Utazás

Már akár 2018-ban közvetlen járat repülhetne New Yorkba

Több nagy légitársasággal is folynak tárgyalások annak érdekében, hogy 2018 nyarán közvetlen járattal lehessen Budapestről Amerikába repülni.

A Budapest Airport azon dolgozik, hogy bő egy év múlva ismét lehessen közvetlen járattal repülni Budapestről az Egyesült Államokba – írja az Airportal. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője összesen hét légitársasággal folytat tárgyalásokat a közvetlen transzatlanti járatok újranyitásáról, a cég az amerikai és európai légitársaságok mellett harmadik országbeli légitársaságokkal is partner lenne ebben. A közvetlen járatok Budapestet New Yorkkal vagy Chicagóval kötnék össze.

Emellett a Budapest Airport további interkontinentális útvonalak megnyitásán is dolgozik: Budapestről Bangkok, Peking és Sanghaj is elérhetővé válhat, ha sikerül megállapodniuk a megfelelő légitársaságokkal. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top