Utazás

Szellem szabotálja a budapesti Titanic kiállítást?

Rejtélyes és megmagyarázhatatlan eseményekről számolnak be a budapesti Titanic kiállítás szervezői, akik egy halotti ruhát is áthelyeztek azért, hogy elmúljon a kiállítást kísérő átok.

Amióta júniusban megnyitott Budapesten a Titanic kiállítás, azóta megmagyarázhatatlan dolgok keserítik meg a szervezők munkáját – tudta meg a Blikk. Az egy dolog, hogy a demonstrációs célokat szolgáló jéghegy többször is elolvadt, de rejtélyes körülmények között eddig már kétszer elment az áram, a látogatókat pedig evakuálni kellett a kiállításról. Hasonlóan megmagyarázhatatlan az a csőtörés is, ami legutóbb akasztotta meg a Titanic kiállítás nyitva tartását.

Ez a kiállítás mindenhol a világon furcsa, megmagyarázhatatlan események sorát vonzotta maga után, és most már tudjuk, hogy Budapest is beállt a sorba

– mondta Bátyi Dániel, a kiállítást szervező cég ügyvezető igazgatója.

A kísérteties jelenségek szerencsére alább hagytak, amióta a szervezők áthelyezték az egyik kiállítási tárgyat.

A látogatói és dolgozói visszajelzések arra sarkalltak, hogy az ismeretlen első osztályú utas öltönyét – amelyben minden bizonnyal a halálát lelte – áthelyezzük egy kevésbé központi helyre, így csak azok tekinthessék meg, akik kimondottan erre kíváncsiak. Az érdeklődők egy része arról tájékoztatott minket, hogy az úgynevezett törmeléksávból, négy kilométeres mélységből felhozott öltöny kellemetlen érzéseket keltett bennük, de egyébként saját munkatársainkban is

– mondták a lapnak a szervezők.

A Titanic átka kifejezés már a katasztrófa után ismert volt, a megmenekült tengerészek például hiába próbáltak újra álláshoz jutni, egyetlen hajóra sem vették fel őket, mert a hajótársaságok tartottak a balszerencsétől.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top