Utazás

Villamos kötné össze Csehországot Lengyelországgal

Határon áthaladó villamosvonal valósulhatna meg a cseh Český Těšín és a lengyel Cieszyn városok között.

A villamosvonal korábban is létezett, elődje 1911-ben épült meg, csak akkor még az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó, németül Teschennek nevezett városban. Az első világháborút lezáró békeszerződések azonban az egykori Tescheni Hercegség területét Csehszlovákia és Lengyelország között osztották fel, így várost átszelő Olše folyó, amely fölött a villamos áthaladt, országhatárrá is vált egyben – írja az iho.hu.

Már többször is felmerült a régi vonal helyreállításának ötlete, de a magas költségek miatt végül mindig letettek a tervekről. Most azonban a két város közös pályázatot nyújtott be a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére, ami harmincezer euróba kerülne, és 2017 szeptemberi határidővel készülne el. A fő akadályt jelenleg a városok fejlődése jelenthetné: az akkoriban jórészt burkolatlan utakon futó sínpálya helyén ma igen intenzív közúti forgalom van, a vasúti pálya építése ezért komoly akadályokba ütközne.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top