Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba
 
Kedves Fórumozók!

Felhívjuk figyelmeteket, hogy a politikai topikokat csak a jogszabályokban kötelezően előírt mértékben moderáljuk, ezért itt fokozott a személyeskedés, vita, anyázás veszélye. Aki ezekbe a topikokba ír, illetve ezeket olvassa, készüljön fel lelkileg, és húzzon vastag bőrt a várható virtuális pofonok ellen, mert a moderátorok itt NEM törlik a bántó hangvételű hozzászólásokat, ha azok nem sértenek személyiségi jogokat, vagy egyéb jogi előírásokat.

A moderálással kapcsolatos további részletek a Felhasználási Feltételekben (http://www.nlcafe.hu/felhasznalasi) olvashatók.

Üdv: a moderátorok
Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba

Észak-Amerika napjainkban

hus
hus
Létrehozva: 2011. október 12. 02:47

Azert nyitom, mert tudod miert nyitom Houstonkam.  Tekints el a haziasszonyi szerepemtol, ezt nem tudnam jol vegezni, ebben te vagy a nagyon jo.

 

Nagyon nagy szeretettel adom at neked, iranyitsd ezt a topikon kedved szerint.

 

 

Ez a topik is mint minden topik  szoljon a mindennapokrol, legyen benne egy kis ez, egy kis az, minden ami az itteni eletunkkel kapcsolatos.

  1. 2017. január 23. 14:3611701.

    Eladó ha valakit érdekel...Hennessy Napoleon Cognac | Drinks Planet

    előzmény:
    Sheriff-2 (11700)
    2017-01-23  14:33
  2. 2017. január 23. 14:3311700.

    Azt szokták mondani, hogy 1 kép megér 100 szót, tehát nézd meg a táblát.


                       vintage napoleon cognac - Google Search

    előzmény:
    Sheriff-2 (11699)
    2017-01-23  14:11
  3. 2017. január 23. 14:1111699.

    Hey Johnny,


    Nagyon tulzásba vittük a konyakot.


    A név Francia országból származik....The Town of Cognac | The French Atlantic Coast


    A konyaknak pedig neveket adnak, attól függ hogy milyen a minősége. A Napoleont nevezik very special-nak is, mert sima/régi, sokáig volt érlelve, de alapjában ugyanaz. Most is lehet venni a Napoleon konyakot, de 110 dollár/750 ml.


    A napoleon konyak onnan kapta a nevét, hogy az már olyan jó volt, hogy Napoleon azt választotta magának, amiből vitt is pár hordóval.


    Lehetne őket másképpen is osztályozni, mint pl. hány csillagos, 1 csillagos, 2 csillagos.


    Talán jobban meg fogod érteni ha megnézed a Tokoji aszut. 1 puttonyos, 2 puttonyos.....stb.


    A katonaságnál tizedes, százados, stb.


    Tegyük fel hogy a márka COURVOISIER, akinek ugyanaz a konyakja különböző minőségben kapható.


    Kezd majdnem olyan komplikált lenni, mint a politika.


               COURVOISIER XO COGNAC .750 for only $95.99 in online liquor store.


               Mel & Rose - COURVOISIER NAPOLEON 750ML SPIRITS- Los Angeles


               napoleon xo cognac - Google Search


               vintage napoleon cognac - Google Search


     A politikához hozzáfűzni valóm nincs, most sokkal jobb dolgokkal vagyok elfoglalva.


              

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (11693)
    2017-01-23  11:45
  4. 2017. január 23. 12:3211698.

    Igen. Milyen torz ertekrend es nep az,amelyik egy elvtelen szociopatat valaszt meg? 
    Akire raadasul ossze-vissza hazudozik, 1 honap mulva mast mond, mint annak elotte (es ezen a buta fanatikusai szo nelkul atlepnek).
    Milyen beteg es buta tarsadalom kell hozza?!
    Korabban - az amerikaiak korabbi nemzedekeiben - , meg volt az a fajta komolysag, az a fajta ertekrendszer, ami fole emelte az orszagot a tobbi fole. Ekkor AZ Elnok szonak meg tartasa,jelentese, becsulete is volt.
    Mara viszont hiaba -a gazdagsag,hiaba az oktatasba fektetett tomenytelen penz- , nem tudtak, (egyik oldal sem tudott) erdemi politikust jeloltetni.

    Mi tobb, a gyoztes kampanya es karaktere, gyakorlatilag abbol all(t),hogy mas nepeken mikepp fognak tovabb zsirosodni, veruket szivni vagy epp elnyomni, vagy eppenseggel buntetni... Mostanra amerikai,egy media vezerelt egy csokevenyes nep lett, olyan,ahol a fogyasztas a "szent allat", semmi nem szamit,csak a kapzsisag,az egyen kapzsisaga.
    Az ilyen nep ,amelyik nem tiszteli sem a kornyezetet,sem mas orszagokat/nepeket jobb,ha eltunik,vagy alasullyed,ahova valo.
    Erdemtelenul vagytok gazdagok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11617)
    2017-01-20  21:21
  5. 2017. január 23. 12:1511697.

    "Ps. A fegyvereink védekezésre vannak/szolgálnak, ha minket nem bántanak, mi nem ütünk vissza."


    cocococo....
    Ez akkora kamu,hogy Trump adja a masikat. :D

    előzmény:
    Sheriff-2 (11612)
    2017-01-20  19:42
  6. 2017. január 23. 12:1211696.

    Nem bator ember,hanem pofatlan. Lattad a valosah show-it? Vagy azokat,amikben szerepelt? Volt olyan is, amiben szanaszet szidtak, mindennek lehordtak, ot is, a feleseget is, es ez volt a show lenyege.
    Kizarolag a szidas. Vastag a bor az ember kepen,mert normalis ember nem megy ilyen (silany musor es szidalmazas) miatt kamera ele,plane a feleseget nem teszi ki ilyennek.
    Ez az ember nem "bator", hanem siman csak egoista illetoleg vastag a bor,mint irtam. 
    En nem hiszem,hogy barmifele erkolcsi rendje lenne az urgenek vagy volnanak empatikus kepessegei. Az eddigi munkassaga alapjan gyakorlatilag egy szociopatanak gondolom. 
    Talan az egyetlen dolog,ami meg van benne - bar ebben nem vagyok biztos, ez meg a jovo zeneje- az az,hogy becsuli amerikat es tenyleg jot akarna neki - de nem az ott elok emberek miatt - ,hanem pusztan onzosegbol akarja,hogy az orszagnak jo legyen. Mint irtam ez viszont a jovoben valik el, hogy mihez nyul hozza.

    előzmény:
    ZSUSZKA20 (11628)
    2017-01-21  01:09
  7. 2017. január 23. 11:5811695.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (11664)
    2017-01-22  07:35
  8. 2017. január 23. 11:5511694.

    Ezek mondjuk tenyleg jol neznek ki

    előzmény:
    Sheriff-2 (11642)
    2017-01-21  16:03
  9. 2017. január 23. 11:4511693.

    Nem tudom mi volt regen a Napoleon. Azt tudom,hogy sokat hamisitottak. Ezet nem ertem,hogy mi ez a Napoleonozas. Honnan jon, valami magyar kitalacio/markanev?


     


    " mivel a különbség leginkább az érlelési idő között van."


    Altalanossagban veve nagyon fontos az erlelesi ido is, nem csak a hordo (vagy,hogy a hordoban mit erleltek annak elotte).
    Egyaltalan nem mindegy ,hogy VS vagy VSOP vagy XOa cucc.


    Cognac-ot meg ugye tudjuk,hogy csak egy bizonyos tersegben lehet termelni, minden mas brandy. :) 
    Ezt a versenyt en nem tudom, de azert eleg markans kulonbsegek vannak a konyakok kozt. (ugyanugy,mint a whiskey/whisky-k kozt vagy rum es rum kozt)
     Mondjuk valoban nem feltetlen elessegben,talan igazad van.:)


     


    "Tehát kifinomult ízlésre van szükség ahhoz hogy valaki meg tudja állapítani a különbséget"
    Nem ertek egyet, a VS es a VSOP kozt durvan nagy lepes van. A VSOP es az XO kozt mar nem akkora,de azert az is erzekelheto :) - foleg,ha kostolokent iszod,egymas utan oket. 


    Gondolom az USA-ban is meg lehet venni ezeket a nagy markakat (Hennessy,Remy M, Martell) , meg a kulonlegessegeket is. Csak ,ha jol tudom, ott kulon liquore store-ba kell menni, nem lehet megvenni a wall martban vagy ilyen helyeken. Meg postazni sem biztos,hogy szabad.

    előzmény:
    Sheriff-2 (11648)
    2017-01-21  19:57
  10. 2017. január 23. 11:2311692.

    " A HAZUG MEDIABOL, AZ UTCAN RANDALIROZO CSOCSELEKBOL. "


    Kapcsolj at! Van eleg csatornad,nem?

