Vigyázz, kész, baba! cikkek

Úgy untam a terhességet, mint a Farkasokkal táncoló utolsó óráját

Akik az első babájukkal várandósak, sokszor nem tudják, mi vár rájuk a terhesség vége felé. A fizikai igénybevétel ugyanis nagy terhet ró a kismamákra, ezért nem szabad őket egyedül hagyni a problémájukkal.

“Ha azt mondom, ólomsúlyú, felvizesedett lábak, szerintem minden anya tudja, hogy a terhességről van szó” – kezdte történetét Lilla, aki fontosnak tartja, hogy minden nő felkészüljön a gyerekvárás nehézségeire: “Az álmatlan, forgolódós éjszakák, a forróság, amit még teher nélkül is rosszul visel az ember, az, hogy segítség nélkül már nem tudsz felállni, ha leültél a földre, vagy a zoknidat sem vagy képes a lábadra húzni – na, ez mindent elmond az utolsó hetekről szerintem. Amellett, hogy úgy éreztem magam, mint egy bálna, és naponta sírtam amiatt, hogy hogy nézek ki, sok szépsége is volt annak az időszaknak. Amikor például finoman mozgolódott a pocakomban a lányom, vagy amikor az apja odahajtotta a fejét, és hozzábújt a babánk, és ott maradt percekig, na, az semmi máshoz sem hasonlítható boldogság.

Az első nagyobb kiakadásom akkor volt, amikor nem tudtam levágni a lábamról a körmöt. Emlékszem, de szerintem a férjem sem felejtette el, zokogva hívtam fel őt, hogy elegem van az egészből, és utálom, hogy ilyen tehetetlen lettem, és már nem vagyok képes egyedül szinte semmire. Akkor ugyan megijedtem az érzéseimtől, de meg is könnyebbültem, és rájöttem, hogy jólesik kiadni magamból azt a sok feszültséget, ami felgyűlt bennem. Attól kezdve nem is nyomtam el ezeket, és nem haragudtam magamra, hogy nem csak szépnek élem meg a várandósságot.

Úgy untam a terhességet, mint a Farkasokkal táncoló utolsó óráját

Azt hiszem, kétszer jártam úgy, hogy valamiért leültem a földre, és nem tudtam felállni, csak forgolódtam, mint valami óriásbogár. Amennyire vicces volt a helyzet, legalább annyira dühítő is. De miután sokat beszélgettem más kismamákkal, és a neten is olvasgattam, rájöttem, hogy nem egyedi a problémám, és sokunknak van azzal baja, hogy úgy kell tenni, mintha a várandósság csakis csodás dolgokról szólna, és minden nehézség nélküli mesés folyamat lenne. Szerintem sokat segítene a nőknek, akik gyerekvállalásra adják a fejüket, ha előre képet kapnának arról, hogy testileg és lelkileg mivel jár a terhesség. Hogy ne érezzék magukat egyedül a nehéz időszakban, és ne ostorozzák magukat azért, mert néha elegük van az egészből, és rosszul élik meg a hétköznapokat.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top