Utazás

Giccses, de ettől még szép az advent az osztrákoknál

Nyugati szomszédainknál vannak evidens dolgok: jók a sípályák, tiszták a városaik, és mindent feldíszítenek az ünnepek előtt.

December elején tulajdonképpen akárhova mehetsz Ausztriába, úgy érzed magad, hogy az egész ország karácsonyi lázban ég. És abban is ég. Egymást érik az adventi rendezvények, megmozdulások. Mostani válogatásunk Alsó-Ausztriára, azaz Bécs környékére fókuszál. A régió még Debrecenből is úgy 4 és fél óra alatt elérhető, az észak-nyugati határnál lakóknak pedig már-már evidens, hogy átruccannak egy-egy adventi rendezvényre.

Johannesbachklamm szurdok, Würflach település, a Hohe Wand közelében

Időpont: 2017. december 7–10.

Fények, kézműves termékektől roskadozó standok, gőzölgő italok és hagyományos ételek, azaz kolbász, csülök, káposzta és persze gőzgombóc. Itt lesz „Ausztria legnagyobb karácsonyfája” óriás gyertyákkal, gömbökkel, szaloncukrokkal díszítve.

 

Advent Európa leghosszabb pincesorán: Hadres

Időpont: 2017. december 9–10., 16–17.

A pincesor festői, az árusok ételt, italt és leginkább kézzel faragott tárgyakat árulnak, zenei és gyerekprogramokat dögivel szerveznek. Weinviertelben más pincesorokon is rendeznek adventi vásárt, mindenki talál érdeklődési körének megfelelőt.


 
Karácsonyi falu a Schloss Hof kastélyban

Időpont: 2017. december 2–3., 8–10., 16–17.

Az árkádok alatt, a majorsági udvaron 100 stand kínál tradicionális kézműves és kulináris specialitásokat. Szombatonként, a vásár zárásaként 17 órától a marchfeldi filharmonikusok „Adventi hangvarázs” elnevezésű előadása hallható.  
 


 
Advent a göttweigi apátságban

Időpont: 2017. december 2–10.

A bencés rendi göttweigi apátság idén immár 28. alkalommal nyitja meg kapuit, hogy tartalmas adventi programokkal csalogassa a kézműves termékek, karácsonyfadíszek és betlehemi figurák iránt érdeklődőket. Mindennap fél 3-tól adventi koncert, hétvégenként gyerekprogramok.

„Adventi tüzek“ a Gyümölcsbor út (Moststraße) és Vas út (Eisenstraße) karácsonyi vásárain

Időpont: 2017. december 2–17. különböző helyszíneken

Ha forr a körtebor, és izzik a vas, akkor advent van az úgynevezett Gyümölcsbor és Vas út mentén. Hat meghitt karácsonyi vásár gondoskodik az ünnepi hangulatról ebben a régióban. A kovácskalapács ritmikusan kopog (lecsap), a szakemberek a látogatók előtt készítik egyedi műremekeiket. A piactereken és kastélykertekben kézművesek mutatnak be olyan már-már feledésbe merült technikákat, mint például a szövés, esztergálás, kosárfonás, gyertyaöntés vagy üvegfestés. Az ellenállhatatlan, frissen sütött fánkról helyi fogadósok gondoskodnak.


 

Neubruck (Scheibbs, St. Anton/Jeßnitz)

Időpont: 2017. december 2–3.

Andreas Töpper egyszerű kovácslegényből lett a Monarchia legjelentősebb magánvállalkozója, az 1800-as években Európa legmodernebb vashengerművét üzemeltette, és 800 helyi munkást foglalkoztatott. A felújított Töpper-kastély kápolnája és környéke megtelik élettel.
Belépő 2 euró, gyerekeknek ingyenes.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top