    A randalirozo csocselek ugyeben pedig menj a rendorsegre.
    Ha a rendorseg nem tudja kezben tartani a helyzetet,akkor jelentsd fel oket - es a legkozelebbi szavazason szavazz a masik partra, aki olyan rendorfonokot nevez majd ki, aki kezben tudja majd tartani a helyzetet.


     


    Pontosan ezert kell ELORE megmondani,hogy az (elnok)jelolt mit szeretne csinalni, mit tart fontosnak!
    Csak ti esz nelkul szavaztatok az ossze-vissza odadobalt jelszavakra! Nincs miert felelossegre vonni trampot, es nem is lesz!
    Nem igert semmit - csak egy falat meg,hogy "jo lesz majd amerika" oszt ennyi eleg volt,hogy bedoljetek neki....
    Megkapjatok a majd falatokat, ami egy par meteres drotkerites:D aztan szevasz. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11661)
    2017-01-22  04:07
  11. 2017. január 23. 11:1311691.

    Obama alatt az amerikai tozsde folyamatosan emelkedett, kivancsi vagyok,hogy hasonlo-e lesz a kep Trump munkassaga alatt.

    előzmény:
    hus (11669)
    2017-01-22  19:38
  12. 2017. január 23. 08:3111690.

    It begins....


    The liberal left has declared war on President Trump 2 days after he took office...One nation under God, with liberty and justice for the left.


    An all-star team of lawyers, including two leading experts on presidential ethics and two of the most prominent constitutional scholars in the nation, will file a lawsuit on Monday challenging President Trump’s ongoing violation of an anti-corruption provision in the Constitution. Trump’s company, the Trump Organization, does regular business with foreign governments, presenting them with an opportunity to launder unconstitutional gifts to the president.


    https://www.yahoo.com/news/m/54400c5b-c894-3c2c-98cc-fe0 9282eccd8/ss_trump-faces-lawsuit-for.html


    There it is, there is your unity America! The vengeful left is crawling out from under the rock with a new plan of attack to undermine his presidency. Pathetic losers. Had the bitch won the race, would the "all-star team of lawyers" be contemplating a lawsuit against Madame President 2 days after she took office? Hardly. The left would still be out in the streets across the country celebrating her majesty's victory.


    I wonder if George Soros has a hand in this providing "financial support" for the upcoming lawsuit?

  13. 2017. január 23. 08:0711689.

    Lone Star State Star Ms. Houston22   .... I have a question for you,


    What do you know about Michael LaVaughn Robinson?


    Who was Michael LaVaughn Robinson?


    Thanks.


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11686)
    2017-01-23  06:07
  14. 2017. január 23. 06:4311688.

    Nezd azt az adot amelyik szerinted az igazat mondja! Van tavkapcsolod,kapcsolj at!


    De ha valaki meg ezt akarja nezni akkor ne szolj bele mit nezzen!!!


     


    Elo az adobevallast csalo ez a tramp? Van  felnivaloja?

    előzmény:
    hus (11687)
    2017-01-23  06:32
  15. hus
    hus
    2017. január 23. 06:3211687.

    Amikor irva van valakinek a sajat hulyesege es nem tudja megmagyarazni. De o kritizalja azt, akinek a laba nyomaba nem lephet. Hagyjuk ki az anyagiakat. Azonkivul ertelmetlenul replikazik. Mehet  szepen tuntetni! 


    Na de nem hallottad es lattad amit en. Bizony am.  A CNN.  Most jajgatnak, hogy le lesznek epitve a Feherhaz reszerol. Trump nem mond igazat. 


    Meg nem fogja az adojat bevallani nekik.  Meg ilyet.  Ordog es pokol.  Magam sem ertem az embereket, mitol lesznek boldogok, ha meglatjak az adobevallasat?  Attol tobb adot fog fizetni, vagy kevesebbet? Aki meg bevallotta az vegig hazudta az  egeszet, az jo volt nekik? 


    AZ a velemenyem, hogy nem art  kicsit visszafogni a mediat, bizony nagyon elszemtelenedtek. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11683)
    2017-01-23  05:48
  16. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. január 23. 06:0711686.

    folytatasa:


    “Will you grab your belongings and come with me?” the attendant asked her.


    She then attempted to use her recently-deceased mother-in-law for why she should remain on the plane and be unaccountable for her behavior.


    Refusing to leave the plane, she said, “I paid for this seat and I’m sitting here. He’s in my space.”


    As the attendant patiently and repeatedly asked the woman to exit the plane, she said, “I’m going home now. We had to be here. My mother-in-law died.”


    The woman and the man sitting next to her attempted to negotiate with the attendant, trying to remain on the plane.


    “Fine, I’ll be quiet.”


    “I’m not going to allow that,” he responded, before informing the woman the captain wanted her off the plane.


    Another video, taken from across the aisle, showed the woman sneering at the Trump supporter, then at passengers behind her before police ordered her off the plane.


    Passengers cheered as she carried her belongings and exited the aircraft.


    -----------------


    jobban teszik a repulo utasok ha mikor felszallnak egy gepre, megtartjak a velemenyuket, es nem kezdenek el basaskodni. 


    szerintem a pilotaknak nincs kedvul feluton leszerelni tamado esetleg fizikailag is abuse utasokat. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11685)
    2017-01-23  06:01
  17. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. január 23. 06:0111685.

    Obama brainwashed Amerikaja, igy nez ki ....


    Passengers cheer as woman berating Trump supporter is kicked off plane

    An elderly woman demanded a Donald Trump supporter seated next to her be moved, but she quickly found out that’s not how the world works.


    Scott Koteskey, in a window seat, posted video on Saturday showing a woman in the middle seat complaining about him to airline personnel.


    Just had the craziest experience ever on an airplane:


    I’m boarding my flight from Baltimore to Seattle and approach my seat. I had an upgraded seat that I paid a little extra for because of the long 6 hour flight. As I approach my row I smile and motion to the husband and wife sitting in the aisle and middle seat that Imy seat was next to the window. I put my backpack in the overhead and the wife with a very stern voice says to me:


    “Did you come here to cheer or to protest?”



    “I came here to celebrate democracy ma’am”


    … I knew this was going to be a long flight at this point. She then proceeded with: (somewhat paraphrased as my memory allows)


    Her: “You put a crazed man in charge of the nuclear codes! You should be ashamed!”


    Me: ‘Well we’re all entitled to our opinions here ma’am.”


    Her: “And I’m entitled to get drunk and puke in your lap! I’m going to throw up right in your lap! You make me sick! Don’t talk to me! Don’t look at me! Don’t you dare even put your arm on that rest. You disgust me! You should be ashamed of yourself! You put a maniac’s finger on the button” (assuming she’s means nukes). You are a bigot. You should get off this plane!”


    Me: “ma’am, by definition, bigotry is disparaging someone prior to knowing them simply by their beliefs and opinions. Thank you for being the very thing you preach against.”


    Kotesky told a flight attendant on the Seattle-bound plane that the woman called him names and insulted him.”Is there going to be a problem?” the flight attendant sternly asked the woman.


    “I told you I would like him to change seats with somebody…” the woman said, before the flight attendant cut her off, “Well, you don’t have that right.”


    The woman then began to berate the Trump supporter.


    “You pretend you have the moral high ground but you put that man’s finger on the nuclear button. That man doesn’t believe in climate change,” she said, using air quotes for dramatic effect.


     


    As a gate attendant attempted to intervene, she was unrelenting.


  18. 2017. január 23. 05:5711684.

     


     


     



    Aki a Fehér Házból diktálta a divatot – Michelle Obama 20 legemlékezetesebb divatpillanata



     



     


     


     


    Benecz Judit 2017. 01. 06.  http://www.nlcafe.hu/oltozkodjunk/20170106/michelle-obama -mint-stilusikon/


     


     


     


    Igen Jucika, Michelle Obama dick”talta a divatot.  Itt van negy kep a divatrol.


     


     


    Meg tudja itt valaki mondani hogy ki az a “Michael” akirol Barrack Hussein Obama emlitest tesz beszedeben a 00:14 masodpercnel?


     


    https://www.youtube.com/watch?v=8cgk732vfGQ


     

  19. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. január 23. 05:4811683.

    a holgy egy kicsit hmmmmm hogy mondjam szepen... butuska.. 


    osszefuggestelenul beszel, egyik szavaval agyonvagja a masikat... aztan tamad.. mert tamadas a legjobb vedekezes. 


    most amit nem ertek, sem tole, sem a tobbi liberalis media demagogjabol: HONNAN VAN EZ HOGY TRUM NO GYULOLO???????????


    meg jobb... IDEGEN GYULOLO!!!!


    3 felesegebol 2 IDEGEN! ORSZAGBOL JOTT, IGAZ, LEGALISAN , a mostani meghozza eros akszentussal.. Isten bocsasa meg neki.. 


    az hogy Trump az ILLEGALIS idegenek ellen beszel, (akarcsak ma mar egesz Europa) igy lett Trump kiforgatva a medianak.. idegen gyulolo...


    a no gyulolo onnan jott hogy miket mondott AZOKRA AKIK OT SZIDTAK.. es ugye Isten orizzen visszavagni aki teged szid, pofa be, es toleralj!


