Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hogyan lépjek túl rajta??

zuzmara3
Létrehozva: 2014. október 27. 20:32

Sziasztok! Nem akarom állandóan a 2 barátnőmet nyaggatni a dologgal, azért írok ide.


Nem vagyok már mai csirke, 33 múltam. A legutóbbi párkapcsolatom katasztrofálisra sikerült, ebből próbálom összekaparni magam valahogy. 10 hónap volt összesen, de vagy 10 évet öregedtem ezalatt...


Az első 3-4 hónap igazi mennyország volt. Úgy tűnt, hogy a volt párom maga a tökély. Vicces, szórakoztató, romantikus, mindig lehetett vele bármiről beszélgetni, és teljesen elhitette velem, hogy imád. Utólag visszanézve az kicsit furcsa volt, hogy mindig sok nő zsongta körül társaságban is, de én voltam a kiválasztott, így nem érdekelt. Aztán minden átmenet nélkül megváltozott... Az addig kedves úriemberből egy hisztis, zsörtölődő valaki lett, aki semmi mást nem fogadott el a saját véleményén kívül. Rendszeresen hülyére vett, randikat mondott le az utolsó pillanatban, sőt a végén már le sem mondta, egyszerűen nem jött el. Amikor normális hangnemben rákérdeztem, akkor üvöltözni kezdett, hogy mi jogon kérem őt számon, ki vagyok én, és neki milyen fontos a munkája, ami miatt nem tudott eljönni. Az egyik pillanatban azt mondta-írta-mutatta, hogy imád, után 2 hétig olyan szeretetmegvonás volt, hogy teljesen összezavarodtam. Kétszer szakítottunk a 10 hónap alatt, most a 3. végleges lesz. Nem akarom ezt tovább. Tudom, hogy gyenge jellem vagyok, amiért 2-szer hagytam magam újra behülyíteni, de többé nem fogom. Most már más nők is képbe kerültek, bár ő tagadja...


Eleinte magamat hibáztattam, de rájöttem, hogy semmi ráhatásom az eseményekre. Lehetek bármilyen kedves vagy nem kedves, ugyanúgy alakul. Az elején maga a megtestesült szerelem, de rövid időn belül átfordul valami másba, mintha 2 énje lenne.


Erősen elhatároztam, hogy most már végleg vége, de borzasztóan nehéz feldolgozni. :( Nem akarok bosszút állni, vagyis a bosszúm az lesz, hogy soha többé nem reagálok neki semmire. Mégis veszettül fáj. :(


 


Kíváncsi vagyok, hogy találkozott már valaki ezzel az embertípussal? Hogyan lehet a lehető leggyorsabban kigyógyulni belőlük? Napok kérdése, és "nagy szerelemmel" ismét keresni fog, bocsánatért könyörög, ahogy eddig is volt. Elküldjem a bánatba vagy ne reagáljak semmire? Vitatkozni nincs kedvem vele, úgyis úg alakítja, hogy ő jöjjön ki jól belőle.

  1. 2018. szeptember 17. 07:56126.

    Beleolvastam az írásokba......Én sem vagyok mai csirke...mai tyúk sem   - de el vagyok ájulva, hogy fiatalon, gyerek nélkül micsoda lelki szadikat álltok ki, szenvedtek abban a szerelemben, ami már nem szerelem....Gyorsan kiszállni az olyan kapcsolatból, ahol  NEM TE  vagy az imádott nő, nem látod a szemében a fényt, mely melegít!!!! Legalább az elején, 1,2,3 évig   -aztán jön a családi hétköznapok 20éve....  Tehát, ha már nem érzed a szerelmet - válts!    Csak az önbecsülésed csökken!   Lépj le,-  új ruha, új frizura ,új élet!!!

  2. 2018. szeptember 17. 01:28125.

    Ugyan nem nekem irtal,de valaszolok,miert nincs meg nagy o???Mert mindenkit ehhez a vaganyhoz hasonlitasz,jo pasi???Miben jo:vezer igazgato,luxus autoval,es lakasssal,esetleg yachtal?O ugy bevette magat a borod alaa[jo pasi ,es tudja]hogy te meg nezz a tukorbe,es mondd jo no vagyok es tudom is!!!!!Akarmilyen nehez,ne talalkozz vele tobbet,csak lovat adsz alaja...beszelni sem kell vele tobbet,nagyon rosszat tesz a libidodnak!!!!


