Dekor

700 ezer forintot költ gyerekei ajándékára a segélyen élő anyuka

Már januártól félretesz egy kicsit, hogy év végén rengeteg ajándékkal halmozhassa el gyerekeit az anya.

Claire Young egy reggeli tévéműsorban sokkolta a műsorvezetőket és a nézőket azzal a kijelentésével, hogy 6 gyereke karácsonyi ajándékára 2000 fontot, vagyis több mint 700 ezer forintot költ. Ráadásul a nő segélyen él, így még megdöbbentőbb ez a tény. Young rögtön saját maga védelmére is kelt, elárulta, hogy már januártól kezdve minden hónapban félretesz 50 fontot, illetve nem iszik, nem dohányzik, tehát nem sok mindenre költ pénzt a gyerekein kívül.

Young 2012-ben hagyta ott munkáját, mert fibromialgiában (a nyak és hát területén megjelenő izomcsomók) szenvedett, ami egyre elviselhetetlenebbé vált. Azóta segélyeken él, hetente körülbelül 300 ezer forintnak megfelelő fontot kap. Úgy gondolja, hogy karácsonykor a gyerekei megérdemlik a jót, ezért fejenként 11 ajándékot kapnak.

„Nem szeretek segélyen élni. Ha vissza tudnék menni dolgozni, most megtenném. Viszont csak azért, mert nem a munkám után kapom a pénzt, miért szenvedjenek a gyerekeim? Senki nem mondta és nem is mondhatja meg, mire és hogyan kell elköltenem a segélyt. Ez a család pénze. Én sem mondom meg másnak, mire költse a pénztét, nekem se mondja meg senki.”

A Twitteren persze sokan más véleményen voltak, és ennek hangot is adtak. Volt, aki szerint mások teljes munkaidőben robotolnak, és nincs idejük a gyerekükkel lenni, mert pénzt keresnek, más pedig azt sérelmezte, hogy ha Young el tud menni egy tévéműsorba szerepelni, akkor dolgozni is tud.

Sajnos tényleg vigyázni kell az ilyen kijelentésekkel, mert ugranak rá a többiek. Azért reméljük, szép karácsonyuk lesz Youngéknak, a gyerekek pedig örülni fognak az ajándékoknak!

Metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top