    Ivanka, 14 eves kora ota dolgozik, (mint kislany manoken volt) kozben iskolaba jart, ferjhezment, 11 evig egyik legsikeresebb show (APPRENTICE) VEZETO egyinesege volt, kozben degreet szerzet, gyereket szult, (3at) es mikor befejezte az iskolajat apja atadott neki a corporationbol igazgatast. 


    ENNEL TOBBET EGY EMBER NEM TEHET... 


    de hat ez a baj.. tul tokeletes, meg raadasul szep is, okos is, gazdag is... A FENE ENNE MEG HOGY NEKI A JO ISTEN ENNYI MINDENT ADOTT!


    ---------


    nekem igy jon le a media es az ujsagirok cikkei, kritikaja, es ez a holgy is.. belezavarodott a beszedebe, mert maga sem tudta mit is irt, es szeretett volna visszakozni belole mikor kihivtak hogy mit is akart mondani. De Tuckerrel nem sokra megy, az kineveti oket... amitol megjobban belezavarodnak. 

    előzmény:
    hus (11682)
    2017-01-23  04:02
  20. hus
    hus
    2017. január 23. 04:0211682.

    Na de ezt nezd meg: 11 perces 


    https://www.youtube.com/watch?v=VRk28jdN0Vo


    Ez a kislany aki  allitolag irono  azt mondja, hogy Ivanka  a   bünös,  a dögös, az agressziv  a. a. a ...


    Irigy kis fruska. Ha ilyenek tuntetnek, akkor min csodalkozol?  Sirni kellene. Nem a ferfi a professzor ur viselkedett ugy a repulon, mint egy allat? 


    Oszinte velemenyed a holgyrol ? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11679)
    2017-01-23  00:10
  21. 2017. január 23. 01:0211681.

    Lattam a videot,es tv-ben a sok vadbarmot,ahogy karonulo picikkel a jeges szelben randariloznak,majd rendbe lesznek teve......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11661)
    2017-01-22  04:07
  22. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. január 23. 00:1511680.

    az pedig hogy most ejjel nappal megy hogy Trump-ot az oroszok okozta beavatkozas tette elnokke.. akkor nehogy mar kihagyjuk hogy a CNN ejjel nappal hazudta a szamokat, besegitett csalni Hillarynek,es csalassal kitettek Sanders-t is. 


    akkor kik is itt a hazug beavatkozok????? 

  23. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. január 23. 00:1011679.

    tudod mindent osszevetve, az amit ide betettel kep, amire az van irva ... az az igazi IGAZSAG!


    beszelgettunk rola, hogy vajon hogy lehet az, hogy Amerika szerte allitolag milliok meneteltek, mocskos, kozonseges feliratu tablakat cipelove, NOK.


    hogy es kik akik ekkora tomeget meg tudtak mozgatni , kozonseges, ocska egyenek beszedet meghallgatni, hogy meg a CNN-nek is ki kellett kapcsolni. Ezek kepviselnek a noket? az anyakat? a nagymamakat? Ennyire konnyu a nepet megteveszteni es osszgyujteni, menetelnek, es tapsolnak mint a BIRKAK???? 


    KIK IS SZERVEZTEK, TAMAGATTAK, FIZETTEK????????? (1800 BUSZ VOLT CSAK WASHINGTONBA BEBUSZOZVA NEPET) 


    ugye te is tudod, en is tudom, GAZDAGOK!!!!!


    es kit mocsokolnak mikozben menetelnek? a GAZDAGOKAT? 


    ENNYIRE EL VAN A NEP BUTULVA? ILYEN KONNYU OKET IRANYITANI? 


    es kozben Hitlerezunk? hogy Hitler hogy hulyitette a nepet? Aki ezt a millio not osszeverbuvalta... az nem Hitler volt? 


    uvolteni a tomegnek hogy F@@@ F@@@@ F@@@ ES A TOMEG ORJONGVE ELJENEZ????? 


    EZEN GONDOLKOZZANAK EL A MONDONJ MEG JOHN FELE LIBERALIS KOMCSIK... OK ES HASONLOAN GONDOLKODOK A HITLER AKIK HAZUG, BUTA ES KOZONSEGES SZOVEGGEL, ROMBOLASSAL, BETORESSEL, RENDOR KODOBALASSAL  KELTIK AZ ANARCHIAT, 


    ES MAJD AMIKOR A REND MEGTOROLJA, AKKOR LEHET MEGINT FASISZTA HITLEREZNI! 


    MERT A REND MEG FOGJA TOROLNI, NEHOGY VALAKI TEVEDESBE LEGYEN HOGY EZ MEGTORLAS NELKUL FOG ELMULNI, HA NEM HAGYJAK ABBA, MINT AMIT IGERNEK.. 


    szept 11 utan jott a Patriotic Act.. azota JOGUK VAN LEHALLGATNI MINDENT ES MINDENKIT. 


    HA NEM HAGYJAK ABBA EZT A BEKES TUNTETES NEVEN FUTO ANARCHIAT, ERRE IS LESZ MEGTORLAS. MERT OBAMA IDEJEN NEM VOLT, DE HA LETT VOLNA OTT ES AKKOR IS MEGTOROLTAK VOLNA. ES AKI MAJD TRUMP UTAN JON, IS MEG FOGJA TOROLNI. MERT EGY ORSZAGBAN RENDNEK KELL LENNI. NEM LEHET HOGY A FELE ORSZAG MEGALLAS NELKU ALLANDON MOCSKOLJA A MASIK FELET. 


     

    előzmény:
    hus (11677)
    2017-01-22  21:23
  24. hus
    hus
    2017. január 22. 21:3711678.

    En is sok sikert kivanok elnokotoknek, "naivan" remenykedve a legjobbakban es kicsit aggodva a vilag helyzeten, ami Trumptol fuggetlenul es regebb ota elindult valtozni.


    Kiverekedte maganak ezt az elnokseget es minden remenyem az, hogy segitik ot munkajaba es a szamara ismeretlen politikai eletben amit naprol-napra gyakorolnia kell. 


    Egy uzletembernek  bele szokni a politikai eletben nem konnyu, sok segitseget kivan mindket part reszerol. Semmi baj nincs a gyakorlatlansagbol, neha kellemetlen, de egy jo tanulo azzal is kepes megkuzdeni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11608)
    2017-01-20  19:07
  25. hus
    hus
    2017. január 22. 21:2311677.

      Na vegre leirtad, hogy ez egy topik. 


    " ez a  szerencsetlen  u.n. "topic"  mar  az  unalom  netovabbja  lett..........




    Persze,  minden  mindig  a  forumgazdatol  fugg.............




    az  itteni  idos  holgy egy  nagyon  tolerans  valaki,   es  soha  senkivel  sem vitatkozik.  De,  azert  az  sem  artana,  ha nehanapjan  o"  kezdene  valami  okos  vagy szorakoztato  temat............."


    Az  "idos holgy "  hagy mindenkit kibontakozni es latod attettek ezt a topikot a politikaiba,  szoval varom az annak megfelelo szintu tarsalgasat.  Be szokott az jonni eleg hamar. A szint. 


     


     




    előzmény:
    ZSUSZKA20 (11615)
    2017-01-20  21:09
  26. hus
    hus
    2017. január 22. 21:0911676.

     De csunya vagy, igy kineveted.  


    ""nem az obamat kellene hibaztatnod,mikozben o gyakorlatilag megszuntette a munkanelkuliseget, kilaballt a valsagbol. ""


    Igaz, hogy paros labbal beleugrott, erre lehet mondani, hogy ki , hogy latja a dolgokat es mit olvas.


    Madonnarol  ezt irta valaki:


    "She's grabbed more Pussies than I've had Pie and Mash !!" Feltekeny Trumpra?  


     


    Most mar komolyan kell viselkednem,  elmult a valasztas es masoknak is utat kell adni a tovabbi bohockodashoz. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11629)
    2017-01-21  01:19
  27. hus
    hus
    2017. január 22. 20:5911675.

    Mondtam en, hogy megdolgoztat mindenkit. Oket sem "kimeli", veluk sem kivetelez, ingyen fogyokura. Okos ember. 

    előzmény:
    windycity (11670)
    2017-01-22  19:48
  28. hus
    hus
    2017. január 22. 20:5411674.

     A varva vart 8 keservesnek erzett eveid utan megszuletett a te napod.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11630)
    2017-01-21  01:21
  29. hus
    hus
    2017. január 22. 20:5011673.

    Nagyon helyesek voltak a tancosok.  Ferfiak is, nok is.  Melania szerenyen elegans ruhajat kitunon tudta viselni. Nekem nagyon tetszok ez a stilus. Sajnos nem sokat lattam kulon-kulon a tancosokbol, Ivanka volt maga a csodalatos hercegno.  Tobbieket is szerettem volna jobban latni. Persze az ido is keves volt, hogy a kamerak tudtak volna oket mutatni.


