Nevenincs2

A BVLGARI TÖRTÉNELEM

A Bvlgari család Görögországból származik, õseik ezüstmûvesek voltak, akik tevékeny-ségüket egy kis faluban, Epirusban kezdték el. Az õsapa, Sotirio tehát ebben a kis görög faluban alkotta finom kidolgozású ezüst tárgyait.

A 19. század közepén Sotirio Olaszországba települt át, és 1884-ben Rómában a Via Sistinán megnyitotta első üzletét. Fiai, Constantion és Giorgio segítségével 1905-ben átköltöztette az üzletet a Via Condottira, amely mind a mai napig a Bvlgari zászlóshajó üzlete.

A 20. század első évtizedeiben a két fívér, akiben szenvedélyes érdeklődés támadt a finom megmunkálású kövek és ékszerek iránt, fokozatosan átvette az apa szerepét.

A második világháborút követően jelentős fordulópont következett be a Bvlgari történelem-ben. Ez a valóságban azt jelentette, hogy a Bvlgari kezdett eltávolodni a francia ékszerműves iskola szigorú elveitől, és inkább arra törekedett, hogy kialakítsa saját egyéni stílusát, amelyet főleg a görög és római klasszicizmus, az olasz reneszánsz, valamint a 19. századi római aranyműves iskola ihletett meg.

Az 1970-es éveket a Bvlgari nemzetközi terjeszkedése fémjelzi. Üzletet nyitottak New Yorkban (az első tengerentúli üzlet), Párizsban, Genfben és Monte Carloban, ezzel meg-nyitva az utat a továbbfejlődésére. Ma már több mint 120 Bvlgari üzlet működik szerte a világon.

1977-ben megszületett a Bvlgari-Bvlgari óra. Ez az óra ma már klasszikusnak számít, és még mindig bestseller az órák között. Az l980-as évek elején Svájcban létrehozták a Bvlgari Time-ot a Bvlgari órák tervezésére és gyártására.

Az l980-as években igen fontos események történtek. Megnyílt a zászlóshajó üzlet New York-ban, a Fifth Avenue-n, valamint üzletek nyíltak Európa szívében (London, Milano, München, St. Moritz) és a Távolkeleten (Hong Kong, Szingapur, Osaka, Tokio).

Az l990-es évek elején Svájcban megalapították a Bvlgari Parfums céget, és ezzel a Csoport belépett a parfümvilágba. 1992-ben indult az Eau Parfumée, Cologne au thé vert, 1994. feb-ruárjában pedig a Bvlgari pour Femme.

1994-ben Párizsban a divathét alkalmával a cég Chandra néven bemutatta arany, finom porcelán és sokszínű kövek kombinációjából tervezett ékszer kollekcióját. Ez alkalomból a Bvlgari egy csodálatos partit rendezett, amelyet a híres amerikai rendező Robert Altmann vett filmre. A rendező a jeleneteket később felhasználta a Prêt-à-porter című alkotásában.

1995-ben Bvlgari bemutatta új óra családját, melynél a klasszikus formákat finom megmun-kálású kövekkel gazdagította. Trika néven bemutatásra került egy olyan ékszeróra, amelyhez egy rugalmas karkötő csatlakozott. Szeptemberben indult a Celtaura, egy olyan aranyból készült sorozat, amelynél a sokszínű köveket ún. cabochon stílusban metszették. Még ugyan-ennek az évnek szeptemberében bemutatásra került a Bvlgari pour Homme, a Bvlgari márka első férfi illata.

1995. július 17-én a Bvlgari S.p.A. anyacéget bejegyezték mind az olasz tőzsde telematikus rendszerébe, mind az International SEAQ-ba, Londonban.

1996-ban a Bvlgari Parfums elindította az Eau Parfumée Extreme-t, amely az eredeti zöld tea kölninek, az Eau Parfumée-nek egy sokkal töményebb változata.