    Elllszallnak az evek,amiket elrabol toled ,nem er se kutyafulet sem.......

    előzmény:
    Loona8 (124)
    2018-09-13  16:05
  3. 2018. szeptember 13. 16:05124.

    Kedves Sissi52! 

    Köszi a tippet, sokat agyaltam ezen dolgon a napokban. Most, az elmúlt 1 hétben teljesen úgy érzem, mintha lanyhulna, ahogy te is írtad, hogy idővel majd elmúlik, kihűl ez a dolog.


    Tudod, az a fura, hogy eddig, akárhányszor ,megbeszéltük, hogy találkozunk, mindig rá voltam pörögve, meg totál feldobott voltam tőle. Tegnap megbeszéltük, hogy ma találkozunk, de nem érzem azt az örömet, amit eddig. Inkább gyomoridegem van, kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor első randi előtt vagy, de rossz értelemben. Alig beszéltünk az elmúlt héten, ami nem volt megszokott, talán most a körülmények is így hozták, nem tudom. Már ilyen baromságok(vajon tényleg az?) járnak a fejemben, hogy biztos azért nem keres, mert időközben talált "horogravalót". (és már azon agyalok, biztos fogalmazza magában hogy szakítson, ezért nem keres annyit...) Jó pasi. Az a tipikus jó pasi. Tudja magáról. Nem beképzelten, csak van önbizalma. Nyilván jól esik más nők kereszttüzébe lennie. A legszörnyűbb az egészben, hogy kvázi nincs hozzá közöm, szabad ember, azt csinál amit akar. Az egyetlen, amit elvárhatok, hogy őszinteséget kérek, ha van valakije rajtam kívül, mondja el. És ha el is mondja, mit kezdek vele? .... érted miről beszélek. 


    Nem áltatom magam, már rég rájöttem, hogy nála ez a határ. Én ugyanúgy eljárok szórakozni, lógok a barátaimmal, nyitott vagyok új ismeretségekre - nem feltétlen párkapcsolati céllal ismerkedve - de eddig még nem sodorta elém az élet a nagy Ő-t. Várok türelmesen, de elég frusztráló egy olyan életszakaszban lenni, ahol a baráti társaságom és ismeretségi köreimben sorra tartják az esküvőket, és születnek a babák, de legalább mindenki tartós kapcsolatban él. Nem mondanám magam csúnyának, de valami gond csak van velem, ha még mindig egyedül vagyok közel a 30hoz. Vannak jobb napjaim, de amikor rossz, akkor nagyon rossz. 
    Az idő eldönti hogy legyen, és a ma estére is nagyon kíváncsi vagyok...

    előzmény:
    Sissi52 (123)
    2018-09-09  21:48
  4. 2018. szeptember 9. 21:48123.

    Ritkan jovok ide mar, de most eppen erre koringyaltam, mert ma pihenonapot tartok. 


    Szerintem, ha nagyon fajna neked a "szakitas", akkor egyelore ne szakits vele. Ill hat ne hagyd abba vele a szexkapcsolatot. Kozben fokuszalj arra, ertesd meg az agyaddal, hogy ennek igy semmi ertelme, es ami fo, keress tarsasagot, ismerkedj uj emberekkel, uj elfoglaltsagot, vagy mit tudom en, tereld az agyadat masfele. Mindenhez ido kell, semmi sem tart orokke, es mindennek van kifutasi deje. Ha nem surget az ido, a vele valo kapcsolatot tartsd eletben addig, amig elsilanyul, vagy kimulik vegleg. Igy fajdalomtol, szenvedestol kimeled meg magadat. De ha o nem szerelmes, semmivel se altasd magadat. Magyarul: keress mas, ertelmes, igazi kapcsolatot, es ha talalsz, ez magatol fog kimulni. 


     

    előzmény:
    Loona8 (122)
    2018-09-04  15:43
  5. 2018. szeptember 4. 15:43122.

