Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Társkeres&# 337;zzünk!:
a napokban lett volna találkozóm egy (úri)emberrel. email-eket váltottunk, illetve telefonon több órát beszéltünk. ő hivogatott és elég hosszúra nyújtotta a beszé lgetéseket. nem zsongtam be tőle, sőt az a benyomásom volt, hogy flegma és beképzelt, ennek ellenére nem egy műveletlen ember lehet. fotót láttam már róla, amolyan átlagos testalkatú ff i. hát egye fene,
találkozzunk! március 15-ére tűztük ki a randit, a kora délutáni órák egyikére. a megbeszélt időpont
előtt egy órával írt, hogy ő bizony késni fog 15 percet, me rt elfelejtette
visszavinni
a dvd -jét a kölcsönzőbe! ez gyanús volt, ünnepnap nyitva lenne i lyesmi? okés, elfogadtam, mert szólt időben, hogy későbbre érkezik, én is úgy időzítettem a dolgaimat. az adott időpontban, amit ő tett későbbre, nem volt ott, így én eljöttem a tett helyszínéről. rá eltelt 20 perc és számonkérve hívott fel, hogy én mért nem vártam meg őt!ó, hát hova fajul már ez a társadalom, hogy egy nőnek ke ll ??? egy mihaszna
piponya alakra 20 percet várni? és el k ell hinni a dvd-s hazugságot?
osszuk meg egymással hason ló tapasztalatainkat!
Szerintem igazad volt. Első randiról pláne nem illik késni.
Én is sokat taliztam netről,de ez bunkóság volt a részéről.
Nem kellene leszólni azt aki így próbál párttalálni,hisz sokan teszik ezt,sajnos még foglalt emberek is,pedig nekik már van kivel megosztani életüket. Ha meg valami miatt nem jól működik a kapcsolat ki lehet szállni és nem kell bonyolítani a többi kapcsolatra vágyó életét, ill. becsapni a párjukat.
Nálam a netes ismerkedés nem jött be, de a barátnőmnél igen,most várják a babyt.
Szóval próbálkozni, ill. esélyt adni lehet a netnek is,csak jól kell kiszűrni a szélhámosokat.
mert jóhiszemű, és elment?
Ezt használjátok ki.. már aki
persze, biztos óriási szerelem lett volna, ha pasinak sikerül félretennie az 1000 nőt, aki még ráhajt :)
ennek a fickónak túl egészéséges volt az önbecsülése.
már mondtam: nem arról van szó, hogy késett. lehet késni sok minden miatt, amiért érdemes megvárni az embert. és lehet olyan az ember, hogy azt megvárom.
de spec. a topicindító által vázolt pasi egyik kategóriába se tartozott...én nem azt mondom, hogy nem vártam volna egy pasira. én azt mondom, erre a pasira aztán tuti nem vártam volna
mégis szóba álltál egy beképzelt tahóval,sőt még a tlaálkozóra is elmentél..
ez azért téged is minősít,nem gondolod?
szerintem itt mind elmúltunk 15...
bocs
tesztelje a kocsiját, bakker
hülyeségeket ne írjál már!
Lehet, hogy ez azert van mert nem vagyok"pitty women" vagy kirajjany
és honnan tudod milyen dvd-ről volt szó?
és honnan tudod,hogy mi miatt késett?
a topicindító felvázolt egy történetet a saját szemszögéből.és mit mindenki azt mondja,hogy húú de bunkó a pasi meg hogy merészel ilyet tenni,stb.
az mondjuk eszetekbe sem jutott,hogy lehet tesztelte a nőt?hogy vajon mennyire akarja ezt a dolgot?kicsit megvárakoztatja és ha annyira lelkes akkor vár pár percet.
nincsenek rossz tapasztalataim ilyen téren,én is mindig próbálok időre oda érni. csak azért lehúzni a pasikat mert késnek egy kicsit hát eléggé gáz...
tudod, én pl. notorius késő vagyok, párom szintén
érdekes időben ott volt az első randin, sőt, jóval előbb, mint én is előbb értem oda
ha fontos valaki, első randin főleg, és ilyen hülye kifogással, nem késik el
le lehet vonni a következtetést
el sem mentem volna
Van elég ffi, nehogy egy ilyen hülye kelljen!
öööö...én azt gondolom toporzékolásnak, mikor egy teljesen normális dolog valakiből olyan mérvű reakciót vált ki, ami nem indokolt. véleményem szerint az, hogy mondjuk én nem várok meg egy pasit, aki AZÉRT késik, mert spúr még plusz 3-500 forintot ráfizetni a DVD-jére, s úgy érzi, nekem van feles 20 percem álldigálni, mert ez neki nem ér meg ennyi pénzt, s te erre azt mondod, hogy ettől én istennőnek hiszem magam és úgy gondolom, körülöttem forog a világ....hát tudod, ez szerintem kicsit eltúlzott reakció.
ettől én még nem vagyok királylány, csak egy olyan lány, aki úgy érzi, ha valaki randira hívja, mert esetleg akar tőle valamit, akkor a másik tisztelje meg azzal, hogy nem cseréli fel az időmet egy DVD-re.
továbbra is fenntartom, hogy nálad ez topic csak olaj a tűzre és te másvalami miatt gondolod ezt "egyes nőkről", de vedd észre, hogy egyes nők más nők, és bizony-bizony oka van annak, ha nem várják meg a másikat. a másik az ok.
nyugi
A gagyit hidd el en is meg tudom kulonbotetni a minosegitol.
Mit tudonk meg a pasirol, hogy ezt ilyen biztosan ki mered jelenteni???? Szinte 0-at....csak annyit, hogy keset kb 20 percet........ha tudod en buszkesegbol nem engedem el a szerelemet az eltembol! Kb ennyi jon la abbol, hogy erre a pasira 10 percet sem vartl volna.....az is lehet, hogy oriasi szerlem mett volna.......10-20 percen mulott????
igen?nekem eddig még a neved sem tűnt fel...
de mesélhetnél melyik hozzászólásomnál gondolkodtál el;)
ebben igazad van, teljes mértékben
én sem várnék, de el sem mentem volna...
te miről beszélsz?
ki toporzékol???
én változatlanul azt nem értem,hogy egyes nők miért hiszik magukat istennőnek?miért hiszik azt,hog a világ körülöttük forog???
ez nem toporzékolás