    Trump ruhaja szinten nagyon elegans volt, nem lattam meg ilyen izlesesen feloltozve. Igaz, ez az o napja voalt, kulonlegesnek kellett legyen ebben is.


    Ez a neki nem dolgozom cimu "reklamacio" emberek reszerol igazan erthetetlen, mert a nagy nevu emberenel  rendelnek, a kis varrolanyok allitjak ossze a ruhat semmi penzert, a nevet kell megfizetni egy ilyen rendelesnel. 


    Melania igazan elegans volt minden ruhajaban meg idaig. Hasonlitjak ossze Jackie Kennedyvel.  Szerintem nem lehet, Melania felul mul minden eddigi first ladyt.


    Trumpnak nagyon helyes es okos gyerekei vannak.  Latszik a gyerekein, hogy a szulok sokat foglalkoztak veluk. Ha apjuk sokat is dolgozott, de az anyjuk gondot fektetett rajuk, iskolaikra, jol iranyitottak oket. Mennyi, de mennyi veluk egy szinten elo   embereknek van problemajuk a gyerekukkel. Sajnos.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11636)
    2017-01-21  06:57
  30. hus
    hus
    2017. január 22. 20:1111672.

    Hillary bukasaban oriasi szerepet jatszott a CNN is. Hiaba probaljak festeni magukat, talan, ha nem ennyire nyomtak volna a hulyeseguket, akkor maskepp is tortenhetett volna.  Mit gondolsz, valaha is el fogjak ismerni ezt? No, nem. De, ha igen, akkor nagyon fogok csodalkozni rajta. 


    Talan akkor megfogadtak valakinek a jo tanacsat.


    Houstonkam, elnokotok munkaba allt, kivancsi vagyok az egeszsegugyet mikepp fogjak atrendezni. 


    Egy alkalommal azt mondta, hogy canadai rendszer utan szeretne menni. Aztan jott egy nagy felhaborodas, ezt lefujta. Viszoat nala nem lehet tudni, hogy mind amellett meg is mit fignak donteni ezzel kapcsolatban.


    Tovabb gondolva, nem lenne rossz rendszer reszben. A szegenyebbeknek jonne a segitseg, mert mindenki vasarlasabol itt le van veve az egeszsegugyi rendszer reszere. Mivel a gazdagabbak vasarolnak tobbet, igy ok nyujtanak a legnagyobb segitseget ebben. 


    Buszken mondhatna mindenki, hogy hozzajarul ezzel az orszagban tortentek megsegitesevel.  Csak ezert  vagyok kivancsi az egeszsegugy alakulasaara. Kivancsi vagyok meg mit fog meghagyni az Obamacare-bol.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11661)
    2017-01-22  04:07
  31. hus
    hus
    2017. január 22. 19:4911671.

    Szerintem jobban jart volna, ha  elejetol elenekli a mondanivalojat. 


    https://www.youtube.com/watch?v=5rW3Tg55Bj8


    Szornyu, szornyu, hogy mi lett belole. Pápa latta ezt? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11666)
    2017-01-22  18:29
  32. 2017. január 22. 19:4811670.

    Michelle Obama: 'When they go low, we go high'  


     


    Women's March On Washington January 21, 2017


    Wow... President Trump got more fat women up and walking in one day than Michelle Obama ever did in 8 years.


    Cheers!


     


     

    előzmény:
    hus (11667)
    2017-01-22  19:23
  33. hus
    hus
    2017. január 22. 19:3811669.

      Houstonkam, Trump elkezdett dolgozni es ez mar latszik a fel vilagon. Magaval huz szinte mindenkit, latod itt a hozzaszolasokat ?


    Azok is megszaporodtak.  Ha igy fog az allami kasszatokban a  penz is osszegyulni, akkor talan oldodnak meg helyzetek nalatok.


     


    Egy kis ferfias huncutsag. 


    https://www.youtube.com/watch?v=5hkK_ZKl-SQ


    Vereben van a nok iranti vagy. Ez egy igazi ferfi.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11666)
    2017-01-22  18:29
  34. hus
    hus
    2017. január 22. 19:3211668.

    Jaj, ez Madonna!  Mire vag fel, hiszen minden masodik szo utan ranezett a papirjara, hogy mit kell tovabb mondani. 


    Igen, o valoban nagyon fel lehet haborodva, hiszen epp egy ferfi, a ferje vetette el tole a gyerekuket. Persze, hogy kiment tuntetoket iranyitani, hogy is kell egy nonek ugy beszelni, mint a kocsmaba.


    Mondtam az elobb is, meg a CNN is leallt  ot  kozvetiteni.


    https://www.youtube.com/watch?v=-EI0gXgmE6U


    Meg Trump ferfi letere sem beszel igy. Erdekesen pillogtatja a szemet. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11651)
    2017-01-21  23:56
  35. hus
    hus
    2017. január 22. 19:2311667.

    Michelle Obama: 'When they go low, we go high'  


    Most akkor hol vannak?  Ne izgulj, akkor van meg  hova sullyedni a tuntetoknek. 


    Lattad Madonnat? Meg a CNN sem kozvetitette egy bizonyos szintutan.  Vagy nagyon sok ferfi allt sorba bevaltattatni az igeretet. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11666)
    2017-01-22  18:29
  36. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. január 22. 18:2911666.

    MAR NEM HISZEM HOGY LEHET LEJEBB SULYEDNI MINT AHOVA A LIBERALIS DEMOK SULLYEDTEK! OBAMA AMERIKAJA!!!!


    PHOTOS: ANTI-TRUMP PROTESTER DISPLAYS ISIS FLAG, BEHEADING VIDEO
    Uses jihadist propaganda to intimidate Trump supporters
  37. 2017. január 22. 10:4611665.

    Nekem nagyon tetszett az a beiktatasi vilagoskek ruha rajta .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11636)
    2017-01-21  06:57
  38. 2017. január 22. 07:3511664.

    Ilyen es ennyire elmebeteget ki kell venni a forgalombol.
    Aki nem tud angolul olvasni : A CIA-nak elmagyarazta, hogy csak az olaj miatt volt a haboru es hogy azert lett az ISIS, mert az USA nem vette el Iraktol  a haborus vagyont=olajat, amihez mint "nyertesnek" , joga volt...De!-mondja nyilvanosan, es meg van orokitve: lehet, hogy lesz meg ra lehetosegunk....Ugyanakkor ez az elmebeteg minden idejet a szamitogep elott tolti, de az allitolagos azonnali munkajahoz meg nem keszult el a "csapat"....


    Donald Trump spent his entire campaign insisting that he opposed the Iraq War from day one, even though an interview from the early days of that war revealed that he was originally in favor of it. Now it turns out Trump is thinking about creating another Iraq War, and he’s not even pretending it’s for any other reason than taking Iraq’s oil. We know this because Trump informed the CIA of this today during a speech which was nationally televised.

    Trump gave the speech today at the CIA headquarters in Langley, and he made his views on Iraq abundantly clear. He started off by repeating his campaign lie that “I wasn’t a fan of Iraq. I didn’t want to go into Iraq.” He then went on to offer the bizarre rationale for wanting to steal anotaher nation’s resources by claiming that “If we kept the oil, we wouldn’t have had ISIS in the first place.” Then he admitted it had nothing to do with ISIS: “The old expression, to the victor belong the spoils.” Finally, he dropped the bombshell: “We should’ve kept the oil. But, okay, maybe we’ll have another chance.”

    In other words, Donald Trump informed the CIA today that he may start another Iraq War just to take the oil, and he did it in exact words, and he did it front to television cameras.
    If you appreciate the investigative reporting of Palmer Report, consider making a contribution:

    Bill Palmer

  39. 2017. január 22. 05:5711663.

    Mr.45 is a generous man with compassion for people down on the limb.... and here's why:


    http://www.breitbart.com/big-government/2017/01/20/trump -offers-father-luck-10000-check-inaugural-event/


    Shane Bouvet, a 23-year-old single dad, was featured in a Washington Post story highlighting his visit to D.C. to support Donald Trump’s inauguration. The paper revealed that Bouvet was headed to D.C. in a borrowed suit and donated shoes to celebrate Trump’s oath of office.


    “This is pretty much the biggest thing I’ve done in my life,” Bouvet told the paper. “I don’t get out much. I’m a small-town, blue-collar guy.”


     

    But a mere visit to Washington to see this historic day was far from the only notable thing about Bouvet’s visit, because Trump himself saw the paper’s feature on Bouvet and invited the young man to a one-on-one meeting.


    On Thursday, only a day before he took the oath of office to become the 45th president of the United States of America, Donald Trump met Mr. Bouvet, shook his hand, and offered some help.


    Also:


    Here's another story to rebuke the racist lies about Mr.45 that the MSM (Main Stream Media) will never touch:


    http://www.infowars.com/black-homeless-woman-says-trump- allowed-her-to-live-in-trump-tower-rent-free-for-8-years/


    A homeless black woman reveals that she has been living in Trump Tower for eight years with the blessings of the Donald himself.


    Filming from her hotel window, the woman says she originally snuck in the building before becoming a squatter in one of the empty rooms. Police arrived the next day and told the woman to leave or she’d be arrested.