    Pár oldalt elolvasgattam a sztorikból, csak hogy megbizonyosdjak róla, jó topicban járok-e. Még most sem vagyok benne biztos, hogy jó helyen járok, de értelmesebb hozzászólások és tapasztalatok vannak, mint az eddig olvasottak.

    Az én sztorim dióhéjban: 
    Régi sulis haverságból sok-sok év elteleltével találkoztunk. Szexkapcsolatban állapodtunk meg, de ahogy lenni szokott beleszerettem. Nem nagyon látok kiutat, a lelkem belesajdul, ha vége lenne, ám néha már annyira szenvedek, hogy inkább véget vetnék neki én. Ám nem vagyok rá képes, gyenge jellem vagyok ilyen szempontból. Fogalmam sincs mihez kezdjek. Szóval, ha valakinek van hasonló tapasztalata, várom a tanácsokat, sztorikat. 
    Köszi :)

  6. 2015. február 13. 00:46121.

    Nalam megvolt a szivasmegadas. m
    Mar a vege fele tudtam, hogy van mas noje, nem is titkolta. Azt is tudtam, hogy velem meg vele ennek mar reg vege, ha eleje volt valaha egyaltalan. Nem voltam szerelmes, de valahogy belaragadtama varazsba, amit olykor olykor adott. Ugy tunt el, hogy megbeszeltuk, hogy egyutt megyunk egy rokonom lakodalmaba. Nem jelentkezett. Elmentem, ahol lakik, hogy tole tudjam meg, hogy lelep, de nem volt otthon. Jobb is volt, hogy vege lett, de nem igy kellett volna, ill egy ilyen dolognak csak csunya vege lehet. Aztan tobb honapig nem lattam. Majd egyszer csak egy ejszaka becsengetett hozzam, hogy valamit akar. Mondtam neki, akkor gyere el nappal, es szolj, mikor jossz, mert bejelentkezes nelkul nem fogadok. Meg lattam utoljara, hogy le meg fel rohangal az utcan, aztan eltunt. Az volt a baja, mert korabban, mikor meg ra-rajott az igazi jo emberseg, kerlelt, hogy mit adhat nekem, mit tehet ertem. En soha vilageletembn nem kertem senkitol semmit, hat a sokadik kerlelesre mondtam, az jo lenne, ha adna kolcson penzt, mert az ugyvedemet ki kellett fizetnem. Jo, adott. Hat a a penzert jott volna, de ne igy. De soha tobbe nem jelentkezett. Kerdeztem is baratnomet, mit tegyek, mert mondtam, en mar azt sem tudom, hol lakik, hol talalhato. Baratnom mondta, ne tegyek semmit. Az urge nem is jelentkezett soha tobbe. Hat en igy adtam meg, ill o igy fizette ki a fajdalomdijamat, mert nagyon sok banatot okozott nekem, ill en sajat magamnak, amiert nem volt erom kidobni. Tudtam, hogy ki kellene.  Sokszor megbantott.

    előzmény:
    PöttyösPanna (115)
    2015-02-10  18:11
  7. 2015. február 12. 09:56120.

    Köszi, hogy írtál, jól esett, csak a megosztás segít az öngyógyításban szerintem mindenkinek (a Te ismerősödnek is) a testi és lelki sérülések esetén is, "hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat" (bocs az idézetért, de még a versolvasás is vigasztal).


    Az örök téma, a férfi-nő kapcsolat. Nehéz az egyensúlyt megtalálni az eufórikus szerelmi érzés és az önmagadért felelős racionális gondolkodás (önértékelés) között. Ezután próbálom majd igen alaposan megismerni azt a férfit, akit a közelembe engedek, nyíltan vállalva azt előtte is, hogy a teljes őszinteség az elvárásom. Szerintem egyébként a férfiak hűtlenkedésének oka nem az Ő természetesen alapvető, megváltoztathatatlan természetük, hanem sok esetben az önzőségük, nekik ez is jár, meg a gondoskodás, a meleg vacsora, a tiszta ruha, betegápolás, a gyerekeik felnevelése.


