Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hútlenség?zavar?mi ez?

Annabella9
Létrehozva: 2017. november 1. 12:36

Sziasztok, 


A férjem, miután kikészültem a gyanús jelektől, bevallotta, h nagyon tetszik neki valaki. Kétszer vacsoráztak meg iszogattak, - céges úton, mert külföldön, messze él a huszonéves csaj - de nem történt semmi és a végén megköszönte neki, h újra érezte:képes hódítani, de azt is mondta, hogy engem nem akar megcsalni, csupán az érzést akarta újra átélni, hogy vonzó lehet még. Kérte, bízzak benne, hogy egyedül megoldja, csak magának akart bizonyítani. 


Sírtunk, sokat, ő is kikészült. 


Én meg össze vagyok törve és zavarodva. Hogyan lesz tovább? Két kiskamasz fiúnk van, negyvenévesek vagyunk. 


Köszönöm a gondolataitokat, tapasztalatotokat,véleményeteket. 

  1. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. november 9. 06:4220.

    a párban élő nők zöme is illeg-billeg mert élvezi ha érzi, hogy idegen pasik is szívesen megdugnák


    ilyen lehet a pasiknál is


     

  2. 2017. november 7. 16:0819.

    Azért csak légy résen, mert a "nagyon őszinte" szánom-bánommal ilyenkor úgy el szokták altatni a feleségeket, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Nem (csak) a te további hozzáállásodon áll vagy bukik a dolog, hanem elsősorban azon, amit ő belül érez és amire vágyik. Ha szerencséd van ezentúl 100 %-ban téged akar, ha viszont nem, akkor a fejed tetejére is állhatsz, bármit is fog kommunikálni kettőtökről, az róla szól majd, hogy neki mi az érdeke, mit szeretne, és azt hogyan érheti el. Akkor simán beültet a hintába téged. Lehetőleg ésszel és ne érzelemmel próbáld figyelni a történéseket magad körül. 

    előzmény:
    Annabella9 (17)
    2017-11-05  12:57
  3. 2017. november 6. 15:3818.

    Sok sikert. Ha tényleg fontosak vagytok egymásnak, túl fogtok ezen jutni. Párkapcsolati válság, van ez így. :)

    előzmény:
    Annabella9 (17)
    2017-11-05  12:57
  4. 2017. november 5. 12:5717.

    Köszönöm, igen, valóban nem a baba lehet az, bár még most is azt mondja, hogy nagyon boldog lenne, ha sikerülne.


    Sokat beszélgettünk, hát nem mondom, értek meglepetések a tekintetben, ő hogyan élte meg az elmúlt éveinket...fájdalmas időszak, de próbálom mindennek nyomán magam is építeni valahogy belőle...


    próbálkozunk....


     

    előzmény:
    cabron (16)
    2017-11-02  15:42
  5. 2017. november 2. 15:4216.

    Kimondta, hogy fiatalítani szeretne a kapcsolaton. Ebből indulj ki, erről próbáljatok beszélgetni, hogy hogyan. 


    Nem biztos, hogy a 3. baba lesz a megoldás. Nem véletlenül nem jött össze...

    előzmény:
    Annabella9 (8)
    2017-11-01  14:53
  6. 2017. november 2. 14:1615.

    Köszönöm, igyekszem ezt tenni, valóban.


    Azt nem tudom, hogy azt, hogy lezárja-e valóban ezt a dolgot, erről kérdezzem-e. Félek nagyon. Külföldi kolléga, rettegek, hogy nem ereszti.


     

    előzmény:
    Amarynda (14)
    2017-11-02  10:57
  7. 2017. november 2. 10:5714.

    ha ugy erzed hogy eddig megbizhattal benne es lelkileg is tarsak vagytok akkor figyelj ugyan a jovoben is arra hogy bonyolodik  e hasonlo helyzetbe de ha nem akkor talan erdemes lenne ha megprobalnad elhinni amit mond. ebben a korban elofordul nonel es ferfinel is egyarant hogy ugy erzi muszaj bizonyossagot szereznie arrol hogy meg mindig vonzo mint ferfi vagy no.


    beszelgessetek sokat esetleg menjetek el par napra kettesben valahova ha lehetseges.


    a hazassagban akkor is vannak buktatok ha jol mukodik nem szabad feladni hogy ez csak egy kicsit korai kapuzarasi panic egyik jele volt a ferjednel. remelem minden rendben lesz veletek, hiszen vegulis nem fekudt le a novel tehat az onuralma megallitotta es a hozzad fuzott erzelmei hogy a flortolesen kivul messzebbre is elmenjen.


