Aktuális

33 kívánság: teljesült a vármániás fiú álma

Még a kilencórányi autókázás sem tántoríthatta el a csanádpalotai Haller Robit attól, hogy a 33 kívánság egyik felajánlója segítségével várlátogatásra menjen. A várnézésből duplázás lett, hiszen a kiszemelt diósgyőri vár mellett az ónodi várba is beugrottak.

33 kívánság: Robi várakat hódíthatott meg!Orosházi Bernadette már a találkozás előtti napon leautózott Csanádpalotára, hogy a 33 kívánság akció nyomán másnap időben indulhassanak a várnéző túrára. „Nem gondoltam volna, hogy ennyit fogok ülni a kocsiban. Rövid pihenővel, tankolással együtt négy és fél óráig az úton voltunk odafelé, de az élmény minden fáradozást megért. Meg is köszöntem Bernadette-nek” – mesélte nekünk örömmel a tizenhat éves Robi, aki árva gyerekként egy lakóotthonban él. Nyolc körül indultak, de Bernadette egy meglepetést is tartogatott a fiú számára. Mivel nem jelentett nagy kitérőt, útba ejtették az ónodi várat is. „Senki sem járt arrafelé, teljesen kihalt volt a hely. Soha korábban nem láttam még ilyen kis várat, de stratégiailag nagyon fontos helyen van” – hangzott Robi szakértői élménybeszámolója.

Robi várak iránti szeretete a régi történelmi regényekre és filmekre vezethető vissza: „Ha egy vár 33 kívánság: Robi várakat hódíthatott meg!normálisan fel van építve, és a védői nemcsak testileg, de lelkileg is erősek, akkor az ellenségnek nincs esélye oda betörni. Ez mindig is lenyűgözött bennük, de a lavinát bennem az Egri csillagok indította el. A török lőtt a négy-ötszáz ágyújával, a magyarnak pedig alig volt húsz, de így is kijátszották őket.” Robit azonban a várak nemcsak hadtörténetileg érdeklik, saját bevallása szerint imádja a romantikájukat is. A diósgyőri várat sem véletlenül nézte ki magának: „Nagy Lajos uralkodott ott, és ott vette át Kassa a szabad királyi város címet” – indokolta választását.

Hiába a felkészülés, élőben a diósgyőri vár azért tudott meglepetést okozni: „Hiába olvastam utána, azt nem tudtam, hogy a négy toronyból az egyik már ledőlt. Villám csapta ketté – mondta nagy lelkesedéssel az ifjú várhódító. – Hiába néztem légi felvételeket, meglepődtem, hogy élőben 33 kívánság: Robi várakat hódíthatott meg!milyen hatalmas az a vár. Fotón sokkal kisebbnek tűnt. Azon is meglepődtem, hogy már nincs felvonóhídja és kapuja, pedig régen a nagy várárok miatt ezek elengedhetetlenek voltak” – avat be minket a várépítési szokásokba Robi. Sajnálta, hogy a régi, húszméteres falak helyett most csak tizenöt métereseket talált, de az idegenvezető megnyugtatta a fiút, hogy egy felújítás keretében tervezik, hogy visszaállítják a régi állapotába, és egy füzetet is kapott arról, hogyan fog kinézni a hely a rekonstrukció után. „Nem volt sok ember, de legalább nyugodtan tudtunk fényképezkedni. Senki nem lógott bele a képbe” – emlékezett vissza nevetve Robi.
Az oda-vissza kilencórás, maratoni autóút mellett csak néhány út menti pihenő, egy szusszanás egy kávézóban és egy finom ebéd fért bele. Jó sűrű nap volt, de Robi várak iránti lelkesedése nem csillapodott: ha tehetné, indulna is egy szíriai, johanniták által épített várba, a Krak des Chevaliers-be, mivel azt tartja az igazi kedvencének. Mi pedig csak azt reméljük, hogy előbb-utóbb ez az álom is valósággá válhat.
 
Nézd meg azt is, hogyan teljesült a többi kívánság!

Itt mindent elolvashatsz a 33 kívánság akcióról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top