    “When I told them I would not go, they contacted Mr. Trump over the phone and he came down here. Instead of evicting me off the property, he said that I can stay and it’s been eight years I’ve been here,” the woman reveals.


    “Not only did he not evict me off the property, he made sure that I ate three meals a day by room service and that I get a delivery of fresh flowers every week,” she adds.


    Don't look for these stories on CBS, CNN, MSNBC, ABC...you'll never find them there.

  40. 2017. január 22. 05:3211662.

    Egy ritka betekinto Mr.45 luxus birodalmaba. A Feher Haz Washingtonban ehhez kepest csak "visko"?


     


    http://filthyrichstars.com/2016/03/donald-trump-the-filt hy-richest-star-of-them-all/


     


    Enjoy.


     


    It’s not a mistake that President Donald Trump got where he is today. He is a genius in many ways none of us knew. He is also filthy rich in ways none of knew, until now. We want to take a look at “The Donald’s” past to get a fuller understanding of his present. While he is our new President and is widely known as a brash businessman turned politician, let’s not forget where he came from…..A LOT of money. Here, we’ll take a look at his ever-accumulating assets to paint the bigger picture of possibly the world’s biggest personality. First off, here’s our fact sheet on the 70 year-old entrepreneur turned President of the United States from Queens:


    Net Worth: $8.7 Billion as of June, 2015
    2015 Earnings: $557 Million
    Home: Trump Tower in New York, NY
    Marital Status: Married to Melania Knauss
    Kids: 5
    Cars: A Fleet (seriously)
    Sources of Income: The Trump Organization, “The Apprentice” reality TV show.

  41. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. január 22. 04:0711661.

    nezd, osszedoloben a vilaguk, Europa es Amerika szerte. beteszek egy videot, ha csak az elso 10 percet hallgatod meg, kiderul hogy az ami itt tortent, csak a kezdete a vegnek a komcsi nagypofaju liberalisoknak. 


    ELEG A NEPNEK BELOLUK! AZ ANARCHISTAKBOL, A HAZUG MEDIABOL, AZ UTCAN RANDALIROZO CSOCSELEKBOL. 


    csupa nagybetuvel, hogy a hulyek is ertsek! 


    idejohetnek pofazni, naciszozni, kivonulhatnak a fizetett buszokkal a csocselek, attol meg nem fog a vilag megvaltozni, mert most ez van, de 


    elobb utobb meg kell hogy alljanak, mert a nep megelegelte oket. 


    nem en talalom ki! 


    www.youtube.com/watch?v=ZaH7gfzF8BQ


     

    előzmény:
    kekelefant (11660)
    2017-01-22  02:17
  42. 2017. január 22. 02:1711660.

    Ez a csapat amelyik ott randalirozott,az nem nokbol van,hanem szornyetegekbol!Egy allat nem vinne ki a gyereket ,es unokajat ilyen idoben.Szombat van iskolaszunet,nem kellenne a gyerekeket matinera vinni,vagy otthon sutni fozni?ha mar ok ilyen barmok menjenek,de hagyjak otthon a kicsiket,nem a gyerek dolga az anyja harcat megvivni,es kozben az se baj ha tudo gyulladast kapnak,torzszulottek  ezek,nem anyak,es nagyanyak,hogy kapjon egy eletre szolo reumat mindegyik,es ez a kisebb kivansagom...


    A kutyamat nem vinnem ki ebbe a zimankoban,hiaba a feltunesi viszketegseg ellen nincs gyogyszer,csak egy nagyot a fejukre a ferjektol,akik meg reggelit sem kaptak otthon,hat csoda ,hogy ennyi ferfi menekul?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11651)
    2017-01-21  23:56
  43. 2017. január 22. 01:5411659.

    Mit hisztizel??? Nem eloszor szolnak a betuid miatt


    Most is mindent nagy betuvel irtal. Nem ismered a (n)etikkettet!!


    Es nem ez nem masolas!


    a tramp baratodhoz valo vagy:


    https://static.independent.co.uk/s3fs-public/thumbnails/ image/2017/01/21/11/two-types-of-men-2.gif


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11655)
    2017-01-22  01:05
  44. 2017. január 22. 01:5011658.

    Mozi!A Franciak sosem fogjak elismerni,hogy  Amerikai segitseg nelkul mar regen nemetul beszelnenek,es ezt nem sertesnek szantam,ezek tenyek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (11654)
    2017-01-22  00:27
  45. 2017. január 22. 01:3811657.

    Mozikam,ha nem fersz a borodbe ,nezz korul nalatok!Kuldok neked 3 csomag xanaxot,mert biztos jol esne......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (11653)
    2017-01-22  00:25
  46. 2017. január 22. 01:3411656.

    A ruha -Ralph Lauern - keszitmenye,nem csodalkoznek ha ingyen csinalta volna.Befutott tervezo mar eleg regota,de a reklam nem art soha.


    Ez csak humbug ,minden divathaz,osszetorte volna magat,de o ezt valasztotta,es vegre a hajat is rendbe hoztak...Eddig  europaiakat hasznalt,de mint elso lady,jobban hangzott amerikait hasznalni.


    Viszont a vice president feleseg oltoztetojet falhoz kellenne allitani,mert januarban selyem ujjatlan miniszeru ruhaban,szornyen nezett ki,es az estelyi ruha is szornyen allt rajta,pedig csinos lenne,amugy.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11636)
    2017-01-21  06:57
  47. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. január 22. 01:0511655.

    IDEFIGYELJ , DE JOL TE TOKFEJ!


    A BETUK NAGYSAGAT NEM EN SZABOM MEG... EZ IGY JOTT KI! A BEMASOLT CIKK VEGETT.. 


    DE NEKED BEKES TUNTETES AHOL BETORNEK UZLETEKET, FELBORITANAK ES EGETNEK SZEMETESEKET , AKKOR TE IS, VELUK EGYUTT ...FIGYELJ...NAGYBETUVEL ...


    BORTONBE VALO CSIBESZ VAGY MINT AZOK!!!!!


    TOBB MONDANIVALOM SZAMODRA NINCS! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (11652)
    2017-01-22  00:18
  48. 2017. január 22. 00:2711654.

    Errol a szemetsegbol=Errol a szemetsegrol

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (11653)
    2017-01-22  00:25
  49. 2017. január 22. 00:2511653.

    "..........AMENNYIRE A LIBERALIS POKOL EL VAN SZABADULVA SZOLAS SZABADSAG CIMEN... CSAK IDO KERDESE HOGY BIZONY IDE EGY HITLER KENE! KICSIT RENDRE TANITANI AZ ANARCHISTAKAT. 
    T
    ORNEK, ZUZNAK, ROMBOLNAK, EGETNEK.


     


    MAGYARUL BORTONBE VELUK!!!!.............."


     


    Errol beszelek , Houston . Errol a szemetsegbol , amit pici betuvel odabiggyesztettel az idezeted ala , mint az 56-os hazmester , sunyiban...Remelem , hogy kirugja a demokraciaert harcolo amerikai nep a Neked hianyzo Hitlert . A tobbseg .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11649)
    2017-01-21  20:24
  50. 2017. január 22. 00:1811652.

    Az a kisbetus, amit nagy gyavan odaboktel : na ilyen cuccok miatt neveznek nacinak.
    Ez a nep , latod ? Demokraciaert harcolnak s az egesz VILAG ezzel a beketuntetesert van...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11649)
    2017-01-21  20:24
  51. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. január 21. 23:5611651.

    A LIBERALIS ELITT! MICSODA BUSZKESEG TOLTHETI EL A MELLUKET! 


    www.youtube.com/watch?v=hdjebS2toK0


     

  52. 2017. január 21. 21:1511650.

    A Szalaira a Lincoln Avenue-n en is emlekszem..


    A hazuk (Szalainak) a Lawrence es a Lincoln Avenue sarkahoz kozel eleg leromlott allapotban van. A Western Avenue-n a park masik oldalan volt egy Magyar hentes Fleisch Market azt hiszem volt a neve de az is talan mar eltunt. A Lutz cukraszda meg utoljara meg mindig meg volt a Lawrence-n.


    En a Roosevelt-I uzletukben nem voltam soha mert tul messze van de amit hallottam a Corporate Parkway uzlete (ahogy Eszakinak hivod) az mindig jobb volt.


     

    előzmény:
    Sheriff-2 (11633)
    2017-01-21  04:58
  53. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. január 21. 20:2411649.
    Ashley Judd lowers the tone at star-studded DC women's march by reading poem claiming Trump has 'wet dreams' about Ivanka 'his favorite sex symbol' and comparing him to HITLER 

    More than 200,000 people are participating in the Women's March on Washington in DC on Saturday
    The pink hats have become the accessory of the march in reference to Trump's quote 'grab her by the p***y'
    Women were spotted wearing the hats on buses, trains and plans as they made their way to the capital 
    The Women's March on Washington is expected to be largest inauguration-related protest in US history
    There are also 600 sister marches planned throughout the country and even across the world 
    America Ferrera, Ashley Judd, Scarlett Johnasson are expected to speak at the DC event 

    AMENNYIRE A LIBERALIS POKOL EL VAN SZABADULVA SZOLAS SZABADSAG CIMEN... CSAK IDO KERDESE HOGY BIZONY IDE EGY HITLER KENE! KICSIT RENDRE TANITANI AZ ANARCHISTAKAT. 
    T
    ORNEK, ZUZNAK, ROMBOLNAK, EGETNEK.


