Utazás

Az igazi Velence ma már a hídon túl kezdődik

Évek óta kongatják a pusztulásba rohanó Velence vészharangját, a várost a tömegturizmus miatt az elnéptelenedés fenyegeti, az UNESCO pedig kész feltenni Velencét a veszélyeztetett helyek szégyenlistájára. Két helyi fiatal, Valeria Duflot és Sebastian Fagarazzi is elkeserítőnek találja a helyzetet, mégis – sok velenceivel ellentétben – igyekeznek optimisták maradni. Nemrég indult szociális vállalkozásukkal próbálnak megmenteni valamit abból, ami Velencéből még megmaradt, és elviselhetőbbé tenni a lakosság számára az életet. Velük beszélgettünk.

Ha csak elmész bevásárolni, vagy a gyerekért az iskolába, vagy munkába sietsz, minden egyes alkalommal ott találod magad a tömegben megrekedve. Amikor Párizsban voltunk, láttuk, hogy az emberek mindenhol nyüzsögnek, rohanásban vannak, és bár a tömeg tolong a metrón, de az a tömeg legalább mozog, halad valamerre. És ez igaz az ottani turistákra is, akik felveszik ezt a tempót, mert Párizsban több a lakos, mint a turista. Itt viszont a lakosság számát azoknak az embereknek a száma múlja felül, akik nem sietnek sehová, hanem lazulnak, minden sarkon megállnak szelfizni.

Nekem tíz hídon kell átmennem ahhoz, hogy beérjek a munkába, és szinte mindig elkések, mert gyakorlatilag minden hídnál meg kell állnom az éppen fotózkodók miatt

– érzékelteti Sebastian Fagarazzi, a Venezia Autentica nevű szociális vállalkozás (erre később bővebben rátérünk) egyik alapítója azt az általános frusztráltságot, ami szerinte a velencei emberek mindennapjait keseríti meg. Így folytatja:

„Ez egy gyalogos város, sokan nem igazán értik, hogy miként kell egy ilyen helyen viselkedni. Itt a hidakon akár tízesével is üldögélnek a turisták, van, aki le is fekszik. Mintha ez lenne a természetes, holott Párizs vagy Róma közepén például senki sem fogja magát, hogy lefeküdjön a gyalogosátkelőre. Senki nem áll meg a párizsi zebrán, és int be az autósoknak, hogy sajnálom, de épp ebédelek. Pedig a Rialtón sokszor ezt csinálják, ez pedig nekünk épp olyan, mintha a Times Square-en vágnák magukat hanyatt az emberek.”

Forrás: Venezia Autentica

Sebastian nem panaszkodik, inkább csak próbálja elmagyarázni nekem, a nem velenceinek azt a mindennapos zaklatottságot, ami a helyiek életére rátelepszik. Nyilván turistaként is érzünk ebből valamit, mikor Velencében járunk. Látjuk a bedugult utcákat, a Szent Márk téren nyüzsgő tömeget, ahogy a látképbe belerondít az óriási tengerjáró hajó, ahogy huszadjára is megpróbálja ránk sózni ugyanaz az utcai árus ugyanazt a bóvli, színes kacatot. Érezzük, hogy valami nem stimmel a szelfibotrengeteggel a Sóhajok hídja előtt, és azzal sem, ahogy a szuvenírboltot szuvenírbolt, majd pedig még egy szuvenírbolt követi. Velence egyre inkább egy tematikus parkra emlékeztető város, amely kezd a felismerhetetlenségig és a megismerhetetlenségig eltorzulni.

Ennek pedig legfőbb oka, hogy lassan nincs már velencei, aki a tematikus park díszletei mögött még tartaná a városban a lelket. A számok rendkívül ijesztőek: a második világháború után még 175 ezren laktak a szigeten, most nagyjából 55 ezren élnek a városban. Ennyi helyire jut évente 28-30 millió turista (pontos számot nem tudni, ugyanis a városnak csak a hotelekben megszálló vendégekről vannak nyilvántartott adatai), miközben – ha hinni lehet a statisztikáknak – évről évre körülbelül kétezer emberrel él kevesebb az egyre elöregedő Velencében. A várost és lagúnáját a nagy hajók miatt a víz és élővilágának tönkretétele, az elviselhetetlenség határát súroló embertömeg miatt az elnéptelenedés fenyegeti.