    A nők hűtlenségének okain gondolkodjanak a férfiak...


    Bár kíváncsi vagyok a véleményükre, mert nincs férfi ismerősöm, aki erről a témáról őszintén mert volna beszélgetni velem.


    Van egy fiam és úgy fogom nevelni, hogy ismerje meg a mások elrontott kapcsolataiban rejlő tanulságokat.

    előzmény:
    PöttyösPanna (119)
    2015-02-12  07:41
  8. 2015. február 12. 07:41119.

    Ez nagyon durva! Sokkal durvább, mint a kolleganőm embere, bár ki tudja, ott is hány versenyző van még. A legnehezebb tényleg az lehet, hogy egyedül kell lezárnod. Nem lesznek őszinte válaszok, még egy nyomorult bocsánatkérés sem... Kívánom neked, hogy mielőbb sikerüljön!


    Sissi52 írta, hogy milyen szép nők lemennek lábtörlőbe egy kopott ürge miatt, és én is ezt látom! Nem tudom, hogy mit tudnak ezek a nárcisztikus majmok, de normális önértékeléssel az én kedves, szép kolleganőmnek is az első gyanús jelnél kellett volna a Holdig repíteni ezt pasit.


     

    előzmény:
    zitamin (118)
    2015-02-10  22:14
  9. 2015. február 10. 22:14118.

    Első hozzászólásom, mert én is próbálom "feldolgozni" a hasonló történetet és továbblépni...


    Két évig vártam, hogy szorosabb legyen a kapcsolatunk egy férfival, amikor találkoztunk minden alkalommal úgy viselkedett, minha szerelmes lenne, hol nálam, hol az ő lakásán találkoztunk, látszólag egyedül élt. Időnként eltünt két hónapra, azt mondta külföldön dolgozik, még részleteket is elmesélt. Egy klub honlapján láttam meg teljesen véletlenül, hogy ott járt egy nővel. Azt mondta, hogy csak táncolni járt vele néhányszor, de bennem bujkált a kisördög, az fb-n megtaláltam a nőt, és az általa feltöltött képekből kiderült, évek óta kapcsolatuk van. Ezek után megkaptam, hogy én naív vagyok, mert a férfiak nagyrésze olyan, mint ő, nem tud monogám lenni, rajtam kívül még 3 másik nővel van kapcsolata, a többiek elfogadják ezt, ha én is, akkor folytatjuk. Éreztem, hogy ez nekem nem megy, és felhívtam a nőt, igaz-e, amit a férfi mondott. Tippelhettek...


    Már egy éve gyakorlatilag a nőnél lakott (főzött, mosott rá), fél éve eljegyzést is tartottak, bár az esküvőt halogatta. A nő boldogan várta az esküvőt és közös gyereket terveztek. Persze nem dolgozott külföldön. Azóta nem kerestük egymást, két hónapig vártam hogy megkeres, valami magyarázatot ad vagy bocsánatot kér, de mostanra kiderült, egyedül kell feldolgoznom, ami történt.

    előzmény:
    PöttyösPanna (111)
    2015-02-10  14:50
  10. 2015. február 10. 21:45117.

    Ők nem éltek együtt. Az első időkben sülve-főve együtt voltak, a pasas kezdeményezésére. Később ritkulni kezdett, lett heti 2, heti egy, kétheti 1, havi 1 és így tovább. Ha a nő szóvá tette, háború lett belőle. Sértődés, eltűnés, meg nem értettség. Féltékenység a pasi részéről mindenkire, aki él és mozog azokban az időkben is, amikor ő tojt a nő fejére. Nem is értem, mit képzel, a nő várjon rá türelmesen ölbe tett kézzel, hogy őurasága mikor méltóztatik rászánni az életéből 30 percet?

    előzmény:
    Tismaya (116)
    2015-02-10  19:23
  11. 2015. február 10. 19:23116.

    Akkor viszont nem értem. Én legalább a sráccal éltem lényegében.. de ilyen ritka talik...


    Valami új pasi után kellene néznie, mert ennek nem kell, csak ha nincs más odanyúl érte :(

    előzmény:
    PöttyösPanna (115)
    2015-02-10  18:11
  12. 2015. február 10. 18:11115.