1997-ben a Bvlgari bemutatta az XL gyűrű kollekciót, amelyre a terjedelmes forma, az ötletes alakzatok és a színek eredeti játéka jellemző, valamint a Solotempo-t, amely a Bvlgari-Bvlgari sorozatnak egy új modern és szép darabja elsősorban a fiatal vevőközönség részére. Ezzel ünnepelte a cég óragyártásának 20. évfordulóját.

Világszerte bemutatták az Acquerelli és Venezia nevű selyemsálakat és a hétrétegű nyakken-dőket. 1996-ban aláírtak egy megállapodást a Luxottica-val, és ennek eredményeképpen a Bvlgari l997. szeptemberében bemutatta első szemüveg kollekcióját. Októberben pedig a Bvlgari egy teljes finom bőráru sorozatot mutatott be Olaszországban és az Egyesült Álla-mokban. Még ebben az évben elindítottak egy baba-mama illatot, a Petits et Mamans-t.

1998. februárjában a londoni divathét alkalmával, egy nagy parti keretében történt a Black illat nemzetközi bemutatása. Ez az illat uniszex.
Tekintettel az XL gyűrűk hatalmas sikerére a Bvlgari bemutatta az új XL nyakékeket és fülbe-valókat, amelyek sárga és fehérarany kombinációjából készültek. A Nuvole nevű platina kol-lekció világszerte indult.
Júliusban a Bvlgari egy hatéves kizárólagos licencszerződést írt alá a Rosenthal-lal (a Waterford Wedgewood Group része), így 1999-ben elindult egy új, Bvlgari márkajegyű asz-talnemű és ajándéktárgy sorozat.
Az Aluminium órát Baselban mutatták be. Ez egy szenzációs alkotás: aluminium és gumi együtt.
A Bvlgari első bőráru kollekciója világszerte sikert arat.

1999. februárjában bemutatták a Bvlgari Black fürdősorozatot.
A Rosenthallal aláírt licencszerződés következményeképpen Bvlgari bemutatta a Home Designs sorozatot, amely otthonokba tervezett porcelán, kristály és ezüstműves termékekből áll.
Az Astrea és Goccia gyűrűk a Corona és Bvlgari-Bvlgari nyakékekkel együtt mára a női luxus szimbólumaivá váltak.
A Bvlgari órák sorozata egy új vonallal – Ovale – gazdagodott, amely diszkrét és nőies kidol-gozásávala mai asszonyokhoz szól.
B.zero1 volt 1999. utolsó ékszere. Ez a gyűrű képezi az új évezredbe vezető hidat.
Tekintettel az Aluminium óra hatalmas sikerére bemutatták az Aluminium Chrono-t is.

A 2000. év köszöntéséül Bvlgari rendkívül ötletesen újratervezi és klasszikus esztétikus motí-vumokkal gazdagítja a Spiga, Passo Doppio, Bvlgari-Bvlgari, XL és B.zero1 órákat. A fehér-arannyal és az ékszerekkel való díszítés ezeket a termékeket még finomabbá, különlegesebbé teszi.
A Rettangolo óra (férfiak és nők is hordhatják), amely a 30-as évek stílusának interpretációja, szintén bemutatásra került.

Egy teljesen új kézitáska kollekció kerül bemutatásra, amelynél nylon és bőr, gumi és szatén kombinációja dominál krokodil részletekkel és gumírozott betétekkel.
Újformájú, különböző színű napszemüveg keretekkel jelennek meg.
A Home Designs egy reggeliző készlettel gazdagodik.

A cég vezetősége: Paolo Bulgari, az elnök, Nicola Bulgari, az elnökhelyettes, és unokafívérük Francesco Trapani, az ügyvezető igazgató azon fáradozik, hogy továbbfejlessze a cég nemzet-közi tevékenységét, a nemzetközi klientúrát még jobban kiszolgálja úgy, hogy közben meg-őrzi a kifinomult ékszerész hagyományokat.