Tiltakozás a nagy tengerjárók ellen

Az UNESCO éppen ezért már belengette, hogy a veszélyeztetett helyszínek listájára fogja tenni Velencét, ha gyorsan nem történik valami változás. Ez azt jelenti, hogy a világ egyik legszebb, leggazdagabb múltú városa olyan – általában harmadik világbeli – helyszínek sorába süllyedhet, amelyek katasztrófák és háborúk miatt veszélyeztetettek, nem a békésen sétálgató, ámde irgalmatlan sok ember miatt. Ez az út pedig végső soron akár oda is vezethet, hogy Velence kulturális örökségi állapota akkora mértékben el fog térni az eredeti – a Világörökségi Listára vételét indokló – kritériumoktól, hogy akár meg is fosztják a világörökségi címétől. Ami valóban szégyen lenne, de ez a legrosszabb forgatókönyv, és talán idáig azért csak nem eszkalálódnak a dolgok.

Lelépett a hentes, a pszichológus és a műszaki bolt tulajdonosa is

Éppen a gyors népességcsökkenés miatt meglepő, hogy Sebastian nemcsak, hogy itt nőtt fel, de nem is áll szándékában elhagyni Velencét. Párja és a fentebb említett Venezia Autentica másik alapítója, Valeria Duflot pedig francia, és minden észérv ellenére Velencébe költözött. Sebastian családja ugyan még itt él, de barátai nagy része már lelépett a közeli nagyvárosok valamelyikébe, Padovába, Veronába, Udinébe vagy Modenába. Ehhez képest Valeriával együtt ő itt képzeli el az életét.

Valeria Duflot és Sebastian Fagarazzi

Nagyon nincs azonban könnyű dolguk az interjúalanyaimnak, hiszen bőven lenne okuk, hogy elhúzzák a csíkot Velencéből. Megnehezíti az itteni életet, hogy nincs elég munkahely, hogy az albérlet- és lakásárak a gombamód szaporodó szálláshelyek miatt az egekbe szöktek, és hogy eltűntek a városból a  szolgáltatások. „Pedig a velenceiek rajonganak a városukért, minden háztartás könyvespolcán ott vannak a kötelező várostörténeti könyvek, nem is egy, hanem inkább tíz darab. Mikor ideköltöztem, nem értettem, hogy mi ez a rajongás. Láttam már olyat is, hogy fiatal, huszonéves velenceiek a város zászlaját hordták körbe az utcán, és közben velencei dalokat énekeltek. Ezt te otthon, a saját városodért megcsinálnád? Én nem hiszem” – Valeria szerint éppen ezért annyira szomorú, hogy a legtöbb helyi az említett problémák miatt költözni kényszerül. 

Na de hogy is néznek ki ezek a problémák a gyakorlatban? Júliusban volt egy nagynak számító tömegdemonstráció a városban közel kétezer velencei részvételével. Ennyien akarták kifejezésre juttatni, hogy minden nehézség ellenére, a fojtogató turizmus dacára ők maradni fognak. Valeria szerint ezt a demonstrációt kissé félreértelmezte a média, mert a kivonuló lakosság nem kifejezetten a tömegturizmus ellen tiltakozott, hanem az ellen a tarthatatlan gyakorlat ellen, hogy a városvezetés egyszerűen ignorálja a helyieket és igényeiket.

A Cannaregio negyed. Itt lakik a legtöbb velencei

A mindenkori városvezetés folyamatosan engedi át Velencét a lakosság kezéből a nem velenceieknek, és ezt teljesen jogosan kikérik maguknak a helyiek. „A tüntetők figyelmet akarnak magukra irányítani, hogy hahó, emberek, mi itt élünk” – magyarázza Valeria. 