    Ezzel az egyeddel is lehet valami gond szexuálisan. :) 3 havonta 10-30 perc, mert olyan elfoglalt? Vicc. Nem is értem, mit sirat rajta. Megragadt az első hónapok varázsában, nem hiszi el, hogy az már soha nem jön vissza. Lehet, hogy a helyében jól megszopatnám, bár nem tudom hogyan.

    előzmény:
    Tismaya (113)
    2015-02-10  16:41
  13. 2015. február 10. 18:05114.

    Az biztos, hogy nincs rendben az önértékelése. Az édesapja korán otthagyta őket, a nevelőapja pedig pont így bánt az anyjával. Ebben nőtt fel, nagyon nehéz levetkőzni a családi mintát.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (112)
    2015-02-10  15:46
  14. 2015. február 10. 16:41113.

    :) eleinte megrémültem, hogy egy pasiról beszélünk... :) de ő olyan olcsójános, hogy nincs virág és stb.. 


    Eleve az a pasi aki hízelgő és azonnal lehengerel az vagy buzi (enyém mint kiderült bi is) vagy skalpot gyűjt és ágyrajáró.. karácsony este nálam aludt, 27.-én az új barátnőnél szerelemben azóta is.. Természetesen nyilván már alakulgattak ők addig.. 


    Mondjuk én nem bánom. Csak hogy engem állít be hibásnak.. engem dobál szarral, miközben tiszta ca... a pics...ja. JAAA és nagyon meg van sértve :D 


    Az átverés a bántó. Én magamnak az utolsó időkben leírtam ha bántott valami amit csinált, és igyekeztem időnként visszaolvasni. Egyébként nagyon tanulságos néhány napos gondolatainkat visszaolvasni. Mindenesetre sajnos mindenképp fájdalmas vég lesz, bárki unja meg a barátnődnél. Életemben férfi így nem tett padlóra mint ez a gazember. Áhh inkább nem is írom tovább :) még dolgoznom kell és nem remeghet az idegtől :D

    előzmény:
    PöttyösPanna (111)
    2015-02-10  14:50
  15. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2015. február 10. 15:46112.

    Nincs a helyén az önértékelése. Az ilyen hapsin keresztül kell nézni, mint az üvegen. Virág, csoki jöhet, még a randit is megbeszélheti, aztán nyugodtan szervezzen magának más programot, mert a majom úgysem megy el. Ha meg elmegy, így járt. Ha számon kéri a csajt, akkor a csaj kapja fel a vizet és kérje ki magának, nevezze követelőzőnek és érzéketlennek, aki nem érti meg a problémáját...


    (Bár, ha így viselkedik, lehet, hogy le sem fogja tudni vakarni..)

    előzmény:
    PöttyösPanna (111)
    2015-02-10  14:50
  16. 2015. február 10. 14:50111.

    Mennyi idő, amíg valóban betelik a pohár? Mi kell hozzá? Amikor már nem csak ámítja magát a nő, hogy nem érdekli, közben pedig nagyon is érdekli, csak hazudik magának is?


    A kolléganőmet úgy 2 éve ismerem. Egy vidám, kedves, segítőkész nő volt mindig, és még nagyon jól is néz ki, bárkit megkaphatna. Utána megismerkedett ezzel a majommal, és a kezdeti eufórikus 2-3 hónap elmúltával önmaga árnyéka lett. Én is látom sokszor a pasit, mert a munkahelye errefelé van, ahol mi is dolgozunk. Udvarolgat látványosan mindenkinek, mutatja, hogy mekkora nagy arc, mindenkivel jóban van, millió haver és nő zsongja körül, pedig kinézetre nem egy Don Juan. Mégis... Amikor olyanja volt (ritkán), akkor tette a szépet a kolléganőmnek, a maradék rengeteg időben pedig le se szarta. Mire ez a szegény nő elfelejtené, addigra mindig előkerül virággal, csokival, szerelmes telefonokkal. Szegény csaj hányszor várt rá hiába a megbeszélt időpontokban, de számon kérni sem lehetett, mert akkor felkapta a vizet, hogy a csaj követelőző, nem érti meg a problémáit, túl sokat akar. Még a végén a nőnek kellett volna bocsánatot kérni.