    MAGYARUL BORTONBE VELUK!!!!

  54. 2017. január 21. 19:5711648.

    Attol tartok,hogy a Napoleon nem Hennessy volt.

    idézet:
    johnny23 (11647)
    2017-01-21 18:49:22

    Valóban nem pontosan ugyanaz, de azt már lehet szőrszálhasogatásnak is nevezni, mivel a különbség leginkább az érlelési idő között van. Egy időben az angolok és franciák versenyez(gettek) hogy ki tudja a cognac-ot simábbra készíteni, pl. idő, a fa minősége amiből a hordók készültek, is befolyásolják a végterméket.


    M.O.-on leginkább jobb presszókban árulták őket, de ugyanaz éjszakai bárokban, különösen ahol "jó-zene" volt, az árak sokkal magasabbak voltak.


    Ha Hennessey, az lehet hogy csak 6-éves, de ha Napoleon, akkor sokkal inkább 20-25 éves, tehát alapjában osztályozás minőségileg.


    Még a kverési arány miatt is különböző neveket adnak nekik.


    Tehát kifinomult ízlésre van szükség ahhoz hogy valaki meg tudja állapítani a különbséget, és még másra is szükség van. Pl. mit evett az illető előtte, húst, szendvicset vagy pedig almát/diót.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (11647)
    2017-01-21  18:49
  55. 2017. január 21. 18:4911647.

    Attol tartok,hogy a Napoleon nem Hennessy volt.

    előzmény:
    Sheriff-2 (11641)
    2017-01-21  15:58
  56. 2017. január 21. 16:4011646.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (11640)
    2017-01-21  08:57
  57. 2017. január 21. 16:2211645.

    Szép az élet, tök a tromp/f. (nem Trump....)


                   Fleetwood Mac - Go Your Own Way - Dance Tour '97 - YouTube


     


                  Fleetwood Mac - Rhiannon (Official Music Video) - YouTube


    Ha nem lenne eldugva az a kis fokhagyma olyan nagyon a kolbászban, akkor nem kellene egyszerre megenni 2 métert belőle. Na de ma este disznótoros vacsorára megyünk.......ihaj-csuhaj, sosem halunk meg....

  58. 2017. január 21. 16:1511644.

    Ma nagyon illedelmesen olvastam, úgyhogy ezt a részt nem olvastam el, csak kihagytam, mondhatnám úgy is ugortam, megfogadva az ugorgyunk tanácsot.."by  the  way------  en  sokkal  ido"sebb  vagyok  mint  Te,"

    előzmény:
    ZSUSZKA20 (11622)
    2017-01-20  22:42
  59. 2017. január 21. 16:0911643.

    Azon a napon a TV-t bekapcsolva tartottam, topisan csak a tüntetőket láttam.


                 Hillary Clinton in white pantsuit for Trump inauguration | Daily Mail Online

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11636)
    2017-01-21  06:57
  60. 2017. január 21. 16:0311642.

    Chicagoba azért szoktam leugrani az említett űzletbe, mert már régen nem küldenek postán csomagba szeszes italokat, mióta párszor összetörve érkeztek. Egyébként amikor kolbász stb. akartam, felhívtam őket telefonon, ha délelőtt hívtam, akkor másnap itt is volt.


                       


                Bende: A European Superstore in Glen Ellyn | Grocery Gal Blog

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (11637)
    2017-01-21  07:50
  61. 2017. január 21. 15:5811641.

    Az életemnek a kevésbé komplikált szakaszában, amikor még nem csak lehetett hanem kötelező is volt Kádár-elvtársra szavazni, az Astória szállodában dolgoztam. (de másodállásban ám......!!!!!!!), nagyon sokkal kisebb volt a választék, ha valaki kevertet akart inni, azt úgy értettük hogy császárkörte rummal fele-fele arányban.


    Dehát az élet folyamatos változás, ha Johnny-boy nem ólálkodna itt, akkor megemlítenék olyan kevert italt, mint pl. a pina-colada, de attól félek hogy Johnny-nak a piszkos fantáziája miatt nem olvasná tovább azt szót a kötőjeltől.


    Az én egyik problémám, hogy abban az időben nagyon megkedveltem a Napóleon konyakot, most ismertebb néven hennessy, amit gyakran tartok itthon. Most is porosodik egy üveggel felbontatalanul.........


    No nem én vagyok a Ludas azért hogy az espressóban a bárpultos kisasszonyok kacsintottak hogy az hol van, hanem azok a kib@***** haverok akik elvárták tőlem hogy vigyem nekik az üres üvegeket minél előbb, mert ők lámpát akarnak csinálni abbóll. Azért aztán elég gyakran ki kellett húzni az üveget a dugóból.........hm.........hol is porosodik az a?


    Nnnnna szóval amikor nnnaaaaaaaaagyon illett a fent említettre szavazni, akkor azért kicsit több ok is volt a pohár fenekét gyakran megnézni.......Hey Johnny, már megint elbámészkodtál, tudod te azt nagyon jól hogy sok-féle fenék van.......a #$@^^%% neki.......


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (11637)
    2017-01-21  07:50
  62. 2017. január 21. 08:5711640.

    elso abra:


    Unemployment Has Decreased at a Record Pace During Obama’s Presidency

    Percentage-point change from first month in office to last, seasonally adjusted monthly figures


     


    masodik:


    Unemployment Has Shrunk Under Obama

    U.S. unemployment rate, seas. adjusted


    na jo , itt egy harmadik abra is:


    "But a Smaller Proportion of the U.S. is Working


    Labor force participation"

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (11639)
    2017-01-21  08:38
  63. 2017. január 21. 08:3811639.

    Latom nem vagy magadnal,de semmi gond... 


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11629)
    2017-01-21  01:19
  64. 2017. január 21. 07:5011637.

    Kevertet sztem nem lehet kapni M.o-n , a tobbit igen. Hubertus van a Tescoban is,de teli vannak a polcok mindenfele uj markaju palinkaval (sztem a Panyolai az egyik legjobb,de a Vadasz is,meg a Nobilis is jo). Meg azt sem tudom mondani,hogy kuldok neki postan,mert sztem szeszes italt nem biztos h lehet kuldeni.

    előzmény:
    windycity (11632)
    2017-01-21  03:40
  65. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. január 21. 06:5711636.

    hallottam mar rola, de itt a Nok Lapja is cikkel, hogy par "nagy tervezo hazak" elore kijelentettek hogy marpedig ok nem terveznek/varrnak Melanianak.


    no milyen jol jart...


    olvasom hogy uj tervezo kesziti majd a cuccait, es ahogy ma elneztem amik rajta voltak, Melania csak jol jart. (nem beszelve a keszitojenek)


    Nagyon szep, egyszeru es megis raffinalt fazonu egszinkek kabatruha a kesztyuvel nagyon szep volt, es a mai esti tancruhaja is. Feher, egyszeru, megis megoldottak hogy valami kulonleges legyen . 


    Ivanka pedig egyszeruen igazan mint egy princess ugy tundokolt. A ruhaja, a haja, a ferje perfektul nezett ki. 


    lehet hogy ha minden jol megy... 8 ev Trump utan Ivanka lesz az elso FEMALE PRESIDENT??? 


    addigra mar ez a sok gonosz, buta demokrata akik mar a 75-es a halal kozott vannak elmenetelnek.. a fiatalabb generacio veszi majd at. 


    At the inaugural ball, she shone in a princess-like gown featuring a tulle skirt and sheer long sleeves embellished with crystals. (Ivanka) 

  66. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. január 21. 06:4011635.


    előzmény:
    Sheriff-2 (11634)
    2017-01-21  05:57
  67. 2017. január 21. 05:5711634.

    Politizálás helyett füstölgök magamban.Szeretek főzni is. Szeretek borral főzni, néha az ételbe teszek.



     

    előzmény:
    Sheriff-2 (11633)
    2017-01-21  04:58
  68. 2017. január 21. 04:5811633.

    Szia,


    Köszönöm az információt, hogy őszinte legyek nagyon meg vagyok lepődve. Én legtöbbször az Északi űzletbe szoktam menni, (a Corporate Woods-ba), mostanában nem voltam. Kb. 2 éve voltam a másikban, ami Roosevelt Road-on van, akkor még volt 3-féle magyar pálinkájuk.


    A Kolozsvári szalonnát pedig sok más helyen meg tudom venni, többek között az egyik Német hentesnél, ami kocsival pár percre van tőlem. A Tokaji aszut ládaszámra szoktam venni, amit legtöbbször elosztogatok ajándékba közeli barátoknak, még most is van pár üveggel kéznél. A Szerb slivovica kapható sok helyen, kicsit erősebb mint a hazai, de helyettesíteni nagyon jó.


