Programok

Adventi programok – a legnagyobb templomi Betlehem

Advent harmadik hétvégéje is kínál még látnivalót. A programok egyre sokasodnak, de aki egészen különlegesre vágyik, Somogyba utazzon, az óriási Betlehemet megcsodálni! Akik nem félnek a busóktól, az Esterházy kastélyba térjenek be, akik pedig regös zenét hallgatnának, Bük felé vegyék az irányt!

Harmadik advent az Esterházy-kastélyban

Adventi programok - A legnagyobb templomi Betlehem

Advent harmadik hétvégéjén a kismartoni Esterházy-kastélyban nemcsak élő nagyságú Betlehemi jászol, hanem vasárnap este krampuszok és busók versengése is várja az odalátogatókat. Mindhárom nap 11 órától gyerekszínház lesz (3-8 éveseknek) a Maskaron kávézóban. Ugyanitt 13 órától egész nap kézműves foglalkozásokat tartanak, esténként pedig koncerttel zárják a napot. Az adventi várakozást december 15-én a Janoska Ensemble karácsonyi gálakoncertje zárja.

2016. december 8-11. /A vásár alatt a kastély kiállításai látogathatók, a kastélybelépő magában foglalja az adventi vásár megtekintését is.

Rossz időben is!

Bükön is meggyújtják a következő gyertyát, ami egy óriási adventi koszorún díszeleg! Mielőtt azonban ez bekövetkezne, vegyünk részt a kisváros adventi programjaiban! Ahogy az előző vasárnapokon, most is lesz adventi vásár. 14 órától regöstalálkozót tartanak, majd a Babra zenekar koncertje következik. A gyerekeket karácsonyváró kézműves játszóház várja.

Bük, Eötvös u. 11 – Atrium – gyertyagyújtás: 2016. december 18. 17 óra

A legnagyobb templomi Betlehem

Adventi programok - A legnagyobb templomi Betlehem

A somogyi faluban, a kicsi Vörsön található az egyik legkülönlegesebb Betlehem. Európa szerte nincs párja. A Szent Márton templomban építik fel minden évben az ötven négyzetméteres, lakás nagyságú csodát. 1948-ban tették ezt meg legelőször. Több tucatnyi ládával hozzák a mohát, a fenyőfát, a deszkákat, a léceket, a gerendákat az építéshez, a tóban igazi a víz. A Jézus születését bemutató életkép elkészítésében, aki tud, az segít. A gipszből készült ember- és állatfigurák kivételével minden természetes anyagból jön létre.

Vörs, Ady u. 6. Szent Márton templom, 2016. november 27- től 2017. február 2-ig, mindennap 9-17 óráig

Advent Egerben

Magyarország legvonzóbb vidéki városa a karácsonyi időszakra igazán ellenállhatatlanná, valódi gasztrokulturális élménytárrá alakul. A belváros, benne a legendás Dobó tér, a Gárdonyi tér, és a Végvári vitézek tere impozáns ünnepi fényruhába öltözik, amit az Egri Vár díszkivilágítása még fokozni fog. Az ünnepvárás 28 napja alatt 100 fellépő várja az érdeklődőket. A városban tematikus napokkal tisztelegnek John Lennon, Frank Sinatra, Keith Richards, James Brown és Kodály Zoltán előtt. Az előadók között lesz: Gáspár Laci, Blackbirds, Kozma Orsi Quartet, Group ’n’ Swing, Balázs Elemér Group, Barabás Lőrinc Quartet, Váczi Eszter és Pély Barna.

 2016. november 27-december 23. között

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top