Általános információk:

Cartier és Tiffany után a világ 3. legnagyobb ékszercége.
Alkalmazottak: több mint 1600 17 ország 31 vállalatánál

A Bvlgari Csoport parfum részlegét 1993. februárban hozták létre a svájci Neuchatelben.
Ma a parfümcégnek világszerte mintegy 160 alkalmazottja van.
A Bvlgari Parfums küldetése, hogy az ékszerészek között a vezető parfümgyártó legyen. Stratégiája, hogy olyan illatokat hozzanak, amelyek „nagy klasszikussᔠválnak, és magas szintű forgalmazást élveznek.

A Bvlgari illatokat 810 légijárat és duty free shop árulja. (felsorolás)

1999. évi eladások illatok közötti megoszlása:
– Bvlgari pour Femme 31 %
– Bvlgari pour Homme 28 %
– Eau Parfumée 21%
– Black 16%
– Petits et Mamans 3%
– Hydra Thé Vitalisant 1%

1999. évi eladott db-szám: 4.000.000
Környezetvédelem:
Bvlgari csak környezetbarát és újrahasznosítható papírt, eldobható üveget, kupakot vagy csomagolóanyagot használ.

Bvlgari Parfums
Tea illatok

A Bvlgari illatok megihletője a tea és a teával kapcsolatos rítus. A Kelet mágikus atmosz-férája, a nyűzsgő világ káoszától való eltávolodás, a teázás rítusának elvégzése igazi jóérzést és harmóniát nyújt minden embernek. Minden Bvlgari parfumnek ez az alapja. Bvlgari az első parfümöt 1992-ben indította el. Az illat diszkrét luxus sugall, ám mentes minden kérkedéstől.
Az Eau Parfumée, Cologne au thé vert friss citrusillatára alapvetően a zöld tea összetéveszt-hetetlen aromája jellemző, amelyet kifinomult mediterrán aromák tesznek teljessé. A citrusok elegye együtt a jázminnal és a rózsával üdén friss. Az Eau Parfumée olyan férfiaknak és nőknek való, akik mindennapi életükben is jó közérzetre, harmóniára és kiegyensúlyozottság-ra törekszenek.
Kezdetben ezt az illatot csak a Bvlgari butikokban lehetet megvenni. 1994. óta ez a rendkívüli Eau de Cologne a világ legjobb parfümériában kapható.

1994. júniusában megszületett a Bvlgari pour Femme, ez a női illat. A világ legexkluzívabb parfümériái árulják. A Bvlgari pour Femme megtestesíti az olasz ékszerészet erőteljességét és kifinomult részleteit. Az illatcsokorban benne van a mimóza, az ibolya, a rózsa, az irisz, a narancsvirág frissessége. Mindez az egyszerűség és természetesség szimbóluma. A legfonto-sabb alkotóelem a Sambac jázmin tea, amely tökéletes közérzetet ajándékoz élvezőjének. Ahogy az illat lassan párologni kezd, testes és modern aromává válik, amelyben ott van az áttetszőség, tisztaság és érzékiség szenzációs élménye.

1995-ben a meglevő illatokat fürdősorozattal egészítették ki. A Bvlgari pour Femme illat finom és hidratáló hatású termékekkel vált teljessé. (szappan, tusfürdő zselé, testápoló, test-púder, dezodor és tea zacskók. Ez utóbbi – kis tasak, mint az igazi teáé – az élményfürdő örö-mét nyújtja: elmerülni egy kád finom hőfokú vizében, és várni, hogy a kis tasak tartalma feloldódjon, lággyá és aromássá téve a fürdővizet.

A zöld tea másik illata az Eau Parfumée au thé vert. Ez az illat mindkét nemhez szól. Ehhez is tartozik tusfürdő, testápoló, dezodor, szappan és tea zacskók.

1995. szeptemberében a Bvlgari bemutatta a Bvlgari pour Homme illatot, egy Eau de Toilette terméket, amelyre a frissesség, egyszerűség és tisztaság a jellemző. Ezt a klasszikus, és mégis modern illatot diszkréten lehet viselni, mivel az aroma tökéletesen vegyül a bőr természetes illatával. A fürdősorozat dezodort, tusfürdőt, szappant, aftershave-et és aftershave emulziót tartalmaz. Az illat pézsma jegyei együtt a Darjeeling tea erős aromájával férfiasságot és érzé-kiséget árasztanak.

