Utazás

Tour de France: ez az útvonal vár a mezőnyre

Hamarosan elrajtol az idei Tour de France mezőnye, ezúttal Németországból. A szervezők olyan kaptatókra viszik a mezőnyt, ahol még előtte sosem tekertek a neves verseny biciklistái.

Több különlegességgel is készülnek a 104. Tour de France szervezői. Olyan helyekre viszik el a versenyzőket, ahol még nem rendeztek tourt, de lesz 20 százalékos emelkedő és épületben biciklizés is.

Öt hegységen át

1992-óta nem volt arra példa, hogy Franciaország mind az öt hegységét érintsék a versenyzők (Vogézek, Jura, Pireneusok, Francia-középhegység és az Alpok), így a 104. Tour de France versenyben kiemeltek lesznek a hegyi szakaszok. A verseny a németországi Düsseldorfból indul július 1-jén, majd Belgiumban és Luxemburgban folytatódik.   

Még meredekebb hegyi szakaszok  

A 2017-es verseny összesen 3540 km hosszú lesz, melyre a kevesebb, de annál inkább meredekebb hegyi szakaszok lesznek a jellemzőek. A Nantua és Chambéry közötti 9. szakasz (Jura) lesz az egyik legkeményebb a verseny folyamán, melyet még soha nem vettek bele a Tour de France útvonalába

20 százalékos emelkedők

A Pireneusok vonulatai között lesz egy 100 km-es kemény szakasz Saint-Girons és Foix között, ahol több 20%-os emelkedő is lesz. 

A párizsi Grand Palais falain belül

A 3 hetes verseny végén a kerékpárosok egy újabb szokatlan helyszínre érkeznek: a lenyűgöző Grand Palais de Paris épületében tesznek néhány kört a versenyzők, mielőtt megkezdenék a nagy finálét a Champs-Élysées sugárúton.

A 2017-es Tour de France szakaszai

  • Július 1.: Düsseldorf / Düsseldorf 14 km 
  • Július 2.: Düsseldorf / Liège 203,5 km 
  • Július 3.: Verviers / Longwy 212,5 km
  • Július 4.: Mondorf-les-Bains / Vittel 207,5 km 
  • Július 5.: Vittel/ La Planche des Belles Filles 160,5 km
  • Július 6.: Vesoul / Troyes 216 km
  • Július 7.: Troyes / Nuits-Saint-Georges 213,5 km 
  • Július 8.: Dole/ Station des Rousses 187,5 km
  • Július 9.: Nantua / Chambéry 181,5 km
  • Július 10. pihenőnap: Dordogne
  • Július 11.: Périgueux / Bergerac 178 km
  • Július 12.: Eymet / Pau 203,5 km
  • Július 13.: Pau / Peyragudes 214,5 km 
  • Július 14.: Saint-Girons/ Foix 101 km
  • Július 15.: Blagnac / Rodez 181,5 km 
  • Július 16.: Laissac-Sévérac l’Église / Le Puy-en-Velay 189,5 km
  • Július 17. Pihenőnap: Le Puy-en-Velay
  • Július 18.: Le Puy-en-Velay / Romans-sur-Isére 165 km
  • Július 19.: La Mure / Serre-Chevalier 183 km 
  • Július 20.: Briancon / Izoard 179,5 km 
  • Július 21.: Embrun / Salon-de-Provence 222,5 km 
  • Július 22.: Marseille / Marseille 22,5 km
  • Július 23.: Montgeron / Champs-Élysées, Párizs 103 km

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top