Mivel az önkormányzat jelenleg nem tudja garantálni mindazt, amire a helyieknek a normális élethez szükségük lenne, Velence egy sokszorosan amputált város képére emlékeztet; egyre jobban hasonlít egy kongó épülethalmazra, mint egy jól funkcionáló településre.

Erre jó példa a különböző hivatalok eltűnése a városból. „Sok olyan épület van Velencében, ami korábban középület volt, de aztán az önkormányzat magánkézbe eladta, és hotelt csináltak belőle. Ennek következtében egy velencei egyszerűen nem tud már ügyeket intézni a városban” – fejti ki Valeria, Sebastian pedig hozzáteszi: nagyon erős üzenete van annak, hogy a középületekből többségében hotel lesz. Ezzel ugyanis egy megyeszékhelyt fejeznek le, a privatizáció miatt ki kell költöztetni a különböző hivatalokat a szárazföldre. A szárazföld pedig – leginkább a Szent Márk tértől 20 perc autóútra található Mestre és Marghera – papíron ugyan Velence közigazgatási területéhez tartozik, de érzésre biztosan nem.

Maradjunk annyiban, hogy Velence a hídon túl kezdődik – fogalmaz Sebastian.

AFP PHOTO / MARCO BERTORELLO

Ehhez képest nemcsak az okmányirodába menet kell buszra, vonatra vagy kocsiba szállnia a tipikusan gyalogtávokhoz szokott velenceinek, de „még egy kenyérpirítóért is el kell hagynia a belvárost”, és ezt Sebastian halálosan komolyan mondja. Közli, hogy már egyáltalán nincsen műszaki bolt Velencében, így – ha nem akar egy délelőttöt mondjuk Margherában tölteni – kénytelen online bevásárolni.

A műszaki boltokhoz hasonlóan tűntek el a velenceieket kiszolgáló egyéb üzletek is a belvárosból. Sebastian szerint míg gyerekkorában teli volt Velence hentesboltokkal, pékségekkel, zöldségesekkel, addig ma már alig találni ilyet, mindet felváltották a turistákat kiszolgáló szendvicsezők, pizzaszeletesek, na meg persze a szuvenírboltok. A városból – amilyen gyorsan csak lehet –  elmennek a fiatalok, tehát nem itt alapítanak családot, a szülészetet legutóbb majdnem be kellett zárni emiatt. Sebastian arra is emlékszik, hogy kiskorában – mint a klasszikus olasz filmekben – teli voltak rohangáló gyerekekkel Velence terei, 2017-ben azonban ez a tipikusnak mondott látvány a város legnagyobb lakóövezetéből, a Cannaregióból teljesen kihalt. Én is csak a jóval kisebb San Polo, középsőnek számító negyedben botlottam bele a templom falát focival püfölő srácokba.

De kilátástalan a helyzetük azoknak is, akik értelmiségi pályán próbálkoznának: „Ha orvos akarsz lenni, újságíró, mérnök, matematikus, akkor egyszerűen nem találsz itt munkát, a pszichológusokra pedig az öregedő lakosságnak nincs szüksége. Itt talán a gyógytornász, a gerontológus és az ortopédorvos marad meg, egyébként kizárólag a turizmusból és a vendéglátásból lehet megélni. Nem véletlen, hogy diplomás fiatalok ülnek a boltokban a pénztárgép mögött” – vonják le mindketten a keserű következtetést.

Tanítsd a turistát kincsvadászatra!