1996. végén, az Eau Parfumée óriási világsikerét követően Bvlgari egy új változattal lép színre: az Eau Parfumée Extréme –mel, amely az illatcsalád új tagja. Az Extréme, mint a neve is jelenti, egy sokkal erősebb koncentrátum (15%-os, míg a klasszikus Eau Parfumée csak 4), ezért a hatása is sokkal tovább tart. Az illat még mindig diszkrét, de már sokkal erősebb. Elő-ször a citrus, a jázmin és a bolgár rózsa aromáját érezzük, és később jön elő a zöld tea testet-lelket megnyugtató, boldogító hatása.

Az Eau Fraiche, a Bvlgari pour Femme egy frissebb változata 1997-ben került a piacra. Alko-tóelemei ugyanazok: gyümölcsös, virágos, púderes aromák, és a mélyben a jázmin Sambac tea különleges illata. Ezáltal az eredeti illat áttetsző, friss eleme került túlsúlyba.

Hamarosan egy speciális Hotel Line került kifejlesztésre a világ legexkluzívebb szállodái részére. Ez a sorozat az Eau Parfumée különleges méretű testápoló termékeit foglalja magá-ban: tusfürdő, sampon, hajkondicionáló, testápoló, szappan és tea zacskók.

1997-ben Bvlgari megalkotta a Petits et Mamans családot, amely illatból és egy komplett für-dősorozatból áll. Ezt mind a mamák, mind a babák szívesen használják. Ennek a különleges sorozatnak a fő alkotóeleme a kamillatea leggyengédebb változata. A testápoló termékeket lágy púder teszi még barátságosabbá. Az enyhe illat és minden testápoló alkoholmentes, allergológiailag tesztelt, nem tartalmaznak sem lanolint, sem állati eredetű anyagokat.
2000. tavaszán Bvlgari bemutatta a Petits et Mamans napozószer családot. Ezek a termékek a legújabb német tudományos recepteket ötvözik a megmagasabb védelmi faktorral és a termé-szetes alkotóelemekkel, így még a legérzékenyebb bőrt sem irritálják, amellet kiválóan véde-nek a napsugarak káros hatásától.

A Black, a Bvlgari legutolsó uniszex illata l998-ban került bemutatásra. A termék illata és csomagolása a nagyvárosi élet tökéletes esszenciája. A Black kreatív, vakmerő, kiszámít-hatatlan. A Black az ezredvégi metropolis lakosságának lüktető életérzését fejezi ki. Az Black parfümnek nincs illatpiramisa. A Black egyetlen tömb fekete tea. A világforgalmazás 1998. áprilisában kezdődött el. 1999. februárjában a Black fürdősorozat is bemutatásra került.

2000. júniusában indította el Bvlgari a BLV-t, amely a cég második női parfümje. Hidegen szenvedélyes illat, egy kiszámíthatatlan asszony illata. A legfőbb alkotóelem, a gyömbér adja azt a jéghideg, mégis tüzes karaktert, amely ezt az illatot olyan varázslatossá teszi. Az illatpiramis itt lineáris alakzattá változik.

Bvlgari a parfümökben is kifejezésre juttatja az ékszerész és óraműves kreatív fantáziáját és a részletekre való odafigyelést. Ezt leginkább a parfümösüvegek és a csomagolás tükrözik. Egyszerű, lineáris formák teszik még tökéletesebbé az illat élményét.

A formák változatosság szigorú logikát követ. A formák az illat lényegét juttatják kifejezésre. Az Eau Parfumée egyszerű hengerbe van töltve, amely homoküvegből készült. A Bvlgari pour Femme ugyanennek az üvegnek egy kisebb változatában jelenik meg, míg a Bvlgari pour Homme üvege sima és átlátszó. A Black üvege egy iparművészeti remek: tökéletes hengerforma, gumi és üveg együttese.
Minden termék kupakjába be van gravírozva a Bvlgari-Bvlgari motívum, a cég legsikeresebb ékszerének és órájának szimbóluma.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top