Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hepatitis "C"

Nyusza21
Létrehozva: 2007. augusztus 1. 18:20

Sziasztok!

Pár hete írtam már indítottam egy topicot hasonló címmel. Kedvesek és bíztatóak voltatok, ám sajnos "ránk jár a rúd".

Anyukámnál pár hónapja kiderült, hogy hepatitis C vírusa van. Hogy honnan kaphatta el? Senki sem tudja. Egy a lényeg, elkezdték a gyógyszeres, illetve az inyekciós kúrát. Sajnos ma volt orvosnál és most a 4. inyekció után azt mondta az orvos, hogy nem folytathatják a kezelést, mert a hemoglobin és a hematokrit szint vészesen zuhan és ha tovább szurkálná magát akkor komoly bajok keletkezhetnek. Így a kezelésnek vége.

Elsősorban olyanok írását illetve tanácsát várnám, akik hasonlón mentek keresztül és találtak esetleg más gyógymódot, vagy valamit amivel kezelik magukat. Egyáltalán nem tudjuk, hogy mitévők legyünk. Annyira szeretnék neki segíteni, de egyszerüen ötletem sincs, hogy mihez nyúljak.

Kérlek Titeket, segítsetek, ha tudtok!

Köszönjük szépen!

Nyusza21

  1. 2018. május 9. 05:519826.

    Kedves Nóra!


    Nagyon remélem, hogy sikerül mielőbb utolérned a hepászunk és kis közössčgünk veled együtt tud örülni!


    Akkor is írj, ha túlélték a kis mocskok a kúrát, hátha jobb kedvre tudunk deríteni!!! A májad a sok kezelésnek hála, még bírja a strapát, ha a mostani nem, a következő kezelés elbánik velük. 


    Hétfőn én is hívtam hepászunk, időpontot szerettem volna kérni. Kontroll még nem esedékes, de abban reménykedek, hogy új infóval tud szolgálni a várható vagy nem várható kezelésemmel kapcsolatban. Én sem értem el.


    Én is pipa vagyok, elképzelčsem sincs, hogy még az adatbázisból vagy a frissen szűrt betegek kerülnek elčm. 


    Köszönöm az utánajárást az ügyemben. :-) Lehet nem is a genotípus a probléma, a vsz-en Edit 1-es (ha jól rémlik 1a) genotípussal várakozik. A sorban előttem áll. 


    Már az is megfordult a fejemben, hogy akiknek nehezebben írtható a dögje és mčg nem súlyos az állapota azt később kezelik. Azt sem tartom kizártnak, hogy a ribancvirin miatt kell várni, lehet abból van kevés vagy macerásabb a kezelés, gyakrabban kell nézni a laboreredmčnyeket. De csak találgatni tudok.


    Üdvözlettel,


    Holdfény


     

  2. 2018. május 9. 00:419824.

    Kedves Bogyó , kedves Holdfény!


    Csütörtökön már volt eredmény, de azóta hiába üldözöm hepászomat, nem veszi fel se a vonalast, se a mobilt. Tűkön ülök!


    Holdfény, köszönöm privát emailjeidet. Hát elég bonyolult a helyzeted. Nagyon pipa vagyok, mert már megint hátracsúsztál a listán.


    És azt igérték, megszűnik a várólista áprilisban, mert rengeteg gyógyszert megvettek.


    Megírtam Makara dr úrnak a levelet, benne a kérdésekkel. Majd elküldöm neked, ha válaszol.


    Szeretettel drukkolok nektek:


    nora51


     

    előzmény:
    Holdfény (9823)
    2018-05-07  17:40
  3. 2018. május 7. 17:409823.

    Az a kérdőjel felkiáltójel akart lenni. 

    előzmény:
    Holdfény (9822)
    2018-05-07  16:45
  4. 2018. május 7. 16:459822.

    Kedves Nóra!


    Tudsz már vmit az eredményedről?  Izgulok érted?


    Puszi, 


    Holdfény


     


     

  5. 2018. május 5. 21:419821.

    Kedves Bogyó!


    Mivel a genotípusom miatt csak Harvonit kaphatok, így nálam ez elčggč adott. A betegek többségének mind2 gyszer adható.


    A kiosztás a prioritási index szerinti sorrendben kell, hogy történjen.


