Utazás

Kaotikus állapotok: hétvégén csak a baj volt a metrópótlással

Hétvégén nem vizsgázott jól a metrópótlás, hétfőtől élesben derül ki, mire jutunk a pótlóbuszokkal.

A Közlekedő Tömeg szedte össze, mi baj volt a hétvégén a hármas metró pótlásával. Szerintük

  • az ígért 1,5-2 perc helyett 8-10 percenként jártak a buszok, akkor viszont egymás mögött több is jött,
  • a legtöbb busz már reggel 9-kor tömött volt,
  • 11 órakor már átlagosan 20, délután 2 órakor pedig átlagosan 75 perces késések voltak a vonalon.

Mindez azt jelenti a blog szerint, hogy a menetrend tarthatatlan, a buszok egyenletességét biztosító intézkedések elégtelenek.

A hétfő reggeli helyzet szerencsére egyelőre jobbnak tűnik. Az Indexhez érkezett olvasói levelet idézzük: „A Lehel téren szálltam fel (a metró elképesztő tömeget ontott itt ki, és a lépcső közepén szembejövő mamókák banyatankkal nem igazán voltak a tömeg segítségére… akik a szélén voltak, talán épségben leértek). Kicsit várni kellett egy szerelvényre, de ahogy beért, szinte azonnal indult is. A megállókban szólt a “minden ajtót vegyék igénybe” szöveg. A lámpáknál kicsit el-elakadtunk, de jól haladtunk, Fiastyúkig szinte üresen, kényelmesen, ülőhely is akadt. A Fiastyúknál se szállt fel tömeg, nincs nyoma a konzervérzésnek. Zökkenőmentesen eljutottam Újpest-központig. Az út maga a villamosvonal miatt +10 perc, a Lehel téri tömeg horror. Első napnak nem rossz.

Tarlós István főpolgármester hétfőn a TV2-n nyilatkozott a metrópótlásról. Szerinte a BKV és a BKK szakemberei mindent megtettek azért, hogy a legkisebb fennakadással járjon a 3-as metró felújítása, de be kell látni, hogy egy ekkora felújítást a fővárosban észrevétlenül nem lehet megtenni. Az MTI szemléje szerint a főpolgármester úgy fogalmazott, a politikában sokan abban reménykedtek, hogy nem tudják elkezdeni a metrófelújítást. Most, a felújítás megindulásával hónapokig arról beszélnek majd, hogy a fővárosban közlekedési káosz van. 

Közölte, a 3-as metró északi szakaszának teljes felújítása valószínűleg egy év múlva kész lesz. Annyi probléma van, hogy az akadálymentesítésnél „addig megyünk el, ameddig a takarónk ér, amennyi pénzünk van” – fűzte hozzá Tarlós István, megjegyezve, az északi szakaszon egy állomáson nem lesz lift. Mindent megtesznek, hogy a végső határig elmenjenek az akadálymentesítésben – mondta. Korábban mi is írtunk arról, hogy az akadálymentesítés szempontjából komoly gondok vannak a metró tervezett felújításával.

(Címlapi kép: NLC)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top