Utazás

Felborul szerdától a Keletiből induló vonatok menetrendje

Szerdán kezdődnek a Keleti pályaudvar felújítási munkálatai, és igencsak összekuszálják a vasúti menetrendet. Mutatjuk, mely vonatok menetrendjét és útvonalát érinti a változás.

Május 17-e szerdától egészen június 1-ig mindennap a győri, a székesfehérvári és a pusztaszabolcsi vonatok módosított vasúti menetrend szerint közlekednek. Fontos változás az is, hogy a pécsi, a soproni és a szombathelyi InterCity vonatokat a felújítási munkálatok idején a Déli pályaudvarról indítják, a szerelvények ugyanide is érkeznek a Keleti pályaudvar helyett.

Munkanapokon a Budapest-Tatabánya-Oroszlány viszonylatú S12-es, a martonvásári S30-as, valamint a székesfehérvári G43-as jelzésű, hétvégén pedig a tárnoki S36-os elővárosi vonatok a Déli pályaudvar helyett Kelenföldről fordulnak.

Május 17-től 19-ig és május 22-től 25-ig a Keleti pályaudvarra Hatvanból és Gödöllőről kora reggel érkező vonatok Kőbánya felső állomásig közlekednek, és innen is indulnak vissza. A felújítás idején Kőnánya felsőn át kell szállni az egri és a sátoraljaújhelyi vonatokra azoknak, akik a Keleti pályaudvarra szeretnének eljutni.

Számtalan, a Keleti pályaudvarról induló vonat menetrendje változik
Számos, a Keleti pályaudvarról induló vonat menetrendje változik

A munkanapokon közlekedő sülysápi vonatok szintén Kőbánya felső állomásig közlekednek. Változik a menetrendje több nagykátai és szolnoki gyorsított személyvonatoknak is, amelyek a Keleti helyett átmenetileg Kelenföldről indulnak.

Május 17. és május 25 között a Budapest-Kelebia közötti személyvonatok a Keleti helyett Kőbánya-Kispestről fordulnak.

A MÁV kifejezetten kéri, mindenképpen figyeljétek az állomásokon kihelyezett tájékoztatókat, de részletes indulási és érkezési időpontokat természetesen a MÁV-csoport oldalán is megtaláljátok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top