Videók

Kiemelt cikkek

bicikli, otlet

Egy kétgyermekes anyuka formabontó ötlete, amit a bicikli szerelmesei (is) imádni fognak

„Egy termék fejlesztése rengeteg idő, jól mutatja ezt a biciklis csomagtartó táska esete is, hiszen az első verziót még teljesen saját célra készítettem tavaly nyáron. Sokat bringatúráztunk a gyerekekkel, kellett a hely a cuccoknak, jött az igény, aztán az ötlet, majd a megvalósítás. De egy évnek kellett eltelnie, hogy a vásárlóknak prezentálhassuk a már tökéletes modellt” – mesélte Séllei Lilla, akinek biciklire való szuper csomagtartó táskáiba azonnal beleszeretsz!

„Míg megjön a szív” – Anyának és mindhárom lányának szervátültetés mentheti meg az életét

A háromgyermekes, lányos anyák szokványos, mozgalmas életét élte Czérna Andrea. Gyesen volt otthon a legkisebbel, aki mindössze két hónapja született. Aztán minden megváltozott, amikor a baba rosszul lett, és a kórházban kiderült, hogy súlyos szívbetegségben szenved. Nemcsak ő, hanem az édesanyja és mindkét testvére is. Ez a betegség ugyanis a nőket érinti, és a vége általában a szívátültetés.