Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MIT FÖZZÜNK MA?

gabi1971
Létrehozva: 2013. Április 22. 22:01

Sziasztok!

 

 

4 evvel ezelött, ilyentajban indult egy topik ugyanezzel a cimmel, szereny szemelyem az egyik alapito tag volt.

Annyira jo kis csapat jött össze, tudtunk a fözesröl, a vilag es a Joisten dolgairol beszelni! 

 

Sajnos, az idö mulasaval elkopott, ellaposodott az egesz, egy csomoan eltüntek, többek között en is. 

Majd masfel evig nem jartam az NLC-n, s a topik gyakorlatilag megszünt.

 

Nos, en fel szeretnem frissiteni az egeszet, s remenykedem, hogy a tagok esetleg felfigyelnek a topikcimre, s ujra megjelennek.

Termeszetesen ujakat, fözni-sütni szeretö nöket ferfiakat is szeretettel varok a topikban!

 

Szoval, a teljesseg igenye nelkül, Netuddki, Ragica, Csokidara, Zsezse, Erdeipatak es Mindenki,

 

 

mit fözzünk ma? 

  1. 2018. Április 13. 10:171026.

    Ma vendegeink erkeznek, akik holnapig maradnak. A parom ket baratja jön, mind a ketten szeretik a hasukat es a hust. Csinalok bolognai spagettit, benne jo sok zöldseggel es hussal, igy mindenki elegedett lesz.Aztan este meg elmennek a közeli barba aminek több, mit 70 (!!) fele koktel szerepel a repertoirjaban. En meg egyedül maradok a ket kicsivel, mert legidösebb fiam diszkoba megy, s csak ejfel utan jön haza. Ha en elmeselem neki, hogy nekem az ö koraban este 10-kor otthon kellett lennem, csak legyint, hogy en lany vagyok, s ha neki lanya lesz, az vagy tuti nem mehet sehova, vagy hozza-viszi es örzi az epület elött. S különben is, manapsag a jo partyk ejfel utan kezdödnek.

  2. 2018. Április 12. 09:441025.

    Szia, Zsuzsa!


    A fiaim biztosan ertekeltek volna a ti vacsoratokat.Mind a harom gyerek imadja a gyorsettermi dolgokat, legyen az pizza, döner, hamburger..En borzongok tölük, csak vegszüksegletben eszem ilyesmit. Tegnap rendeltem eletem parjanak pizzat. Szerencsetlen 10 orat zötykölödött a vonaton, az a minimum, hogy valami laktato etel varja, ami csak az öve.


    Legidösebb fiacskam is igenyt jelentett a pizzarendelesre, mondvan, hogy ö is hosszu ideig ült az iskolapadban, aztan meg volt fociedzese es ma biologiabol dolgozatot irnak. Kicsit megsertödött, amikor en többszöri utalasra sem voltam hajlando azt mondani, hogy este 11-kor neki is rendelek valamit. Raadasul merges is voltam ra, mert csinalt maganak egy csomo kavet, mondvan, hogy az majd ebren tartja a tanulashoz. Aztan olyan 10 körül lejött a szobajabol azzal, hogy nagyon almos, s a kave megsem tartja ebren.Zsuzsa, gondolnad, hogy mar jövöre erettsegizik? A kicsi mar elsö osztalyos, Alex, a közepsö meg ötödikes. eszmeletlen, hogy megy az idö, nem?!


    Mi van a te fiaddal? Neki milyen tervei vannak a jövöre? Ha jol emlekszem, hasonlo koru, mint az en fiam.


    Mit szolsz az nlc-s arcfelvarrasokhoz? Nekem jobban tetszett rancosan.Miert nem lehet egyebkent privit irni? Miert nem lehet a nickneveket megnezni? Miert nem lehet a regi topikokat viszaolvasni? Te tudod? Miota van ez igy?


    Jarsz Magyarorszagra? Ha jol emlekszem, edesanyad sem el mar, igy neked sincs olyan sok köteleked oda. Mi minden evben ott nyaralunk, tavaly a Visegradon voltunk, s a szalloda annyira tetszett a gyerekeknek - meg nekünk is, mitagadas -, hogy iden is elmegyünk oda. Aztan meg 4 vagy öt napot Budapesten töltünk, ott is alszunk, a parom keresere. Visegrad ugyan egy köhajitasnyira van csak a fövarostol, de megis masabb az, ha ott alszik az ember, több mindent lehet csinalni, este elmenni valahova etc.


