Utazás

23 órán át menekült a jegesmedve elől a magyar lány

Wynne-Hughes Veronika idén novemberben induló Antarktisz-expedíciójára az északnyugati átjáró meghódításával készül. A felfedező már több mint egy hete útnak indult, a jég hátán azonban nem csak az elemekkel kell harcolnia.

Olvasóink már találkozhattak Wynne-Hughes Veronika nevével, aki általában hajóstoppal utazik a világ körül, idén azonban ő szeretne lenni az első magyar, aki meghódítja a Déli-sarkot. A felkészülés már javában zajlik, ennek része az északnyugati átjáró legyőzése is. Veronika két norvég társával április 28-án vágott neki a három hétig tartó útnak, amely 400 kilométeres távot jelent a kanadai Cambridge Bay és Gjoa Haven közti szárazföldi és tengeri jégmezőn.

A felfedezők sítalpakon haladnak és szánon húzzák maguk után a felszerelést. Az expedíció weboldalán, az Antarctrip.com címen pedig bárki követheti, hogy éppen hol tartanak, Veronika műholdas telefonja ugyanis rendszeresen jelzi a csapat tartózkodási helyét.

Az elmúlt bő egy hétben a csapat megkezdte útját, kiegészülve egy negyedik taggal, a környéken portyázó jegesmedvéket jelző inuk kutyával, akit Bodrinak neveztek el. Bár a helyiek szerint a jószág egy tavalyi expedíción három medve közeledését is észlelte, Veronikáék eddig nem tapasztalták, hogy olyan hihetetlenül éber lenne az állat, sőt, mint kiderült, vészhelyzetben inkább elbújik, amikor pedig tiszta a levegő, akkor vidáman szaladgál a csapat körül, ezzel nehezítve a haladásukat. Éjszaka sem jobb a helyzet, Bodri ilyenkor ugyanis szeret nagyon mélyen aludni, a csapat alaposan meg is ijedt, amikor az egyik reggel tíz percen át szólongatták a kutyát, mire előkerült. Emiatt nagyon el is fáradtak, mert az alvás minden volt, csak pihentető nem. 

Az időjárásra eddig nem lehetett panasz, tiszta, napsütéses időben haladt a három felfedező, akik alaposan le is égtek, dacára az 50 faktoros napvédő krémnek. A kevésbé pihentető éjszakák után nappal vajat esznek, így próbálják pótolni a szükséges kalóriákat.

Wynne-Hughes Veronika (b.) és két norvég társa, az indulás előtti napon (Fotó: Antarctrip.com)
Wynne-Hughes Veronika (b.) és két norvég társa, az indulás előtti napon (Fotó: Antarctrip.com)

Hatodik napja voltak úton, amikor megtörtént az, amitől Veronika már indulás előtt is tartott: észrevették, hogy két jegesmedve követi őket. A hatalmas állatoknál ráadásul most van párzási időszak, ezért a szokásosnál is agresszívabbak lehetnek. Az expedíciós csapatnál szükség esetére van medveriasztó spray és puska is, de ezeket az eszközöket tényleg csak vészhelyzetben szeretnék bevetni.

Bodriról eddigre kiderült, hogy “mihaszna eb”, a medvéket ugyanis egyáltalán nem jelezte korábban, sőt leginkább úgy tűnik, mintha félne tőlük. A csapat igyekezett minél nagyobb zajt csapni és a sátrukat lengetve nagyobbnak mutatni magukat a valóságnál, ez azonban nem volt hatással a kíváncsi állatokra. A helyi hatóságokkal történt telefonos egyeztetés után engedélyt kaptak rá, hogy riasztólövéseket adjanak le, ettől azonban csak az egyik jegesmedve szaladt el, a másik csak még jobban érdeklődött. Mivel 40 méternél nem ment közelebb, végül úgy döntöttek, hogy csőre töltött puskával folytatják a menetelést. A helyi szervezők felajánlották, hogy helikopterrel kimentik őket a jégmezőről, a felfedezők azonban egyelőre nemet mondtak a lehetőségre.

Bodri, a jegesmedvejelző inuk egyelőre nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket (Fotó: Antarctrip.com)
Bodri, a jegesmedvejelző inuk egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket (Fotó: Antarctrip.com)

Mivel az állat kitartóan a nyomukban haladt, nem volt más választásuk, mint éjszaka is menetelni egy 30 kilométerre lévő menedékház felé. Mire odaértek, összesen 23 órája haladtak megállás nélkül. A menedékházat végül zárva találták, de szerencsére legalább a medvét sikerült lerázniuk.

A szombati ébredést követően egyelőre úgy tűnik, hogy megúszták a dolgot, most azonban újabb kihívás vár rájuk: a tengeren a zajló jégen kell haladniuk, ez pedig további veszélyeket jelent, mivel a feltorlódó jégtáblák helyenként akár embermagasságú akadályokat is képeznek, amelyeket kerülgetni kell, ráadásul a látási viszonyokat sem segítik, mivel egy-egy ilyen torlasz mögül bármikor előcammoghat egy újabb jegesmedve.

Veronikáék nagyon fáradtak, de nem adják fel (Fotó: Antarctrip.com)
Veronikáék nagyon fáradtak, de nem adják fel (Fotó: Antarctrip.com)

A csapat igyekszik minél jobban beosztani az energiáját, nyolcszor egy órás menetekben haladtak, legutolsó táborhelyük a nyílt tengert borító jégmezőn volt. Szerencsére ma reggelre ébredve azt tapasztalták, hogy nem volt éjszakai látogatójuk, sőt Veronikának még a tegnapi nap folyamán műholdas telefonon édesanyját is sikerült felhívnia, hogy felköszöntse anyák napja alkalmából.

A csapat folytatja az utat, jelenleg szép időben haladnak, de a legutolsó helyzetjelentés szerint komoly vihar közeleg feléjük. Sok erőt és nyugodtabb napokat kívánunk a felfedezőknek!

Wynne-Hughes Veronika expedícióját a www.antarctrip.com címen követhetik az érdeklődők. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top