    Üdv,


    Holdfény


     

    előzmény:
    bogyó71 (9820)
    2018-05-05  19:40
  6. 2018. május 5. 19:409820.

    Kedves Holdfény!


    Köszönöm a jókívánságot!Igen jól emlékszel 15,71 volt a prioritás indexem.


    Én úgy könyveltem el magamban,hogy talán ez év vége felé megkapom a kezelést.Arra meg végképp nem gondoltam hogy a Harvonit kapom.Az én kérvényem 2017 November 11.-én lett beadva.Sajnos nem tudom mi alapján bírálják el ki milyen gyógyszert kap,és mikor!Az én orvosom mind a két lehetőséget megjelölte .Nem értem hogy te miért nem kerülsz sorra ezekkel az indexekkel !


    Neked is drukkolok mint minden betegtársamnak!A legrosszabb a várakozás!


    Üdv.:Bogyó


     

    előzmény:
    Holdfény (9819)
    2018-05-04  11:11
  7. 2018. május 4. 11:119819.

    Kedves Bogyó!


    Remélem ahogy a fejfájás is elmúlt, a fáradtság is múlni fog és más sem lesz helyette.


    Nóráért nagyon izgulok. Annak örülök, hogy ezzel a kétes eredménnyel nem kellett megvárnia a 6. hónapot és hamarosan vagy már többet tud.


    Én semmit nem tudok, hinta-palintázok. Múlt hónapban osztás után a 85. voltam, most a 140. Azóta 42. a prioritási indexem. Egy másik tag 48-as prioritás indexxel is Harvonira vár. 


    Egyre kevésbé értem, hisz Te (ha jól emlékszem) 15-ös indexszel megkaptad. 


    Üdv,


    Holdfény 

    előzmény:
    bogyó71 (9818)
    2018-05-04  08:45
  8. 2018. május 4. 08:459818.

    Kedves gyógytársak!


    Április 23.-án én is megkaptam az új gyógyszerem. Harvonit kaptam.Mellékhatások tekintetében három napig fájt a fejem és kicsit szédültem.Mostanra elmúlt.Kicsit fáradékony vagyok,de remélem ez is elmúlik idővel.


    Kedves nora mikor lesz eredményed?


    Holdfény mi újság a kezeléseddel,mikor lesz gyógyszered?


    Mindenkinek eredményes gyógyulást kívánok!

  9. 2018. május 2. 15:259817.

    Ledifos in Romania

  10. 2018. Április 30. 21:089816.

    Kedves Klárikám, jól emléxel: ápr 23-án voltam vérvételen PCR céljából. Azt mondja hepászom, hogy 10 nap múlva hívjam fel, hátha lesz már eredmény. Kérdésemre azt is mondta, hogy ha megint pozitív leszek, akkor vagy Zepatiert, vagy Harvonit kapok, de 24 hétig. 12 hetes Harvoni kúrámat január közepén fejeztem be, de a 21/ml megmaradt vírus miatt most extra PCR-t kért a hepászom, mert ha most, 3 hónappal a Harvoni befejezése után is pozitív vagyok, akkor hamarosan el kell kezdeni ötödik kezelésemet. Mondjam, hogy baromira szeretnék már dögmentes életet? 


    Hát igen furcsa, hogy mostantól 6 hónapot kell várni az eredményre...Lám, januárban még nem így volt, ezért  egyből kiderült, hogy pozitív maradtam. Ha nekem is 6 hónapot kellett volna várni az eredményre, addig esetleg már rég elszaporodnak...


    A fene érti ezt! -----   Remélem, jól érzed magad egészségileg, és unokáidban sok örömöd van! Igazán eljöhetnél a június 8-i hepaklubra! Lehet kérdezni is Krisztina drnőtől!


    Igen, passzív vagyok az utóbbi időben...Valahogy megfáradtam. De majd összeszedem magam. Jó lenne téged látni! Szeretettel ölel  régi-régi-régi harcostársad:


    nora51

    előzmény:
    Klári53 (9811)
    2018-04-27  19:34
  11. 2018. Április 29. 02:399815.

    Kedves SaraJanin!


    Ha valaki szeretne ebből a forrásból gyszerhez jutni, mi a teendője?


    A 3-as genotípusra melyiket érdemes?


