nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Nagyon komoly gond lehet az orosz metrókkal

Egy olvasói levél szerint kedden ismét megtörtént az a veszélyes hiba, ami néhány nappal ezelőtt. Rossz helyen nyílt ki az egyik felújított metrószerelvény ajtaja.
NLCafé
f Ajánlom

Az Index.hu-nak megküldött levél szerint az eset kedden délután a Pöttyös utcánál történt. “Ma egy felújított orosz metró megint rossz oldalon nyitott ajtót, ha jól emlékszem, Pöttyös utcánál, olyan fél vagy háromnegyed 2 körül. A mi szerelvényünk állt bent, a túloldali Panda pedig felénk nyitott ajtót” – szól a levél. 

A lap megkereste az ügyben a BKV-t és a Metróért Egyesületet is, előbbi még nem válaszolt, utóbbi pedig egyelőre nem hallott az újbóli ajtónyitási malőrről. Ugyanakkor az egyesület vezetője nem tartja kizártnak, hogy ismét véletlenül rossz oldalon nyíltak ki az ajtók, mivel hétfőn is volt egy kis galiba a Moszkvicsnak is nevezett orosz szerelvénynél. Akkor a felújított 3-as metró a Lehel térnél haladt pár métert nyitott ajtókkal. 

Mint írtuk, a felújított metrókocsik esetében a rosszul működő ajtók nagyon komoly hibát jelentenek; ha az ember nem figyel, hogy hova lép ki a kocsiból, még akár végzetes is lehet egy-egy ilyen gikszer. Éppen ezért az előző héten visszavontak egy felújított metrót átvizsgálásra, a kábeleiig lebontják, hogy megkeressék, mitől nem működnek helyesen az ajtók. Egyelőre azonban nincs hír arról, hogy a BKV-nál hogy haladnak az átvizsgálással.

A BKV Sajtóosztálya a következőkről tájékoztatta az NLCafé-t: “Az olvasói levélben említett vonat próbavonat volt, utasokat nem szállított. A próbavonat ajtajainak működését biztonsági okokból a peronnal ellentétes oldalon teszteljük.”

 

Megosztás Facebookon