    Az igazság az, hogy az utóbbi 15-20 évben a kolbász minősége nagyon sokkal rosszabb lett, annyira, hogy már sok éve a sajátomat készítem. Régebben amikor még megvolt a Szalai, oda jártam nagyon sokszor, ott is hagytam olyan 600 dollárt minden alkalommal, hmmmm...régi szép idők....


    Ismerem nagyon jól a gyerekeket, a mostani tulajdonosokat, az apjukat pedig mégjobban ismertem.


    Saját készítmény, nekem vannak saját füstölőim is, de legtöbbször friss sütnivalót készítek, csak merje valaki mondani hogy nics sütnivalóm, amikor készen vagyok 20-25 kilóval.....


     


     

    előzmény:
    windycity (11632)
    2017-01-21  03:40
  69. 2017. január 21. 03:4011632.

    Az utolsó pár órát fejen állva is kibirjuk, rövidesen pedig leugrok a windy citybe (Bendéhez), ahol beszerzek pár üveg magyar pálinkát, a további ünnepeléshez.


     


    Jo szerencset ahhoz! Voltam nala Karacsony elott, nagy csalodas nincs neki magyar rovid italok mind eltuntek a polcrol. Magyar bor az van ugy mint azelott de magyar palinka (Kevert, Szilva, Barack, Korte palinka) termek nincs. Emlekszem meg Hubertus-t is lehetett nala kapni de mar az sincs. Van neki Unicum ha szereted. Megneztem az interneten is, kerestem ezeket az italokat de ugy latom MO-n sem lehet mar kapni. Utoljara Sopronban vettem egy uveg kevertet a McDonald's melletti uzletek egyikeben de ennek biztos van 6 vagy 7 eve. Bendenel lattam szerb vagy horvat keszitesu szilvapalinkat meg osztrakot ha szereted. Volt neki orosz pezsgoje is eleg sok. De ugy nezett ki hogy a valasztek rosszabb lett az egesz uzletben mint azelott. Meg a toltott savanyu paprika ilyenek is eltuntek a polcokrol. A szalamik majdnem 9 Dollar es egyharmada annak ami volt azelott. Egy teljes hosszu szalami majdnem 17 Dollar plus tax.


     


     

    előzmény:
    Sheriff-2 (11607)
    2017-01-20  16:56
  70. 2017. január 21. 03:4011631.

    Az utolsó pár órát fejen állva is kibirjuk, rövidesen pedig leugrok a windy citybe (Bendéhez), ahol beszerzek pár üveg magyar pálinkát, a további ünnepeléshez.


    Jo szerencset ahhoz! Voltam nala Karacsony elott, nagy csalodas nincs neki magyar rovid italok mind eltuntek a polcrol. Magyar bor az van ugy mint azelott de magyar palinka (Kevert, Szilva, Barack, Korte palinka) termek nincs. Emlekszem meg Hubertus-t is lehetett nala kapni de mar az sincs. Van neki Unicum ha szereted. Megneztem az interneten is, kerestem ezeket az italokat de ugy latom MO-n sem lehet mar kapni. Utoljara Sopronban vettem egy uveg kevertet a McDonald's melletti uzletek egyikeben de ennek biztos van 6 vagy 7 eve. Bendenel lattam szerb vagy horvat keszitesu szilvapalinkat meg osztrakot ha szereted. Volt neki orosz pezsgoje is eleg sok. De ugy nezett ki hogy a valasztek rosszabb lett az egesz uzletben mint azelott. Meg a toltott savanyu paprika ilyenek is eltuntek a polcokrol. A szalamik majdnem 9 Dollar es egyharmada annak ami volt azelott. Egy teljes hosszu szalami majdnem 17 Dollar plus tax.


     

    előzmény:
    Sheriff-2 (11607)
    2017-01-20  16:56
  71. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. január 21. 01:2111630.

    Maris jobban erzed magad ugye?


     


    Erezheto a javulas,nem?


    MEG NEM IS ELNOK CSAK PAR ORAJA... DE MAR JOBB A LEVEGO AMIT SZIVOK! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (11625)
    2017-01-20  23:30
  72. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. január 21. 01:1911629.

     


    nem az obamat kellene hibaztatnod,mikozben o gyakorlatilag megszuntette a munkanelkuliseget, kilaballt a valsagbol. 



     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (11624)
    2017-01-20  23:26
  73. 2017. január 21. 01:0911628.

    Haaaaaat,   bizony,  ha  jo  par  ezer  EZUST  egy-dollarost  venne,   akkor  jobban  jarna........Manapsag  a  papir  penz  nem  er  tobbet  a  papirnal mint  amire


    kinyomtattak....


    Nos,   talan  Trumppapa   rendbe  fogja  megint  hozni  az  USA-t.....


    nem  irigylem  a  szegeny  pasit.........


    de,  egy  dolog  az  FIX:   B A T O R   ember!!!   Segitse  meg  o"t  a  Jo  Isten!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (11626)
    2017-01-20  23:34
  74. 2017. január 20. 23:3711627.

    s o u r   g r a p e s   ...............

    előzmény:
    ZSUSZKA20 (11623)
    2017-01-20  23:07
  75. 2017. január 20. 23:3411626.

    "nekem a dollárok csak festékes papírok."


    Nem ugy nezett ki!


    Multkor meg a egeszsegbiztositasod miatt sirtal! Hogy mennyit kell fizetni... sulyos dollarokat...


    De majd eljon a tramp es megment. Ez volt a szoveged.  Akkor mi ez a hablaty a csak festekes papirrol???


    Jo. Maradjunk de akkor ne beszelj hulyesegeket :)

    előzmény:
    Sheriff-2 (11612)
    2017-01-20  19:42
  76. 2017. január 20. 23:3011625.

    "megorulnek a gondolattol hogy az USA-ban jobb lesz az elet... "


    Maris jobban erzed magad ugye?


    Erezheto a javulas,nem?


    Kicsit jobban gondolj bele ,es maris erezni fogod! Elhozta neked Tramp!


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11617)
    2017-01-20  21:21
  77. 2017. január 20. 23:2611624.

    " a sucker is born every minute"


    Ezt talan akkor is emlegetned kellene, amikor befizeted a gepjarmu adodat vagy megkapod a nyugdijadat....


    Mert a tramtol ugyan te nem kapsz semmit. A gazdagok kapnak.


    Es akkor talan elviselhetobb lenne az eleted nem az obamat kellene hibaztatnod,mikozben o gyakorlatilag megszuntette a munkanelkuliseget, kilaballt a valsagbol. (Az obamacare is erdem de sztem nem jol van megcsinalva, nem a raszorulok kapjak hanem olyanok is akiknek nem kene, es a haborus kivonulas is hiba volt reszerol...)

    előzmény:
    Sheriff-2 (11613)
    2017-01-20  19:49
  78. 2017. január 20. 23:0711623.

    Hiaba  teszed  be azokrol  az  abszolute  a'tlagos  fotokat  a


        to"gyeidrol ,  Johhny23.....


     


      van  olyan   minden  magyar   kujvanak............


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (11609)
    2017-01-20  19:25
  79. 2017. január 20. 22:4211622.

    Miert  izgatod  fel  magad   ennyire ??????    


    Elvegre,  a  hillarious  fenekeben  valoszinule  TOBB  az e'sz  mint  abban  a  ve'n,  hazudos


    feje'ben........


    Szerencsere,  az  amerikai  nep  okosabb  annal,  mint  hogy  megvalasztotta'k  volna!!


     


    by  the  way------  en  sokkal  ido"sebb  vagyok  mint  Te,   Zsuzsa....    Ne  izgasd  Magadat....        mega'rthat....


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11618)
    2017-01-20  21:30
  80. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. január 20. 21:4711621.

    BUSZKEK LEHETNEK A DEMOKRATAK AZ OKET VALASZTOKRA!!! ES MELLETUK KIALLOKRA!!! 


    www.youtube.com/watch?v=7du5WJMQPxw

  81. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. január 20. 21:4311620.

    EZ A CSURHE AKARTA MRS CLINTONT??????????


     

  82. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. január 20. 21:4111619.

    AMERICA AGAIN! 

  83. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. január 20. 21:3011618.

    Itt igazan mindenki tudja hogy mit gondolok es hogy erzek Hillary irant. DE!!!


    tudod mikor valaki azert gunyol valakit mert VEN... az nagyon ostaba dolog.. tudod miert? MERT TE IS LESZEL AZ.. HA MEGELED...


    DE ELOBB MEG KELL ELNI, ES NEM BIZTOS HOGY TE PLD MEGELED!!!!! 


    EZT SOSE FELEJD EL!!!!! 


    de ha megeled, akkor garantalt hogy a te segged sem lesz kulonb mint Hillarye 70 evesen!!!! 


    csak a nagyon buta es ostoba ember gunyolja az idoseket! A fiatalsag nem dicsoseg, vagy erdem.. azt az Isten adta es barmikor vissza is veheti! 


