Utazás

Lezuhant egy magyar hegymászó a svájci Alpokban, nem élte túl

Egy kilenctagú magyar hegymászó társaság egyik tagja nem élte túl a svájci 4478 méteres Matterhorn megmászását a hétvégén. A férfi lezuhant egy víznyelőbe, és azonnal szörnyethalt.

A Facebookon szerveződött az a hegymászótúra, amelynek keretében egy kilenctagú magyar társaság elindult a svájci Alpokba, hogy megmássza a 4478 méteres Matterhorn nevű csúcsot – írja a Bors

A lap úgy tudja, hogy bár a társaság rendben felért a csúcsra, a tervekkel ellentétben a nem megfelelő időjárási körülmények miatt a hegyen kellett kétszer is éjszakázniuk egy menedékházban. Az elhunyt hegymászó, József barátja azt is mondta, hogy mire megkezdhették a leereszkedést, már elfogyott a vizük, a dehidratáltságtól pedig dekoncentráltak voltak. Végül a tragédia tíz percre történt a legalsó állomástól: József a hegygerinc egyik keskeny részén mászva megcsúszott, majd egy természetes víznyelőbe zuhant, és szörnyethalt.

A beszámoló szerint az elhunyt csapattag nem számított tapasztalt mászónak, a sziklamászó tanfolyamot idén májusban végezte el. Ennek ellenére egyre nehezebb kihívásokat választott magának. A szerencsétlenül járt mászónak nem voltak gyerekei. Információk szerint a szülei vizsgálatot kezdeményeztek, hogy kiderítsék, mi okozhatta fiuk halálát.

Mint korábban megírtuk, különösen tragikusan alakult ez a hétvége az Alpokban. Vasárnap délelőtt öt hegymászó halt meg, egy pedig súlyosan megsebesült az osztrák Alpokban, míg Olaszországban két ember veszítette életét.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top