Mézeskalács

Karácsonyi sütidömping Kajári és Pácsonyi módra

Hetente egyszer a Nők Lapja Cafén főznek, évente egyszer pedig nekiállnak és lesütnek egy csomó sütit, ők így ünnepelnek. Boldog karácsonyt kíván a két hobbiszakács, avagy jöjjön a Kajári és Pácsonyi duó adventi készülődése.

Karácsonyi sütidömping Kajári és Pácsonyi módraAz úgy van, hogy Zsazsival minden évben kitaláljuk, hogy megsütjük a karácsonyi süteményeket. Ő a Nők Lapjába és a Nők Lapja Konyhába is szokott gyártani, én pedig az NLC adventi oldalára. Megbeszéljük, hogy idén mi lesz az irányvonal, összeszedjük a recepteket, kiképezzük Lafinski (a Laci-pecsenye írója – a szerk.) idegeit, és áthívjuk Franciskát, aki nemcsak az NLC szerzője, de híres ínyencként muszáj előkóstolnia. Ilyen a mi karácsonyi sütésünk. Persze a receptek egyeztetése sem olyan egyszerű, az évek során ugyanis tisztán kiderült, hogy mindketten mást szeretünk: Zsazsi a szárazabb, kekszre hajazó sütiket, én pedig a krémes, nyúlós dolgokat. Ő utálja a marcipánt, én imádom. A mostani sütik között mindkettőnknek megvan a maga kedvence, úgyhogy fogadjátok szeretettel a karácsonyi pakkunkat, amit a szerkesztőség már természetesen befalt.

Karácsonyi sütidömping Kajári és Pácsonyi módra

Lebkuchenherzen, vagyis az osztrák mézes puszedli – ahogy Zsazsi szereti

Ez egy töltött változat, aminek kimondottan jót tesz, ha almával együtt egy lezárt dobozba kerül néhány napra. 

Karácsonyi sütidömping Kajári és Pácsonyi módraHozzávalók kb. 40 darabhoz:

  • 30 dkg méz
  • 15 dkg cukor
  • 10 dkg vaj
  • 1 evőkanál kakaópor
  • 2 dkg mézeskalács-fűszerkeverék
  • 1 tojás + 1 tojásfehérje 
  • 60 dkg liszt 
  • 1 csomag sütőpor
  • 15-20 dkg étcsokoládé
  • 1-2 evőkanál olaj az olvasztáshoz
  • Tölteléknek: szilvalekvár 

A mézet, a cukrot és a vajat összeolvasztjuk, majd egy félórán keresztül hagyjuk hűlni. Ezután hozzáadjuk a tojást, a kakaóport, a fűszert és a sütőporral elkevert lisztet. Puha masszát kell kapnunk, de nem kell megijedni: 1-2 óra a hűtőben, és teljesen jól lehet vele dolgozni. A mézes süteményeknek egyébként a pihentetés a titka. 

A hűtőből kivett tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk 3-4 milliméter vastagságúra, majd szíveket szaggatunk belőle, s mivel tölteni fogjuk őket, így páros számúval dolgozzunk. Az egyik szívet megkenjük tojásfehérjével, majd kanalazunk rá egy keveset a töltelékből, és befedjük egy másik szívvel. 180 fokos sütőben 8-9 perc alatt készre sütjük. Ha kihűlt, az olajjal megolvasztott csokiba mártjuk. 

Ragacsos mézes puszedli – ahogy én szeretem

Karácsonyi sütidömping Kajári és Pácsonyi módraHozzávalók 20-25 darabhoz:

  • 200 g marcipán
  • 200 g cukor
  • 50 g kandírozott narancshéj
  • 4 tojásfehérje
  • 50 g darált mandula
  • 50 g darált mogyoró
  • 100 g finomliszt
  • 2 teáskanál mézeskalács-fűszerkeverék
  • ½ teáskanál só
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 200 g étcsokoládé
  • 1-2 evőkanál olaj az olvasztáshoz

A marcipánt reszeljük le, majd a cukorral és a tojásfehérjével keverjük habosra. Adjuk hozzá a lisztet, amiben elkeverjük a darált magokat, a sót, a mézeskalács-fűszerkeveréket és a szódabikarbónát. Dolgozzuk jól össze, majd pihentessük hideg helyen egy órán át. 

