Utazás

Kártérítést kap a repülőről levonszolt orvos

A United Airlines légitársaság kártérítésben állapodott meg csütörtökön azzal a férfival, akit erőszakkal vonszoltak le a társaság egyik járatáról, s közben meg is sérült.

A megállapodás részletei és a kártérítés összege “bizalmas információk”, s nem hozzák nyilvánosságra – jelentette be Thomas Demetrio és Stephen Golan, a kárvallott utas két ügyvédje.

David Dao vietnami gyökerű amerikai orvost április 9-én erőszakkal szállították le a United Airlines Chicagóból a kentuckyi Louisville felé tartó járatáról. A légitársaság ugyanis – az amerikai gyakorlat szerint – a férőhelynél több jegyet adott el, s a 69 éves Dao doktort szólította fel, hogy hagyja el a gépet. Az orvos azonban nem akarta feladni kifizetett helyét, és másik járattal utazni, mire a biztonságiak megragadták, a földre teperték és erőszakkal lehurcolták a gépről. A jelenetet több utas is rögzítette mobiltelefonjával, s a videó nyilvánosságra került. Ez nemzetközi felháborodást is kiváltott, s óriási károkat okozott a légitársaságnak. A United ennek következtében szerdán több jelentős változtatást jelentett be, majd közölték azt is, hogy a cég kártérítést fizet Daónak.

Kártérítést kap a repülőről levonszolt orvos

A kárvallott utas egyik ügyvédje dicsérte a légitársaság elnök-vezérigazgatóját, Oscar Munozt. Thomas Demetrio ügyvéd rövid közleményében hangsúlyozta: az elnök-vezérigazgató “megígérte, hogy helyesen cselekszik majd, és így is tett. A kártérítésen kívül a United Airlines teljes mértékben felelősséget vállalt a történtekért s meg sem próbált másokat okolni.”

Jogi szakértők szerint a kártérítés összege több millió dollár lehet. Az amerikai közszolgálati rádiónak (NPR) nyilatkozó egyik chicagói ügyvéd, Terry Sullivan szerint a légitársaság akár ötmillió dollárt is fizethetett Daónak, mert “a United nem engedhet meg magának több negatív hírt az ügy miatt”.

A United Airlines csütörtökön este közleményben tudatta, hogy megelégedésére szolgál “a szerencsétlen incidens barátságos megoldása”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top