Hogy pontosan mióta ennyire rossz a helyzet Velencében, arra többféle válasz érkezik. A mediterrán országokban az elviselhetetlen tömegturizmus kialakulását általában azzal szokták indokolni, hogy mivel néhány éve már nem olyan biztonságos Egyiptomba, Törökországba vagy Tunéziába utazni, a korábban itt nyaralók többsége is inkább az európai tengerpartokat választja. Sebastian viszont nagyjából tíz éve érzi, hogy visszafordíthatatlan károkat okoz a turizmus, szerinte a legutóbbi gazdasági világválság miatt ugrott meg az igény az olcsó gagyit áruló szuvenírboltokra Velencében. Valeria úgy látja, hogy éppen ebben az időszakban változtak meg az emberek utazási szokásai is: szerinte míg régen többen megengedhették maguknak akár a kéthetes utazásokat is, addig ma már ráálltak a nyaralók a hosszú hétvégés kikapcsolódásra.

Foto: Venezia Autentica

És hát éppen a rövid vagy még inkább az extrém rövid nyaralásokkal van a gond Velencében is. Ide több tízezer olyan turista érkezik naponta, aki csupán néhány órát tölt el a városban. Ők a day tripperek, akik a legártalmasabbak a városra nézve, mert egyrészt róluk nehéz statisztikát vezetni, másrészt többségében ők azok, akik leszállnak a környezetszennyező nagy hajókról a Szent Márk téren, majd gyorsan végigsétálnak a legnépszerűbb és legzsúfoltabb utcákon, elköltik a pénzüket a szuvenírüzletekben, és már viharzanak is vissza a hajóra. Az ilyen rapid városnézések során viszont valójában nem sokat lát az ember Velencéből, és így nem is tiszteli a várost különösebben.

Itt jön Valeria és Sebastian idén tavasszal elindított vállalkozása, a Venezia Autentica a képbe. Ez egy olyan szociális projekt, amely Velence helyi iparosait, kézműveseit, maszkművészeit, családi receptekből főző éttermeit, tradicionális kávézóit próbálja támogatni. Interjúalanyaim úgy vélik, hogy a tömegturizmus különösen azért nagy csapás, mert a day tripperek nem jutnak el azokba a városrészekbe, ahol a helyi, vékony kisvállalkozói réteg próbál megélni. Leegyszerűsítve:

a központban zsúfolódó, olcsó műanyag maszkokat és béna hűtőmágneseket áruló szuvenírboltokban vásárolnak be gyakorlatilag fillérekért, míg az évtizedek óta, a kijjebb eső (értsd: húsz perc sétára lévő) műhelyében festő, faragó helyi kézműves szépen lassan éhen hal.

Hiába kalapálja a fémet, önti formába a gipszet és varrja meg a bőrt a legendás és eredeti velencei maszkokhoz, ha a tízeurós, fröccsöntött szuvenír ötszörösét kéri el érte, és a drága bérleti díj miatt nem a Rialto híd lábánál nyitja meg üzletét. Így viszont kisebb az esélye arra, hogy észrevegyék őt.

A Venezia Autentica épp a láthatóságot szeretné megadni a helyieknek, méghozzá úgy, hogy egy minőséget garantáló matricával ellátja azokat a boltokat városszerte, ahol Sebastian és Valeria szerint eredeti dolgokat készítenek, és nem kínai árut tukmálnak a turistára. Üzleti modelljük lényegében abból áll, hogy weboldalukon utazási tippek, cikkek és interaktív térkép segítségével megpróbálják a turistának megmutatni Velence rejtett, kevésbé szembetűnő értékeit; azokat a fagyizókat, amelyeket a helyiek is szeretnek, a parkokat, amelyeket a helyiek is használnak, megmutatják, hogy van élet a dózsepalotán túl. Projektjüket egy évre szóló tagsági kártyájuk megvásárlásával lehet támogatni, amely aztán feljogosítja a turistát arra, hogy tíz százalék kedvezménnyel vásároljon a matricával ellátott helyeken.

Persze, ez a tíz százalék sokat nem jelent, de nem is ezen van a lényeg, hanem a hitelesítő matricán. Tapasztalataink szerint az emberek szívesen támogatják azokat a műhelyeket, amelyekről tudják, hogy valóban eredeti velencei termékeket készítenek ott, valóban velenceieket alkalmaznak, és helyi alapanyagokból dolgoznak” – mondja Valeria.