Sütőpapírral kibélelt tepsibe kanalazzunk apró halmokat, de figyeljünk, hogy legyen köztük legalább 3-4 centi távolság, mert a tészta el fog terülni. 180 fokos sütőben 12-14 percig sütjük, majd várjuk meg, ameddig kihűl, és mártsuk az olvasztott csokoládéba. 

Mézeskalács, ahogy mindketten szeretjük – Ízbolygó receptje alapján

Hozzávalók:

  • 34 dkg liszt
  • 12 dkg vaj
  • 20 dkg méz
  • 2 tojássárgája
  • 1 tk szódabikarbóna
  • csipet só
  • 2 tk fahéj-szerecsendió-szegfűszeg keveréke vagy mézeskalácsfűszer

A hozzávalókat egy keverőtálba tesszük és robotgéppel összegyúrjuk. Ha nincs szerencsénk, akkor marad a kezünk, de az se lesz akkora meló, mintha kenyeret dagasztanánk. Egy éjszakára hűtőbe tesszük, és másnap kisütjük. Gyerekbarát, gyurmázható verzió. 

Idén nudista verziót gyártottunk, mindenféle díszítés nélkül, de az ízén ez semmit sem változtat. 

Florentine omlós keksszel – Franciska kedvence

Karácsonyi sütidömping Kajári és Pácsonyi módraAki a moszkauert szereti, az ezt is tuti fogja, mert kicsit hasonló műfaj…

Hozzávalók 25-30 darabhoz:

  • 10 dkg szárított gyümölcshéj vagy gyümölcs vegyesen
  • 1,25 dl tejszín
  • 5 dkg méz
  • 5 dkg vaj
  • 15 dkg porcukor
  • 15 dkg mandulaforgács

Hozzávalók a tésztához:

  • 30 dkg liszt
  • 20 dkg vaj
  • 10 dkg porcukor
  • 1 egész tojás
  • 1 citrom reszelt héja

A tésztához a lisztet a vajjal, a porcukorral, a tojással, a hideg vajjal és a citrom reszelt héjával gyorsan összedolgozzuk, majd legalább 1 órára hűtőbe tesszük. 

A tejszínt, a vajat és a cukrot a mézzel együtt felmelegítjük, majd 3-4 percig főzzük. Hozzáadjuk a mandulát és a gyümölcsöt, majd jól elkeverjük és hideg helyen kicsit lehűtjük. 

A tésztát fél centi vastagságúra nyújtjuk, majd rákanalazzuk a tejszínes masszát. 180 fokos sütőben 8-10 percig sütjük. 

Brownie cookie – Mert kekszet muszáj

Karácsonyi sütidömping Kajári és Pácsonyi módraHozzávalók nagyjából 20-25 darabhoz:

  • 375 g finomliszt
  • 1/2 teáskanál só
  • 1/2 teáskanál szódabikarbóna
  • 225 g vaj
  • 300 g cukor
  • 2 db nagy tojás
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 2/3 csésze kakaópor
  • 10 dkg fehér csoki, ha mártani szeretnénk
  • 1-2 evőkanál olaj

A lisztet elkeverjük a sóval és a szódabikarbónával, majd a vajjal, a tojással, a cukorral, a vaníliás cukorral és a kakaóporral, aztán jól eldolgozzuk. Igazából egyszerűen írva mehet minden egy tálba és robotgéppel összekeverni. Ha ezzel megvagyunk, a masszát 1-2 órára tegyük hűtőbe, majd fél centi vastagságúra nyújtsuk ki, szaggassuk ki, és 180 fokos sütőben süssük 8-10 perc alatt készre. Ha ennél vékonyabbra nyújtjuk, túlságosan ki fog száradni. Ha szeretnénk, akkor az olajjal felolvasztott csokiba márthatjuk. 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top