    "Ms. Hillarious  milyen  gatyat  huz  a  rottyant,  ven  fenekere????

    előzmény:
    ZSUSZKA20 (11616)
    2017-01-20  21:13
  84. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. január 20. 21:2111617.

    FIGYELJETEK KEDVES BEIROK...MIRE IS MEGY A JATEK? MIERT IS UTALJAK, GYULOLIK, GUNYOLJAK AZ UJ ELNOKUNKET?????????????


    olyan egyszeru... egy mondatabol a beironak.. es hason hangu tarsainak... mindent megmond:


    megorulnek a gondolattol hogy az USA-ban jobb lesz az elet... az ove meg ????????????? kitudja... de ugy latszik nem sok remenyt lat 


    nekunk legalabb remeny szuletett... 


    En ennek orulok, mondom, legalabb hamarabb tonkre megy az USA,mert egyszeruen nem erdemli meg a nep azt,hogy a vilagot vezessek. 
    Onzoek vagytok es butak, egy valosagshow hos szoveget komolyan veszitek. Bukasra vagytok itelve. 


    ITT VAN A KUTYA ELASVA! 

    előzmény:
    Sheriff-2 (11614)
    2017-01-20  20:26
  85. 2017. január 20. 21:1311616.

    Te  Sherif...   KOMOLLLLAN    gondolod,  hogy  itt  barkit is  erdekel,  hogy


    a  "Ms. Hillarious  milyen  gatyat  huz  a  rottyant,  ven  fenekere????


    Please............    yaaaaaaaaaawwwn.........

    előzmény:
    Sheriff-2 (11614)
    2017-01-20  20:26
  86. 2017. január 20. 21:0911615.

    TeLJESEN  IGAZAD  VAN!!!


     


    ez a  szerencsetlen  u.n. "topic"  mar  az  unalom  netovabbja  lett..........


     


    Persze,  minden  mindig  a  forumgazdatol  fugg.............


    az  itteni  idos  holgy egy  nagyon  tolerans  valaki,   es  soha  senkivel  sem vitatkozik.  De,  azert  az  sem  artana,  ha nehanapjan  o"  kezdene  valami  okos  vagy szorakoztato  temat.............

    előzmény:
    Sheriff-2 (11614)
    2017-01-20  20:26
  87. 2017. január 20. 20:2611614.

    Békességet kivánok saját magamnak is, jobban megy nekem a kertészkedés, politizáljanak a politikusok, olvasni fogok, írni nagyon sokkal kevesebbet......


    De..........


          Az utolsó cikk egy darabig.....majd jövök.....


                        Hillary Clinton in white pantsuit for Trump inauguration | Daily Mail Online

  88. 2017. január 20. 19:4911613.

    Faszikám, (most a jobb értelemben ), Reagan is szinész volt, aki ledöntötte a Berlin falat, letépte a vas-függönyt, biztosította a békét. Igen én Őrá is szavaztam. A mult nem a jövő. Csak az erőset nem támadják meg, a sucker is born every minute.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (11609)
    2017-01-20  19:25
  89. 2017. január 20. 19:4211612.

    Béke veled is Johny, nekem a dollárok csak festékes papírok. Nem vagyok vallásos, de hála az égnek, dollár hiányom még nem volt az utolsó 4 évtizedben.


    Talán hagyd abba a jósolgatást, mert nem tudod te sem meg senki más sem hogy mit hoz a jövő, vagy a következő pillanat. Az előző szívdobbanásod megtörtént, de a következő nincs garantálva.


    Maradjunk barátok....


    Ps. A fegyvereink védekezésre vannak/szolgálnak, ha minket nem bántanak, mi nem ütünk vissza.


    Nekem ebédidő van, csáááááááááááá............

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (11609)
    2017-01-20  19:25
  90. 2017. január 20. 19:3211611.

    Éljen az új elnök. Gratulálunk neki.


    Éljen Amerika. Garatulálunk minden békeszerető embernek ezen a világon. Békés szép életet kivánunk azoknak akik élni akarnak békességben.


    Live and let live. (Élj, és hagyj másokat élni.)


    Gratulálunk mindenkinek aki elősegítette a hatalom békés átadását. Talán még nics elveszve a világ, győzött a józan ész. Garantálom hogy egy szebb jövő vár a "normális" emberekre.


     


                     John F Kennedy 'Ask not' - YouTube

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (11608)
    2017-01-20  19:07
  91. 2017. január 20. 19:2611610.

    A beiktatasi unnepely szepen zajlott le, a tuntetoknek hala Isten nem volt szerencsejuk megzavarni, hiaba erolkodtek. Karokat csinalni azert sikerult nekik, uzleti ablakokat betorni stb.  Szerintem a Trump tabora nem csinalta volna ezt a veszteseg eseten.   Libs always turn to violence when they lose.

  92. 2017. január 20. 19:2511609.

    Ja, hogy ezt magadra vetted? 
    Faszikam, hat orulok neki,hogy te ezt gyozelemkent eled meg, de sztem 1 dollarral sem kapsz tobbet. 

    Ellenben nyeled a blodsegeket,mint kacsa a nokedlit. Ezzel gazdagabb vagy.

    1 honap kulonbseggel hazudtak a pofadba valamit, te meg szemrebbenes nelkul igy orulsz neki   Nuklearis fegyverrek temakorerol van szo,nem viragultetesrol vagy a gumikacsad felfujasarol...  


     


    En ennek orulok, mondom, legalabb hamarabb tonkre megy az USA,mert egyszeruen nem erdemli meg a nep azt,hogy a vilagot vezessek.
    Onzoek vagytok es butak, egy valosagshow hos szoveget komolyan veszitek. Bukasra vagytok itelve. Hogy ez a vilag tobbi reszere mit jelent? Inkabb ez a kerdes, nem 'ti'.


    De sok szerencset Trampnak

    előzmény:
    Sheriff-2 (11598)
    2017-01-20  07:44
  93. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. január 20. 19:0711608.

    megvolt a hivatalos beiktatas... jo volt a beszede, es tetszett a ceremoniaban hogy elkiserik az elnok helyetest az uj a kocsihoz, a volt elnokot az uj elnok a helikopterhez... es az ujjak visszamennek hogy atvegyek a hatalmat. 


    azok akik rendbontok, gyulolkodnek, sajnalatra meltok, nem is igen erdemes roluk sokat beszelni, a vesztesseg az oveke!!!!


    Sok sikert Trump elnoknek! 

  94. 2017. január 20. 16:5611607.

    Az utolsó pár órát fejen állva is kibirjuk, rövidesen pedig leugrok a windy citybe (Bendéhez), ahol beszerzek pár üveg magyar pálinkát, a további ünnepeléshez.

    előzmény:
    windycity (11606)
    2017-01-20  09:55
  95. 2017. január 20. 09:5511606.

    Még a Clinton kriminális bandának a lánya is arra van beidomítva.


    Itt az uzenet Chelsea-nek es Mamikajanak (farting Hillary R. Clintonnak)


    Fact: Hillary Clinton farted on live television during the 2008 presidential debate, totally humiliating and embarrassing herself in front of millions of people watching the debate. See the reaction of disgust on Edward's face and Obama pretending that he had not heard her farting...


    You can't deny it, seeing ... I mean hearing... or better yet, smelling is believing....


    check it out at time marker 00:09 seconds..


    https://www.youtube.com/watch?v=u0aedNpZeOw


     

    előzmény:
    Sheriff-2 (11602)
    2017-01-20  08:20
  96. 2017. január 20. 09:4211605.

    It's over...Adios...end of the road


    Some interesting pics below


    - The ring on his finger


    - His garb that isn't associated with the Christian faith


    - Hard to say good-bye


    - The doctrine


    (that inspired "Hope and Change", "Fundamentally transforming the United States of America" in 2008 then "Forward" in 2012 to "finish the job"


    https://www.youtube.com/watch?v=KrefKCaV8m4)


    Well, the job was finished all right.


     

    előzmény:
    Sheriff-2 (11600)
    2017-01-20  08:04
  97. 2017. január 20. 09:0211604.

    Magyarul is van itt egy cikk, én ma már nem olvasom el, de holnap.....lehet.


                 Index - Gazdaság - Megosztottabb, erőszakosabb, liberálisabb lett Amerika. És a világ?

  98. 2017. január 20. 08:3811603.

    Jó éjszakát, nekünk itt nem kell semmiféle diktátor.


                   How did Mao manage to kill ~78 million people? - Quora


     


                   Top Ten Most Evil Dictators of All Time (in order of kill count) – Popten

  99. 2017. január 20. 08:2011602.

    Még a Clinton kriminális bandának a lánya is arra van beidomítva.


     


                   Chelsea Clinton: Gun Control Possible with Scalia out of the Way - Breitbart


    Csadálatos módon a CNN is bejelentette annak idején, én pedig nem hittem a hazug füleimnek...

    előzmény:
    Sheriff-2 (11600)
    2017-01-20  08:04

Címlap

top