    Most felismerte, hogy bármit csinál, úgysem lesz jó, de látom rajta, hogy még mindig szenved, amikor meglátja valahol. Időnként még keresi is a faszi, pár szerelmes üzenet, és mikor látja, hogy a nőt újra megkaphatná, attól kezdve nem is érdekes neki. Számtalan randit beszéltek meg és mondott le az utolsó pillanatban.  Elég régóta tart ez az állapot, nagyon szeretnék neki segíteni, de nincs ötletem. Bántani nem akarom, pontosan tudja, hogy milyen hülye és milyen lábtörlő ez a rá osztott szerep, utálja is magát érte, valamiért mégsem tud minden szálat megszakítani.


    Valami ötlet azoktól, akik átélték ugyanezt?

  17. 2015. február 10. 14:08110.

    Mondd el te is, o milyen. Nekem is volt egy ilyen kifele nyal, befele mar pasim. Igazatok van, tudtam, milyen egy rohadek es meg en nyigtam utana. Egeszen addig, amig be nem telt a pohar, es megjott az eszem. Utana mondtak, hogy miert vagyok egyedul, mikor volt egy rendes pasim. Csak annyit valaszoltam, hogy nem volt. Nem volt? Csodalkoztak. Ez is mindenkinek a szepet mutogatta, aztan mikor bezartuk az ajtot, egy utolso szmet volt. Ezt az egy urget nem tudom magamnak megbocsajtani. Ill meg tudom,de nem gondolok ra szep emlekkel. Ill nem is gondolok ra. O volt a nagy frasz, kozben meg teljesen leepitette magat, anyagilag is meg mindenkeppen.  

    előzmény:
    Tismaya (107)
    2015-02-09  14:05
  18. 2015. február 10. 09:51109.

    Szenvedni is fog, még ha sikerül is neki megszabadulnia tőle. Nem szabad válaszolni. Bár ilyenkor általában olyasmiket írnak amire muszáj... mert vagy idegesít, vagy olyan szép amit ír. Az ilyen férfinek folyton kell több vas a tűzbe, valószínűleg valamiért bizonyítania kell önmaga felé, hogy férfi és kell sok nőnek. 


    Egy titok van, ha azonnal olvasás nélkül törölve van amit ír. Nehéz megállni. Én egy nyáron át próbáltam megszabadulni tőle mert nem épített, leépített lelkileg. Aztán jött egy lány és így sikerült. Nem mondom, hogy jól érzem magam. De tudom mellette is szenvedtem volna tovább. Ez a szenvedés meg egyszer elmúlik. Sok barát kell ilyenkor, és lefoglalni, hogy ne agyaljon a pasin. Sajnos ő itt lakik és dolgozik a közelemben, napi szinten látom őket. És vigyorog, hogy boldog, hát legyen. Majd én is az leszek, aztán neki jön majd a következő.. következő..

    előzmény:
    PöttyösPanna (108)
    2015-02-09  17:50
  19. 2015. február 9. 17:50108.

    Hogy tud ez a sok pasi ennyire hasonlóképpen működni? Mintha egy előre megírt forgatókönyv szerint reagálnának mindenre. Totálisan kiszámítható, hogy mire mit lépnek, mégis nagyon bosszantó az egész. Nekem egy ilyenem volt, szerencsére hamar láttam, hogy valami baj van vele, nem voltam még belé szerelmes sem hálistennek, így időben sikerült kilépnem.


    A kolleganőmön néha látom, hogy megjönni készül a jobbik esze, de ezt a pasi azonnal megérzi, előveszi a szebbik arcát, és újra minden a régi. Pedig már számtalanszor megszívta, mégis.


    Valami hathatós trükk hozzájuk?? Nagyon segítenék neki, rossz nézni, ahogy szenved.

    előzmény:
    Tismaya (107)
    2015-02-09  14:05
  20. 2015. február 9. 14:05107.

