Tuti Tippek

Tegyél jót a világgal, hogy neked is jó legyen

Karácsony előtt sorra indulnak a jótékonysági akciók, mintha ilyenkor jobban éreznénk, hogy rajtunk is múlik, milyen a világ, ami körülvesz bennünket. Mintha az ünnepi kiadások közé jobban simulnának be az adományokra szánt összegek. Pedig jótékonykodni máskor is lehet, és jó is.

A Thaiföldön járó turisták rendszerint meglepődnek azon, hogy az utcán koldulóknak szinte csak a thai emberek adnak alamizsnát. Ők viszont egytől egyig. A legszegényebbektől a leggazdagabbakig. A kolduló buddhista szerzeteseknek ételt adni ugyanilyen magától értetődő Thaiföldön. Hogy miért? Mert a koldus és a szerzetes szívességet tesz a társadalomnak. Igen, szívességet tesznek azzal, hogy felvállalnak egy olyan helyzetet, amely lehetőséget ad a többieknek arra, hogy jótékonykodjanak. A jótékonyság ugyanis jó pontokat termel a karmába, és ha nem lennének koldusok, ha a szerzeteseknek lehetne vagyonuk, akkor bizony nem lenne kinek adakozni. Ez a thai példa jól mutatja, mennyire fontos a jótékonykodás spirituális szempontból. Aki jótékonykodik, az nemcsak a karmájában gyűjt jó pontokat, de ennél jóval kézzelfoghatóbb eredményekre is szert tehet.

Tegyél jót a világgal, hogy neked is jó legyen

Az adományok boldoggá tesznek

Nemcsak azt teszi boldoggá az adomány, aki kapja, de azt is, aki adja. Az adományozás (és az ajándékozás) gesztusa segít a léleknek, hogy közelebb kerüljön az isteni szeretet érzéséhez és az egységtudathoz. Ahhoz a gondolathoz, hogy mindannyian egyek vagyunk. A léleknek ez a felismerése boldogságérzettel jár. 
Nők Lapja Café-tipp: Próbáljuk ki: Készítsünk össze egy kis adományt valamelyik szervezetnek, és figyeljük magunkat az átadás pillanatában. Az a felszabadító öröm, amit érzünk, felérhet egy nagyobb meditációval is.

A jótékonyság gazdagít

Számtalan spirituális tanácsadó szövegben olvashatjuk, hogy ha felajánljuk a bevételünk egy részét jótékonysági célokra, az megsokszorozza a bőségünket. Ez az elv elsőre talán furcsának hangzik, mégis érdemes egy próbát tenni! A jótékonyság gesztusával valójában visszaadunk az univerzumnak a saját bőségünkből egy szeletet. Ezzel pedig azt érjük el, hogy egyre több és több gazdagság találjon ránk.
Nők Lapja Café-tipp: Ne ad hoc adakozz, hanem megfontoltan. Most találd ki, hogy a következő fizetésedből (vagy a karácsonyi költségvetésedből) mennyit vagy hajlandó adományként továbbadni.

Nem mindegy, kit támogatsz

Mielőtt jótékonykodni kezdenél, nézd meg jól, milyen szervezet akciójához csatlakozol, melyik alapítványnak adsz adományt. Olyanokat támogass, akik valóban elesettek és rászorulók, és azt is ellenőrizd, hogy az adományod száz százalékban eljusson a támogatottakhoz. Spirituális szempontból különösen “jó karma” gyermekeket és állatokat támogatni, de a környezetvédelmi alapítványoknak is nyugodt szívvel adakozhatsz. A legjobb, ha minden önös érdek nélkül adod tovább a pénzedet, tehát ha a gyermeked alapítványi iskolába jár, akkor keress egy másik alapítványt is, amelyhez nem fűz semmilyen érdekkapcsolat.
Nők Lapja Café-tipp: Nézz körül a lakókörnyezetedben, lehet, hogy találsz a közeledben olyan alig ismert alapítványt, amely beteg gyermekeket vagy kidobott állatokat támogat!

Ne csak karácsonykor legyél jótékony!

Ha pedig igazán belejöttél az adakozásba, folytathatod egész éven át. Ha boldog és elégedett életet szeretnél teremteni magadnak, vagy ha egy szerelemre, esetleg a végtelen bőségre hajtasz, tegyél egy próbát: határozd el, hogy jövőre egész évben minden fizetésed előre megszabott százalékát jótékony célra költöd. Talán januárban hiányozni fog ez az összeg, de februártól már könnyedén számolsz vele, márciusra pedig már könnyedén megtapasztalhatod, hogy mennyivel jobb a közérzeted!
Nők Lapja Café-tipp: Ha egyedül félsz belevágni, fogj össze a pároddal és a barátaitokkal. Így sokkal lelkesebbek lesztek, és az a jó érzésetek is meglesz, hogy együtt akkora összeggel segítettetek, amely egészen biztosan hatékony segítséget jelent valakinek.

A munkád is érték!

Ha végképp úgy érzed, nincs egy felesleges filléred sem, amiből jótékonykodhatnál, ne ess kétségbe. Ebben az esetben is van megoldás. Ajánld fel azt, ami csak a tiéd, és ami felett csak te rendelkezhetsz: az idődet és a munkádat! Állj önkéntesnek, mert az pont ugyanolyan felemelő és építő élmény spirituálisan, mint az adakozás.
Nők Lapja Café-tipp: Az önkénteskedést is csináld rendszeresen! Keress a lakóhelyeden egy szervezetet, ahol hetente néhány órát vagy havonta egy napot eltölthetsz. Lehetsz például kóbor kutyák ideiglenes befogadó gazdája, vagy segíthetsz egy idősek otthonában.

keretes cikk - vak
ADVENT A NŐK LAPJA CAFÉN!

Hangolódj rá a karácsonyra a Nők Lapja Café adventi különszámával! Tesztekkel, receptekkel, programajánlatokkal és ajándéktippekkel várunk. És persze minden napra jut valami meglepetés is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top