    MI 40 eve vagyunk hazasok 21 eves korunk ota. hidd el volt mar a mi eletunkben is tragedia, halal , kapcsolati valsag es minden amit csak fel lehet sorolni. a legfontosabb hogy mindent meg lehessen beszelni, mert a titok felorli az illetot hosszutavon es a kapcsolatot is kepes vegleg tonkretenni. lehet hogy lesz hangos kiabalas vagy siros beszelgetesek, mindegy hogyan a fo hogy KOMMUNIKALJATOK EGYMASSAL MINDENROL.

  8. 2017. november 1. 18:4513.

    Én azt mondanám a férjemnek, hogy hódítson meg engem újra és újra: örülnék a virágnak, vacsorának, stb. Menjetek el kettesben valahová hétvégére....


     

    előzmény:
    terdszelikatica (2)
    2017-11-01  12:57
  9. 2017. november 1. 18:0312.

    Azt itt sajnos nem fogsz kapni.  Helyette bántást, gúnyt, kiröhögést, kifigurázást, stb... Tudod itt entellektüelek vannak, akiknek az életében minden rendben van. Ezért lógnak éjjel nappal a neten és marnak bele mindenkibe, aki van olyan gyenge és kimutatja, hogy fáj valami. Máris elkezdődött.

    előzmény:
    Annabella9 (8)
    2017-11-01  14:53
  10. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. november 1. 17:1611.

    Sírtunk, sokat, ő is kikészült.


     


    Én is .Percek óta itatom az egereket!

  11. 2017. november 1. 15:0610.

    lehet, meg a sok sztori, amiket hall a munkahelyén, kinek hány nője van. nem éppen a monogám kapcsolat a divat. csak eddig ezeken együtt nevettünk és szánakoztunk...


    mit csinálhatok? mennyire legyek támogató, és mennyire szigorú és kemény? 

    előzmény:
    etilany (9)
    2017-11-01  15:02
  12. 2017. november 1. 15:029.

    Kapuzárási pánik?

    előzmény:
    Annabella9 (8)
    2017-11-01  14:53
  13. 2017. november 1. 14:538.

     nem kutattam, a megváltozott viselkedése árulta el. sosem történt velünk hasonló. harmadik babát szerettünk volna, csak nem sikerült, lombikkal sem. ő is akarta, azt mondja, most is szeretné így megfiatalítani a kapcsolatunkat. 


    ha lehet, nem bántást várnék itt, hanem tanácsot, tapasztalatot. 

    előzmény:
    terdszelikatica (4)
    2017-11-01  13:01
  14. 2017. november 1. 13:347.

    Az is valami, hogy bevallotta az esetet. Én hinnék neki, persze csak addig, amíg nem lesz egy újabb hódítási kisérlete. 

    előzmény:
    terdszelikatica (6)
    2017-11-01  13:05
  15. 2017. november 1. 13:056.

    "...  Hogyan lesz tovább? ... " ez tobb eselyes , ha akarod felvazolhatom valamennyit .

  16. 2017. november 1. 13:045.

    "...... de nem történt semmi és a végén megköszönte neki, h újra érezte:képes hódítani, de azt is mondta, hogy engem nem akar megcsalni, csupán az érzést akarta újra átélni, hogy vonzó lehet még.  ..." a szivem szakad meg azonnal a gyonyorusegtol 

  17. 2017. november 1. 13:014.

    "....  kikészültem a gyanús jelektől ..." aki keres az talal/  talalhat is. 


    Megerte ?

  18. 2017. november 1. 13:003.

    ".... Két kiskamasz fiúnk van, negyvenévesek vagyunk.  .." ez lehet egy kifaradt  kapcsolat , de lehet egy mit hagytam ki panik , vagy a szomszed


    z oldje mindig zoldebb . Annak mas az abrazatja , mondana 60 eves munkatarsam.

  19. 2017. november 1. 12:572.

    Neked kell eldontened hol van, hol vannak a hataraid. Minden attol fugg. Itt hiaba szornyulkodik vagy vadol, netan szerecsenmosdatasba kezd ,erkolcsi monologokat mond itt barki is. A dontes a Tied.

Címlap

top