    Teljesen ismerős a sztori, van ilyen pasi elég.. Nekem is volt másfél évig most egy ilyen én sem tudtam tőle megszabadulni. A végén igyekeztem érzelmileg leépíteni - ami nehéz mert visszanyalja magát..


    Most beszerezte az új exét.. és így elment.. igaz így is én szívok, mert hát mindenkinek elmondja, hogy az én hibám.. de remélem minden csoda 3 napig tart... 


    Vacak érzés.. De idővel elmúlik.. és már nem téged bánt.. 


    Az biztos, hogy a legjobb az ilyen pasinak sok esélyt nem szabad adni..

    előzmény:
    zuzmara3 (1)
    2014-10-27  20:32
  21. 2015. február 8. 10:58106.

    Uhh, ütősek ezek a sztorik. Ijesztő, hogy milyen sok zakkant férfi rohangál, felnőtt testben 15 éves érzelmi intelligenciával és viselkedéssel megáldva.


    Egyik kolléganőm is begyűjtött egy hasonlót és sehogy nem tud szabadulni a gondolatától. A pasi bemászott az életébe, az agyába, a szívébe, hiába mondunk neki bármit. Tudja az eszével, hogy szar az egész, mégsem képes teljesen felszámolni a kapcsolatot. A pasi kívülállóként egy sármos, kedves, humoros ember, ha nem tudnánk, amiket a kolléganő mesél, nem is feltételeznénk róla semmit. Ez a példány rendszeresen eljátssza, hogy mennyire odáig van ezért a nőért, mennyire akarja őt, szereti, kívánja, telefonás és sms-el ész nélkül, és amint megkapja a pozitív visszajelzést a nőtől, máris nem akar semmit. Szex? 3 havonta egy gyors menet, amikor őnagysága úgy gondolja, mert szegény annyira elfoglalt. Ő maga megmondta, hogy ha megkívánja a szexet, akkor a keze mindig kéznél van. A nő minél több szeretetet tesz bele annál köcsögebb a pasi. MINDIG a nő a hibás az ő hibáiért is, mondván hogy "túlérzékeny, problémázós, hisztis, elégedetlen, követelőző" Amikor elege lesz, és otthagyja, akkor persze jönnek a mézásmázos üzenetek, telefonok, virágok, vallomások. Normális nő már a 2. ilyen után úgy rúgta volna ki, hogy a lába sem éri a földet. Remélem, egyszer ő is észhez tér. Hónapok óta már nincs köztük semmi, a csaj nem engedi közel magához, de látom rajta, hogy még mindig megviseli, amikor telefonál vagy találkozik vele asz utcán. Remélem, elmúlik, mert egy végtelenül kedves, empatikus, értékes nőről van szó, akinek ez az ürge a cipőjét sem vihetné.

  22. 2014. november 29. 23:43105.

    Meg ne ijedj mar tole, hat mar mas noje van. Ennek ez az elteto eleme, ha van, akit megalazhat.

    előzmény:
    Napsugár42 (104)
    2014-11-29  00:13
  23. 2014. november 29. 00:13104.

    Egy fedél alatt élni egy ilyen lelki terroristával szörnyű lehet, mert az ilyen tuti bosszút áll, ha elhagyják ezért. A félelem nagy úr. Vagy mégis lépni kell?

  24. 2014. november 23. 14:43103.

    A nemletezo agyat jatssza a barataid elott, hogy lassak, milyen jo pasit vesztettel. Hogy te legyel a szemet, amiert ot dobtad. A sertett hiusaga. Ne foglalkozz vele, barataidnak meg csupan annyit mondj, azert szakitottal vele, mert ez az urge nem az, akinek mutatja magat. Tobb nem is tartozik senkire. Erteni fogjak, ne felj. Nem nez rad, mert tudja, hogy kiismerted ot. Tudod, o kicsoda. Nem te leszel a kovetkezo, aki sirva jon ide omiatta.


     

    előzmény:
    zuzmara3 (94)
    2014-11-15  13:59
  25. 2014. november 23. 14:17102.

    Meg kell probalni.


    Es a pasi mit igert es mit tartott be???

    előzmény:
    Napsugár42 (99)
    2014-11-21  19:06

Címlap

top