nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Nincs abban semmi rossz, ha segítséget kérek

Mivel manapság inkább szeretünk önállóak lenni, és a világ is azoknak kerekebb, akik egyedül is megállják a helyüket, sokszor még akkor is elutasítjuk a segítséget, amikor valóban szükségünk van rá.
NLCafé
f Ajánlom

Segítséget kérni nem szégyen. Ugyan Éva sem az első pillanatban élt a lehetőséggel, tudja, hogy jól döntött: “Állítólag a csecsemők több mint 15 órát alszanak naponta. Ezt én a lányom születése után az első hónapokban teljesen biztos, hogy nem így éltem meg. Azt éreztem, hogy vagy eszik, vagy sír a kicsi, de hogy ennyit aludjon, szinte kizártnak tartom. Persze meglehet, hogy a stressz és a kimerültség miatt egészen másképpen éltem meg az egészet. Talán 3 hetes lehetett a gyermekem, amikor azt mondtam anyámnak, hogy csak költözzön oda pár hétre. Mert előtte nem akartam, hogy jöjjön, azt hittem, jobban boldogulok. A férjem egy hetet volt otthon, és miután visszament dolgozni, én még lábadoztam, és gyenge voltam, na meg fáradt. Teljesen összeomlottam.

Miután a fejemre nőttek a teendők, és egyedül egyre rosszabbul éreztem magam, hagytam, hogy anyám vegye át a parancsnokságot napközben. Így magamra is maradt időm, 2 hét után vége hajat mostam, és volt, hogy 4 órát is tudtam aludni egyhuzamban. Akkor kicsit megnyugodtam. Magamra igazából nem haragudtam, mert fogalmam sincs, hogyan készülhettem volna minderre jobban. Persze azt is tudom, hogy az első gyerekkel a legnehezebb, és mivel minden helyzet az újdonság erejével hat, legyen az jó vagy rossz, stresszt okoz.

Nincs abban semmi rossz, ha segítséget kérek

A férjem is megkönnyebbült, miután lett segítségünk. Bár fizikailag nehezen szedtem össze magam a szülés után, lelkileg jobban lettem, miután tudatosult bennem, hogy nincs abban semmi rossz, ha segítséget kérek. A védőnővel is beszéltem erről, és arra jutottunk, hogy nehéz felkészülni ebben a rohanó világban a gyerekvállalásra. Ő is azt mondta, hogy a legtöbben szétesnek az első hónapokban, és nagyon jó, hogy van kire számítanom. Akik még csak most fognak szülni, nekik azt javasolnám, hogy beszéljenek több anyukával, akik átélték az első időszak nehézségeit. Így talán majd marad idejük arra, hogy a fontos pillanatokban a szépet is meglássák, ne csak a nehézségeket.”

Megosztás Facebookon