Utazás

Észak-Korea: pillanatképek a világ legrejtélyesebb országából

Ijesztő fegyelem, hideg szabályosság, a múltat megidéző hangulat, hétköznapi emberi vágyak: Észak-Koreában készültek azok a képek, amik politikai szalagcímek nélkül mutatják be az országot.

Mióta az USA és Észak-Korea között egyre csak mérgesedik a viszony, a világ árgus szemekkel figyeli a két atomhatalom minden lépését – pontosabban figyelné, Észak-Korea ugyanis mind a mai napig a világ egyik legmisztikusabb országa, hiszen belépést csak keveseknek engedélyeznek. Tariq Zaidi brit fotós azonban elég kitartó és kíváncsi volt ahhoz, hogy bejusson az országba, ahol két héten keresztül szinte megállás nélkül utazott, és fotózott. Eredetileg arra a sörfesztiválra érkezett, amit évente rendeznek azért, hogy hivatalosan is lehetőséget adjanak a helyi lakosoknak és a külföldieknek a találkozásra, illetve fényképek készítésére, ám az idei fesztivál elmaradt, határozatlan időre elhalasztották. Zaidi ennek ellenére nyakába vette az országot, hogy megnézze, milyen az élet Észak-Koreában. 

Kívülről Észak-Korea is pont olyan mint bármelyik ország. Ahogy mindenütt a világon, itt is tiszteletre vágynak az emberek, dolgozni akarnak, jobb életet álmodnak gyermekeiknek, aggódnak a jövőjük miatt; és ugyanúgy szeretnek sörözni, énekelni, táncolni, nevetni és játszani is – meséli a fotós a Lens Culture fotós magazin hasábjain.  – Persze ezek a dolgok is nagyon máshogy működnek náluk, de ha leválasztjuk a politikát, egy színpadias és gyönyörű országot látunk, ami valószínűleg az egyik legtisztább hely a világon. Tele van előzékeny emberekkel, akik mindent megtesznek, hogy segíthessenek.”

A fotós valamennyi képét hatóságilag ellenőrizték, jó párat – értelmetlen kifogásokra hivatkozva – töröltek, biztosra mentek, hogy semmi olyan „érzékeny” információ ne szivároghasson ki, ami árthatna az országnak. „Természetesen arra a kérdésre nem tudok felelni, hogy a megmaradt képek pillanatai közül mennyi volt az őszinte és mennyi a megrendezett.”

Egy tengerparti hotel recepciósa – Fotók: © Tariq Zaidi

Phenjan a magasból

Kim Il Szung egykori elnök és Kim Dzsongil szobra

Phenjan

Hirdetőtábla Észak-Koreában

Háborús múzeum Phenjanban

A régi, tradicionális házakat újonnan épült lakótömbök veszik körül.

Idős urak kártyáznak Phenjan egy külső kerületében

A Kumsunsan Palotában nyugszik Kim Il Szung és Kim Dzsongil.

Vonszanban, Észak-Korea keleti partján egy katona felügyeli a strandot.

A Tedong folyó Phenjanban

Phenjani metró

Diáklány Phenjanban

A központi könyvtárban

Nő tradicionális viseletben

Gyerekek iskolába menet

Egy közlekedésirányító szalutál

Hirdetőtábla Észak-Koreában

Trolin utaznak munkába reggel az emberek

Vidámpark Phenjanban

forrás: Lens Culture

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.