    Kontrollhoz itteni orvost kell keresni?


    Ha szükséges mellé Ribavirin, azt itthon kell beszerezni?


    Üdv,


    Holdfény

    előzmény:
    SaraJanine (9814)
    2018-04-28  15:31
  12. 2018. Április 28. 15:319814.

    A hepatitis C genotípusai


     


    Melyik genotípusú hepatitis C-re valaki azt írja elő, hogy milyen kezelésre van szükségük. Ha a 3. genotípussal él, akkor bizonyíték van arra, hogy a májbetegség gyorsabban fejlődik.


     


    A vírus mutációval szembeni képessége a HCV különböző genetikai változatait eredményezte. Ezeket genotípusoknak nevezik. A különböző genotípusok gyakran, de nem kizárólagosan, a világ különböző részeire vonatkoznak.


     


    Az 1., 2. és 3. genotípus világméretű eloszlással rendelkezik. Az 1a. És az 1b. Típusok a leggyakoribbak, a globális fertőzések körülbelül 60% -át teszik ki. Észak-Európában és Észak-Amerikában, valamint Dél- és Kelet-Európában és Japánban dominálnak. A 2. genotípus ritkábban jelenik meg, mint az 1-es típus. A 3. genetika endemikus Délkelet-Ázsiában. A 4. genotípus elsősorban a Közel-Keleten, Egyiptomban és Közép-Afrikában található. Az 5-ös típus szinte kizárólag Dél-Afrikában található. Az Egyesült Királyságban a leggyakoribb genotípusok 1 és 3.


    Hepatitis C vírus (HCV) genotípusát


        Akár cirrózis van, akár enyhe (kompenzált) vagy súlyos (dekompenzált)


        Ha korábban kapta a kezelést, és mely gyógyszereket használt


        Ha várakozik, vagy már volt máj transzplantációja


        Egyéb egészségügyi állapotok lehetnek


    A kezelés általában 12 vagy 24 hét, de néha hosszabb, az Ön sajátos körülményeitől függően.


    Daklinza (daclatasvir) 


    Epclusa (sofosbuvir/velpatasvir)


    Harvoni (ledipasvir/sofosbuvir)


     

  13. 2018. Április 28. 15:139813.

    Draga Klarikam, most beleolvastam a forumba, es orommel lattam, hogy vegre te is megkaptad a kezelest. Nagyon orulok neki,, mert ennyi sok ev utan  mar igazan ideje volt.! En most megyek a keteves ellenorzesre. Minden jot kivanok mindenkinek a sorstarsak kozul ! Udv. Mantli.


     

    előzmény:
    Klári53 (9811)
    2018-04-27  19:34
  14. 2018. Április 28. 09:049812.

    Kedves Klári!


    Kezelésre várok.


    Drukkolok, hogy a 6. havi eredményed negatív legyen!


    Üdv,


    Holdfény

  15. 2018. Április 27. 19:349811.

    Sziasztok


    Hatalmas a csend,senkivel sem történik semmi ? Rajtam kívül senki sem szed Viekirax-Exviera-kombit.Ma este vettem be az utolsó szemet,most jön a várakozás októberig.                                                                                                                                      Nóra drága, valamiért április végére emlékszem a laborvizsgálatodra .Történt már valami? Mostanában Te sem vagy aktív,még a másik oldalon sem (Vsz).


    Kívánok mindenkinek minden jót.


    Klári

  16. 2018. Április 9. 15:009809.
    Hepatitis kezelések c :

    Mi a hepatitis c ?

    A hepatitis C vírusfertőzés, amely májgyulladást okoz, néha
    súlyos májkárosodáshoz vezet. A hepatitis C vírus (HCV) a szennyezett véren
    keresztül terjed


    Egészen a közelmúltig a hepatitis C kezelés hetente beadta
    az injekciót és az orális gyógyszereket, amelyeket sok HCV-fertőzött ember nem
    tudott venni más egészségügyi problémák vagy elfogadhatatlan mellékhatások
    miatt.


