Életmód
Szponzorált tartalom

Miért éppen arabica?

Lennél a saját baristád? Csak néhány rövid kurzus, és tiéd a tudás. A játékból azt is megtudhatod, miért az arabicát imádják a legtöbben. Na, de ne szaladjunk ennyire előre.

Mikor vágytál utoljára egy isteni kávéra? Talán most is ott gőzöl melletted egy forró fekete? Vagy egy selymes, lágy latte csiklandozza az ízlelőbimbóidat és simogatja a lelkedet? Egyiken sem lepődnénk meg, ugyanis a kávé szerelmesei csak rövid időre tudják nélkülözni a semmihez sem hasonlítható italt. A kávé iránti rajongás mindig túlmutat a koffeinen, kávézni azt jelenti, hogy indulhat egy új nap, vagy hogy túl vagyunk már egy zavaros munkanap felén, esetleg azt, hogy a világ legjobb barátaival a világ legjobb csacsogása következik. De jelentheti a várva várt magányt, amikor otthon nem kell semmi másra figyelni, csak csendben élvezni a kesernyés mennyországot, aztán van a meghittség, a kávéillatú összebújás a szerelmeddel. Legyen szó bármelyikről, a legtöbben soha nem szeretnének lemondani erről.

A kedvenc kávéd milyen fajta, és hogyan készül, mitől olyan finom? Ugye hogy az egyszerűnek tűnő kérdésekre sem tudod a választ? Ami önmagában véve egyáltalán nem baj, talán abban segíthet a tudás, hogy mindig megtaláld a megfelelőt. Van azonban egy alapvető dolog, ami meghatározza a zamatot: az pedig a kávébab fajtája, amiből a pörkölt kávé készül. A két legismertebb kávécserje, amelyet a kávé fogyasztóknak érdemes ismerni, az az arabica és a robusta. Míg előbbi körülményesebben termeszthető, utóbbi igénytelenebb, és ezáltal könnyebben meg is terem, mivel ellenállóbb, ráadásul ezek a cserjék bő termésűek és nagyra nőnek.

kávé arabica latte

De nemcsak a termesztés körülményei kapcsán különböznek a kávék, hanem a koffeintartalmuk és ezáltal az ízük miatt is. A robusta kesernyésebb, mint az arabica. Utóbbi kissé savasabb,  lágyabb ízű, már-már karamellbe hajló, az ínyencek legnagyobb örömére. Sokan ugyanis nem tagadják, hogy az arabicára esküsznek, és nemcsak azért, mert a gyomruknak kevésbé megterhelő, hanem mert a zamata egyedülálló és nagyon szerethető. Ugyan a koffeintartalom kapcsán a robusta a nyerő, aromásságban  az arabica verhetetlen. Nem csoda, hogy óriási a kereslet erre a fajtára, hiszen számtalan italkülönlegesség alapja az a csodás kávé, amelyet ebből a fajtából főznek. Míg egy testes eszpresszó kemény zamata robusta kávéból is kiváló, a krémes, simogató arabicát a minőség jegyében méltán helyezik a dobogó legfelső fokára.

Szeretnél még többet tudni a kedvencedről és arra vágysz, hogy te magad is elkészíthetsz a világ legfinomabb kávéját? Eljött a te időd! Tanulj az Omnia Baristaképzőjében és légy az arabica rabja! Nincs semmi más dolgod, csak kövesd a feladatokat, amelyek egyszerű és nagyszerű tudással vérteznek fel, hogy akár otthonodban is élvezhesd a kávéházi élményt. Jöhet egy jó 100% arabica kávé?

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top