Hozzáteszi, hogy egyelőre ezt látják a legalkalmasabb eszköznek arra, hogy Velence állapotán ők maguk mint lakosok segíteni tudjanak. Az önkormányzat a forgalmas pontokra kihelyezett turistaszámlálóktól kezdve a szálláshelyek számának korlátozásáig sok mindent megígért az utóbbi időben a turizmus okozta károk orvoslására, de az ígéretek beváltásához még idő kell. A két helyi szerint eddig nem sok minden történt azon kívül, hogy növelték a tereken a rendőrök számát, és elindult az #EnjoyRespectVenezia közösségi médiás kampány.

Fotó: Venezia Autentica

Égető szükség van a helyiek felől érkező kezdeményezésekre, de ezen a térfélen is kevés hatékony, proaktív ötlettel találkozni. Volt például egy referendumnak mondott, de semmilyen kötelező erővel nem bíró szavazás júniusban arról, hogy a nagy tengerjáró hajók a jövőben beléphessenek-e a Velencei-lagúnába, és bár a 18 ezer szavazó 98 százaléka kitiltaná a hajókat, az eredmény csak lóg a levegőben, senki nem kezdett vele semmit.

Frissítés

Néhány héttel ennek a cikknek a megjelenése után az olasz kormány úgy döntött, hogy négy éven belül kitiltja a nagy tengerjáró hajókat a Canal Grandéról. Ezek a hajók a jövőben a turistákat nem a Szent Márk térnél teszik majd le, hanem a jóval kijjebb eső városrész, Marghera kikötőjében.

A Venezia Autentica viszont egy jó ötlet, mert még az is lehet, hogy Velence jövője a fenntartható turizmuson, a felelősségteljesen gondolkodó utazón áll vagy bukik. „Ha a turista elkezdi megkeresni a matricás boltokat, akkor kincsvadászatra indul, ami mindig egy élmény, mert közben olyan helyekre is eltévedhet, ahova magától nem menne el. Beszélget a helyiekkel, megismeri a várost, kicsit a sajátjának fogja tekinteni, így a felelősségérzete is megnő iránta” – mondják.

Igazi upcycling: gyümölcsösládákból épül a gondola a családnak

Hogy az elgondolásuk hosszú távon beválik-e, azt persze nehéz megjósolni. Egyelőre optimisták: úgy tervezik, hogy a most még kettesben egyengetett vállalkozásukba jövőre felvesznek alkalmazottakat is, hiszen ettől lesz igazán szociális a projekt. „Reményeink szerint néhány éven belül lesz, mondjuk, 15 fiatal, velencei alkalmazottunk, akik iskolázottak, itt akarnak maradni és családot alapítani Velencében. 15 alkalmazott az 15 család. Fontos célunk, hogy munkahelyet teremtsünk – még ha nem is a legnagyobbat –, mert a velenceiek szeretik ezt a várost, szeretnének itt maradni, és az nem igazságos, hogy nincs választási lehetőségük” – zárják le, mi pedig reménykedünk, hogy ez összejön nekik.

Velence a nagyobb önrendelkezésről szavaz

Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy október 22-én két észak-olasz tartományban, Lombardiában és Venetóban is nem kötelező erejű referendumot tartanak arról, hogy a két tartomány nagyobb önállóságot kapjon Rómától.

A regionális népszavazásokat az olasz alkotmány nem tiltja, az októberi referendumok nem a függetlenedésről szólnak, hanem Velence és Milánó központtal a két leggazdagabb olasz régió a bevételeik felett szeretne nagyobb önrendelkezéssel bírni. Ezzel nagyobb önállóságot biztosíthatnának maguknak például az oktatás, az egészségügy, az igazságszolgáltatás és a műemlékvédelem területén is. Velence esetében különösen fontos dátum az október 22., ugyanis 151 évvel ezelőtt éppen ezen napon döntött úgy Veneto régió, hogy beolvad az Olasz Királyságba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top