és mártírhalált halt. Luca alakja a magyar hagyományok szerint nemcsak jóságos, hanem boszorkányos is. A szerelmi jóslás legfontosabb hazai ünnepnapján ugyanis nekünk, nőknek, nemcsak lehetőségeink vannak ám! Ezen a napon nem ajánlatos dolgozni, így különösen nem szabad fonnunk, mosnunk, szőnünk, varrnunk és sütnünk sem, hisz Luca megbüntet bennünket, ha tiltása ellen vétünk! A játék nem babra megy, hiszen az egyik büntetés a kővé dermesztés.

Ennek a szabálynak talán nem is olyan nehéz eleget tennünk, így rá is térhetünk a lényegre. Népi hiedelmek szerint ugyanis december 13-án, azaz Luca napján megtudhatjuk, ki lesz a jövendőbelink. Elődeink hagyományát érdemes követnünk, hiszen ha előre nevet adunk a fehér lovas versenyzőnek, gondolatunk teremtőerejére hagyatkozva hamarosan sikerre számíthatunk.

Még mielőtt belefognánk a műveletbe, szedjük össze a hozzávalókat:

– sok papírcetli,
– még több gombóc,
– 1 piros alma,
– pogácsa,
– faág ízlés szerint.

Semmiképpen ne egyedül végezzük a férjmeghatározó műveleteket, hanem verődjünk csapatokba velünk együtt eladósorban lévő leányismerőseinkkel! Dolgozzunk a női összefogás jól ismert erejével, és ha lehet, a rituálékat éjfél környékén végezzük!

Luca-nap: itt az idő, hogy kiderüljön, ki lesz a férjed

Bevezető – avagy 1 röff, 1 év türelem

Ha nem vagyunk kíváncsiak a nagy Ő nevére, pusztán szeretnénk tudni, mikor érkezik, zörgessük meg egy közeli disznóól tetejét, és figyeljünk a hatásra: ha nem hallunk semmit, hamarosan bekötik a fejünket. Azonban ha a malac megijed, ahányat röfög, annyi évet kell még várnunk a menyegzőnkre.

Malac hiányában vagy mellett…

1. 12 név – 13 gombóc (pogácsa, kalácska)

Írjunk fel 12 férfinevet 12 papírcédulára, majd helyezzük azokat 12 főzni való gombócba. E 12 névvel teli, valamint egy üres gombócot dobjunk forró vízbe, és figyeljük, melyik gombóc érkezik elsőként a víz tetejére. A legelső felúszó gombócban rejtőző cédulából tudhatjuk meg, mi lesz a jövendőbelink neve, rögtön a következő évben. Ha az üres gombóc bukkan először a felszínre, a következő évben nem lesz férjhezmenetel.

Ha nem szeretjük a gombócot, alkalmazzunk pogácsa- vagy kalácstésztát. A cédulákkal együtt süssük meg a 12+1 üres süteményt. Ebben az esetben az utolsónak megmaradt darab fedi fel előttünk a szerelmi jövőt.

2. Luca-cédula tüzes menyecskéknek

Ugyancsak 12 férfinevet írjunk fel 12 cetlire. Mindennap vessünk tűzbe egy cetlit, és amelyik a legvégére marad (pont karácsonyra), az rejti jövendőbeli párunk nevét.

3. Alma, a tudás hatalma

Luca napjától karácsonyig mindennap harapjunk egyet egy előre e célra kiválasztott almába. A csutkával, ami az almából karácsonyra megmarad, menjünk az utcára (vagy az éjféli misére), és az először elénk tévedő férfivel egyező nevű lesz a mátkánk. Ugyanezen időszak alatt – Luca-napi kezdéssel – helyezzünk faágat vízbe, és ha kizöldül karácsonyra, garantáltan menyasszonyi sorba lépünk a közeli jövőben.
 
Ha még ennél is biztosabb információt szeretnénk, akkor helyezzünk férfinadrágot a párnánk alá, és akivel álmodunk, az lesz a férjünk!

Bárhogy is, de a közel kétezer éves hagyományok nem lehetnek alaptalanok. Az év leghosszabb éjszakája méltán remek alkalom, hogy megfogalmazzuk magunknak, kire vágyunk, és a csillagokra bízzuk, hogy meg is érkezzen hozzánk. Ha pedig ehhez a vágyódáshoz benne vagyunk a játékban is, kövessük a leírtakat kedvünk szerint!

Nincs vesztenivalónk, sőt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top