nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Magyar útlevelet igényelt Londonban, de nem biztos, hogy karácsonyra elkészül

A londoni követségen október 19-re tudnak leghamarabb időpontot adni új útlevél miatt, az ügyintézés pedig további egy-két hónap, és az értesítés még későbbre nyúlhat.
NLCafé
f Ajánlom

Egy Londonban dolgozó magyar lejárt útlevele helyett szeretett volna újat, mire kiderült: a karácsonyi útját már augusztus legelején elfelejtheti. A londoni követség ugyanis leghamarabb öt hónap alatt készíti el az úti okmányt, de előfordulhat, hogy fél évet vagy még többet kell várni – írta az Index.

Londont a második legnagyobb magyar városként emlegetik, emiatt valószínűleg többen intézik az ügyeiket is. Az esetről beszámoló olvasó szerint azonban a több mint féléves várakozási idő még így is érthetetlen.

A kolozsvári konzulátuson már másnap fogadták volna, és augusztusban át is vehetné az útlevelét.

Az Index szerint a két hivatal közötti különbség a honlapok útlevéligénylésről szóló részén is érezhető. Az erdélyi magyaroknak szóló tájékoztató érthető és lényegretörő, míg a londoni követség oldalán haszontalan információk között elhelyezett, tanáros, terjengős stílusban megírt információ szerepel.

A müncheni konzulátuson két hét, a washingtoninál két hónap múlva kapna időpontot egy magyar.

Megosztás Facebookon