     


    Ma egyebkent Kartoffelgyros-t csinalok. Kicsi krumplikat jol megmosni ( en az un. drillinget veszem, azt meg lehet enni hejastol), sütötepsibe tenni. Megsozni, borsozni, megszorni kakukkfüvel, rozmaringgal, oreganoval es meglocsolni olivaolajjal. Jol atforgatni a krumplikat, hogy lehetöseg szerint mindenütt erje a füszer es az olaj. Kb. 200 fokon felig megsütni. Aztan karikara vagott lilahagymat, hasabokra vagott paprikat tenni ra, s visszatolni ismet a sütöbe. Amikor majdnem kesz, akkor feta sajtot morzsolni ra, olivabogyot szorni, s addig sütni, mig a sajt aranysarga nem lesz. Lehet hozza tejfölös martast is adni.

    előzmény:
    Sushi (1024)
    2018-04-11  13:47
  3. 2018. Április 11. 13:471024.

    Pedig jol hangzott a leves. Nekem tetszett. Nalunk nemigen megy a leves, ugyhogy most nem probalom.


    Nalunk tegnap rendelt volt, fiuk pizza, en döner.


    Az utazassal nalunk is szoktak csodak lenni, egyik feladatom a szervezes, olyan is volt hogy reggel repülö Barcelonaba, ott workshop es este az utolso geppel vissza. A vonat egyebkent nem is olyan draga, en Lipcsebe 330 euroert rendeltem fejenkent oda-vissza. De ha ilyen hosszu a nap, akkor nalunk engedik az ott alvast, este munka utan oda, targyalas, aztan kor adelutan kenyelmesen vissza. Mert elvileg 11 ora pihenöidöt be kell(ene) tartani. Azonban mivel eddig csak olyanok utaztak - föleg - akik nem (hogy irod magyarul: Zeiterfassung) blokkolnak, igy sose derült ki. Mondjuk en nem vagyok happy, ha a ferjem nincs otthon, de ez van. Tudod, mar ugy megszoktam :-)


     

    előzmény:
    CarolaKennicott (1023)
    2018-04-11  10:33
  4. 2018. Április 11. 10:331023.

    A tegnapi levesem nem aratott egyertelmü sikert.Sajnos, csak nekem es a közepsö fiamnak izlett ( emlekszel meg, aki annyira szereti a hasat ). A hangulat a beka fenekere szallt, amikor bejelentettem, hogy mivel annyi levest föztem, maradt meg belöle mara is.


    A parom csak iccaka jön haza, mert Düsseldorfba ment vonattal. Most kepzeld el, Zsuzsa, reggel 8 körül indultak Berlinböl, 5 orat ülnek a vonaton valamilyen targyalas miatt Düsseldorfban, majd delutan negy körül indulnak vissza Berlinbe.10 orat utaznak egy nap ! Fel nem foghatom, miert nem ejszakaznak ott? A vonatjegy harom szemelyre potom 600 euroba kerül. Meg akkor is sok, ha a ceg fizeti. Jövö heten Frankfurtba repül szerda reggel, s este mar ismet Berlinben lesz. De most legalabb nem unatkozik, mint a korabbi munkahelyen.

    előzmény:
    Sushi (1022)
    2018-04-10  12:08
  5. 2018. Április 10. 12:081022.

    Nalunk nemet sparga volt, nekünk nagyon a talaj a sparganak. Ez egy termelö, biztos kicsit rasegitett melegitessel, de nagyon finom volt.


    A hollandit kivetelesen porbol csinaltam, de negyon finom volt

    előzmény:
    CarolaKennicott (1021)
    2018-04-10  11:51
  6. 2018. Április 10. 11:511021.

    Nalunk husvetkor volt sparga, a baranysülthöz. Nem nemet, termeszetesen, hanem chilei, ha jol emlekszem, de nekünk izlett.


    Mi amugyis egy spargatermesztö tartomanyban lakunk, raadasul itt van egy köhajitasnyira a lengyel hatar, s odaat jo es olcso spargat lehet kapni szezonban.

    előzmény:
    Sushi (1020)
    2018-04-10  10:48
  7. 2018. Április 10. 10:481020.

    En a hetvegen sütöttem sajtos pogacsat, csütörtökön volt mar sparga, rantott csirkemellel, petrezselymes krumplival. Rantottam meg camembert, de azt meg tanulnom kell. 


     

  8. 2018. Április 10. 06:291019.

    Ma zöld leves lesz. Zöld sparga-spenot-zöldborso-zöldbab kombinacioja.

  9. 2018. Április 9. 21:271018.

    Hat, azt eszrevettem mas helyeken ( mert szorgalmasan olvasom am a magyar oldalakat ), hogy az emberek meglehetösen durvan bannak egymassal.


    En meg is fogadtam, hogy van egy-ket abszolut "no go" tema, amihez nem szolok hozza.

    előzmény:
    Sushi (1017)
    2018-04-09  19:49
  10. 2018. Április 9. 19:491017.

    Ja, hat eleg nyögvenyelös a Forum, megy az anyazas mindenhol. De fözni kell, meg nekem is oedig nekem nagyon sokszor hianyzik a kitartas. Meg nem vagyok lelkileg egeszseges.

  11. 2018. Április 9. 15:431016.

    Szia neked is !


