Utazás

Még idén megnyílik a reptéri szálloda Budapesten

Várhatóan még ebben az évben megnyílik a még építés alatt álló repülőtéri szálloda a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A budapesti repülőtér egyike volt a világ azon kevés fővárosi repülőtereinek, ahol nem volt terminálhoz kötött szálloda. A beruházó Wing Zrt. vezérigazgatója szerint a beruházás megvalósulása nemcsak a repülőtérnek fontos, hanem a magyar gazdaság és a turizmus is profitálni fog belőle.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója arról beszélt a bejelentésnél, hogy tíz évvel ezelőtt kezdték meg a repülőtér fejlesztését, azóta összesen 110 milliárd forintot költöttek az infrastruktúra bővítésére, felújítására. A szálloda építése már az újabb, 50 milliárd forintos BUD 2020 fejlesztési program része, amelynek keretében számos más beruházást is végrehajt a repülőtér üzemeltetője.

Az 5200 négyzetméteres, 3,2 milliárd forintból felépülő szállodát az Ibis üzemelteti majd. A 145 szobás létesítményben a normál méretű szobák 16, az apartmanok 36 négyzetméteresek lesznek, emellett 350 négyzetméternyi konferenciaterem is lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top