Aktuális

“A kabátomba bújtatnék egy vidrát”

Egy transzplantációs műtét megerőltető, de a legrosszabb, hogy nem lehet tudni, befogadja-e a szervezet az idegen szervet. Viktornál csak másodszor sikerült a dolog – de mostanra jól van, és mint afféle egészséges gyereket, az állatok érdeklik a leginkább.

Viktort hiába transzplantálták születése után, az új máj kilökődött, így három év múlva meg kellett ismételni a műtétet. „Én nem voltam olyan szerencsés, mint sok társam, aki a műtét után jól érezte magát, és úgy élhetett, mint a többi gyerek” – írja.

A kisfiú ma már tizenegy éves, és nagyon szereti az állatokat. „Volt már jegesmedve-, pingvin- és szurikáta-korszakom” – meséli. Még a kórházban látott egy filmet a vidrákról, és mint mondja, azóta ők a kedvencei. Mindent elolvas és megnéz róluk. Már azt is tudja, hogy Magyarországon van néhány vidrapark; szeretne elmenni az egyikbe. De nem ám csak úgy körülnézni, mint más „egyszerű” látogatók. „Szeretnék ott legalább egy napot eltölteni, megismerni a vidrák életét, a gondozóknak segíteni az etetésben és mindenben, ami szükséges ahhoz, hogy az állatok jól érezzék magukat – mondja Viktor. – Láttam egyszer, hogy egy gondozó a kabátjában melengetett egy vidrát, ezt én is nagyon-nagyon szeretném!”

ŐK JELENTKEZTEK A KÍVÁNSÁG TELJESÍTÉSÉRE:

„A kabátomba bújtatnék egy vidrát”Balogh Márta

„A gyermek, akinek kívánságát teljesíteném: Rózsa Viktor… A kisfiú a filmet rólam látta, és nagyon szeretnék segíteni ebben a kívánságában! Nagyon örülök a gyógyulásának, sajnos én elveszítettem a kisfiamat. Ezért is tartom szívügyemnek ezt a dolgot!!!”


Te is segítenél Viktornak? Tudnád teljesíteni a kívánságát? Jelentkezz! Küldd el neved, telefonszámod és a választott gyermek nevét a 33kivansag@nlcafe.hu címre!

Ezzel vállalod, hogy amennyiben a Nők Lapja Café olvasói arra szavaznak, te légy a „jó tündér”, teljesíted a kívánságot.
A részvételi szabályzatot ITT találod.

 

Vissza a többi kívánsághoz!

Viktor kívánságának közvetítésében és további gyermeksorsok jobbra fordulásában segít:
TRAPPANCS Szervátültetett Gyermekek Rehabilitációs és Sportegyesülete

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top