Utazás

Földrengés volt népszerű görög és török üdülőhelyeken, 2 halott és rengeteg sérült

Erős, 6,7-es erősségű földrengés rázta meg csütörtök éjjel Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. Az első jelentések szerint a földrengésben ketten meghaltak, sokan megsérültek, komoly károk keletkeztek.

Az Amerikai Földtani Intézet (USGS) adatai szerint a rengés epicentruma a törökországi Bodrum városától 10 kilométerre délre, Kosz görög szigettől 16 kilométerre keletre-északkeletre történt, tíz kilométeres mélységben.

A görög Ana hírügynökség arról számolt be, hogy a földmozgásban Kosz szigetén ketten meghaltak, harmincan megsérültek. Jorgosz Kiricisz, a sziget polgármestere a helyi rádiónak azt mondta, hogy a szigettel azonos nevű városban károk keletkeztek, de a sziget többi részén nincs nagyobb gond. A megrongálódott házak többsége régen épült, amikor még nem vezették be a földrengésekre vonatkozó új építészeti előírásokat.

A helyi tűzoltók három embert mentettek ki a romok alól. A mentőalakulatok ellenőrzik, hogy nem maradtak-e olyan emberek, akik beszorultak otthonaikba. A város kikötője is megrongálódott, emiatt egy úton lévő kompnak most nincs hol kikötnie. Rodosz szigetéről egy helikopter fedélzetén hatfős mentőalakulat indult, hogy segítsen az ottani munkálatokban.

Török katasztrófavédelmi tisztviselők szerint a rengés 6,3-as erősségű volt, Mugla város térségében, valamint környékén is érezték, ott pánikot okozott. Hetvenen fordultak orvosi segítségért Bodrum kórházaiban.

Külön gondot okozott, hogy a helyi mobiltelefon-szolgáltatás túlterheltség miatt akadozott. A Bodrumtól 6 kilométerre nyugatra fekvő Bitez üdülőhelyen ugyancsak érezték a rengést, és két utórengés is volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top