    Ez változik. Napjainkban a krónikus HCV általában
    gyógyítható az orális gyógyszerekkel, amelyeket naponta két-hat hónapon át
    kezelnek. Mégis, a HCV-ben szenvedők körülbelül fele nem tudja, hogy
    fertőzöttek, főleg azért, mert nincsenek tüneteik, amelyek akár évtizedekig is
    megjelenhetnek. Ezért az Egyesült Államok Betegségek Ellenőrzési és Megelőzési
    Központja egyszeri szűrővizsgálatot javasol mindenki számára, akiknek a
    fertőzés fokozott veszélye áll fenn


    Új kezelések gyógyszerek a hepatitis c ?


     


    generikus Harvoni (ledipasvir si Sofosbuvir)
    generikus Epclusa (Sofosbuvir si Velpatasvir)


    Lépjen kapcsolatba velünk :

    +91-9940472902 
    +40 746768867 (Our Associate Mr.Roland Burchardt in Romania)
    https://millionpharma.ro/

     
  17. 2018. Április 5. 23:239808.

    Kedves Keva!


    Valóban a féléves kontroll után lehet csak nyugodt az ember.


    Köszi kérdésedet, velem semmi nincs. Fogalmam sincs arról, hogy él-e a 21 dög minden milliliter véremben, vagy megdöglöttek. Április 23-ra vagyok berendelve kivételesen negyedéves kontrollra, hogy megnézzük, megdöglöttek-e.


    Új gyógyszerről nincs szó, ilyet nem mondott az orvosom a telefonban, mikor megmondta az eredményt. Azt mondta, esély van arra, hogy maguktól elpusztulnak. Más orvostól olyat hallottam, hogy ez sajna egyáltalán nem biztos.


    Májusban biztos meglesz a válasz erre. Ez van!


    Museto, szombaton várunk Titeket a VIMORba!!!!


    Szeretettel: nora51

    előzmény:
    keva53 (9806)
    2018-04-03  18:10
  18. 2018. Április 3. 22:399807.

    Szervosztok Sorstársak! Olyan régen jártam itt, hogy a rendszer alig alart beengedni. Örömmel olvasom a lelkes sorokat az örömteli gyógyulásokról, ez csodálatos! Én emlékszem a régi nevekre, és most sorra pipálom ki gondolatban a sikeres gyógyulásokat, gratulálok Mindannyiótoknak, csak így tovább! Üdv, Museto

  19. 2018. Április 3. 18:109806.

    Kedves Nóra!


    Köszi a gratulációt, tudom, hogy örülsz, de én nem tudok felengedni, csak a féléves után. 


    Én inkább azt szeretném tudni mi van veled? Történt e valami , mikor kapsz új bogyókat?


    Én érted is izgulok:))))


    Üdv : Keva

    előzmény:
    nora51 (9805)
    2018-04-02  00:53
  20. 2018. Április 2. 00:539805.

    Kedves Keva! Ez csodálatos!!!!!!!!!!!!! Nagy gratula neked, nagyon nagyon örülök!!!!!!!!!


     


    Klári, patikai fürdetőkrémmel fürödj, kicsit higitva. TBabaolajjal kenekedj utána. Van akinek használ.Viszketés ellen.


     


    Bogyó, köszi a jókívánságot!


    További szép Húsvétot nektek,drága társaim!!!!!


    nora51

  21. 2018. Április 1. 18:189804.

    előzmény:
    keva53 (9803)
    2018-04-01  13:49
  22. 2018. Április 1. 13:499803.

    Kedve Klári!


    Tiszta szívemből szurkolok neked, ez a kis idő hamar elröpül, és vége!!


    A tüneteidet én is mindennap átéltem, a viszketést is, a hidegrázást is, sőt utána melegem volt. 


    Kitartást, szurkolok neked!


    Holdfény, köszi!


     


    Üdv: Keva 

    előzmény:
    Klári53 (9800)
    2018-03-29  21:50
  23. 2018. március 30. 08:229802.

    Kedves Klári!


    Örülök, hogy folytathatod a kezelést.


    Hozzá nem értő okfejtésem: a gyszer kissé terheli a májad (én is szedtem már olyan gyszert, ami emelte a GGT-m), de ettől a vírus döglesztő hatása nem gyengül.


    Úgy tudom, hogy a GGT emelkedése toxikus ártalomra utal. Pl: gyszer, vegyszer, alkohol.


    Üdv,


    Holdfény 

    előzmény:
    Klári53 (9800)
    2018-03-29  21:50

Címlap

top