nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Időjárás: jön a hétvége, bukjuk a jó időt

Péntektől jön a felhős idő. Ahogy megyünk bele a hétvégébe, egyre több lesz a zápor, zivatar.
Forrás: MTI
f Ajánlom

Reggelig nagyrészt derült lesz az idő, hajnalban nyugat felől kezdődik felhősödés, az északnyugati határvidéken már lehet zápor, zivatar. Napközben nyugat felől másutt is megnövekszik, majd kora délutántól északnyugat felől csökken a zárt felhőzet, de zavartalan napsütés ezt követően sem lesz, ugyanis gomolyfelhők képződnek.

Délelőtt még inkább csak a Dunántúlon, délután másutt is több helyen valószínű zápor, zivatar, sőt egy-egy heves zivatar is kialakulhat – legkisebb eséllyel a Dél-Dunántúlon lesz esős az időjárás. Pénteken napközben többfelé megerősödik az északnyugatira, nyugatira forduló szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10, 17 fok között alakul, de az Északi-középhegység völgyeiben ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 23, 30 fok között várható.

Megosztás Facebookon