    Igen, eltüntem, szegyellem magam.Most megint itt vagyok, s megigerem, hogy itt maradok !

    előzmény:
    utazo (1014)
    2018-04-09  15:12
  12. 2018. Április 9. 15:421015.

    Igen, Zsuzsa! Örülök, hogy ujra "latlak"!

    előzmény:
    Sushi (1013)
    2018-04-09  14:25
  13. 2018. Április 9. 15:121014.

    Szia Gabi!


    Tenyleg jol eltuntel, ugy mint kesobb mindenki.


    Sushi maris jelentkezett, talan a tobbiek is, bar mar elegge halodik a forum.


    Udv. Mindkettotoknek 

    előzmény:
    CarolaKennicott (1012)
    2018-04-09  13:56
  14. 2018. Április 9. 14:251013.

    Hello,


     


    marmint Gabi?


    Akkor fözünk tovabb?


     

    előzmény:
    CarolaKennicott (1012)
    2018-04-09  13:56
  15. 2018. Április 9. 13:561012.

    Itt van egy eltünt baranyka, csak mas neven.En vagyok a topikindito, csak sajnos, nem tudok az eredeti nickemen bejelentkezni, igy atkereszteltem magam.

  16. 2016. január 3. 12:171011.

    Sziasztok , 


     


    segitseget szeretnek kerni . van eyg regi recept maradek kacsa sultre . vmi ossze kell kerevenri es a muffin sutobe sutni .


     


    koszonom :)

  17. Torolt_felhasznalo_247669
    Torolt_felhasznalo_247669
    2016. január 2. 00:151010.

    Akkor jó, majd írd meg, hogy sikerült!


    Holnap asszem rakott krumplit fogok készíteni, de már elég régóta tervezem.

    előzmény:
    Sushi (1009)
    2016-01-01  22:06
  18. 2016. január 1. 22:061009.

    Szia itt is.


    B.U.E.K.


    Tök jok ezek az ötletek, neha mar annyira le vagyok blokkolva, hogy ilyen egyszerü ltletek nem jutnak eszembe. De ki fogom probalni. Minden ilyan benne, amit szeretek, meg a többiek is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247669 (1008)
    2016-01-01  18:20
  19. Torolt_felhasznalo_247669
    Torolt_felhasznalo_247669
    2016. január 1. 18:201008.

    Sziasztok!


    B.Ú.É.K.!


    Úgy látszik, már senki se jár errefelé.


    A kelbimbós répás csirkére gondoltál? A kelbimbót megfőztem enyhén sós vízben, majd átraktam a serpenyőbe, és hozzáadtam a húshoz és a répához, amit addig megpirítottam, majd jól összesütöttem, és ha jól rémlik, csak sóval fűszereztem.

    előzmény:
    Sushi (1007)
    2015-11-29  22:54
  20. 2015. november 29. 22:541007.

    Ez is nagyon jo. Hogy csinalod?


    En ma egybesült fasirtot csinaltam, meg petrezselymes krumplit. Ez volt a vacsi, meg a mi ebedünk lesz holnap

  21. Torolt_felhasznalo_247669
    Torolt_felhasznalo_247669
    2015. november 29. 22:511006.

    Hali!


    Vacsorára kelbimbós, répás pirított csirkemell készült, ez lesz a holnapi ebéd is.


    Holnap valszeg tepsis csirkecomb lesz krumplival, salátával.

  22. Torolt_felhasznalo_247669
    Torolt_felhasznalo_247669
    2015. november 28. 20:131005.

    Szia!


    Felénk délelőtt esett kicsit a hó, de nem maradt meg, nincs elég hideg hozzá.


    Érdekesen hangzik, de biztos finom.


    Nálunk estére paprikás csirke lesz nokedlivel; pirított csirkemell főtt-sült kelbimbóval, és sárgarépával.


    A boltok szépen fel vannak már díszítve. Öröm nézelődni mindenfelé.

    előzmény:
    Sushi (1003)
    2015-11-19  16:30
  23. 2015. november 19. 16:311004.

    csemege ubi volt, a tojasos nokedli is egy hirtelen elhatarozas eredmenye, barmikor lehet, a salira viszont keszülni kell

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247669 (1001)
    2015-11-01  21:05
  24. 2015. november 19. 16:301003.

    Hideg nalunk sincsk, csak oriasi szel.


    Tegnap itteni specialitas volt: majgomboc, disztelt savanyu kaposztaval, krumplipürevel es karamellizalt hagymaval


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247669 (1002)
    2015-11-18  17:10
  25. Torolt_felhasznalo_247669
    Torolt_felhasznalo_247669
    2015. november 18. 17:101002.

    Sziasztok!


    Nagyon meleg van errefelé.


    Ebédre barackos hús volt, vacsira szendvics lesz.


    Minden oké?


    Már jó pár helyen ünnepi díszben állnak a fák, a boltok.

Címlap

top