Utazás

Ezért lesz lassúbb a vágányfelújítás után a 4–6-os villamos

Megszűnik a zöldhullám a 4–6-os villamosnak a körúton, így várhatóan sokkal többet áll majd a megállóban tétlenül a villamos, és gyakrabban torlódnak fel a szerelvények.

2015-ben uniós támogatással összehangolták a Nagykörút lámpáit a 4–6-os villamos közlekedési ritmusával, ami lényegesen lecsökkentette a megállókban töltött holtidőt, illetve két perccel rövidült a villamos menetideje.

Vitézy Dávid, a BKK volt vezérigazgatója írta meg Facebookján, hogy a vágányfelújítás leple alatt a 2015-től érvényben lévő 60 másodperces lámpaciklust visszaállították 90 másodpercre, így több autó tud kikanyarodni a mellékutcákból, viszont a villamosnak pont nem jó az időzítés.

Vitézy szerint a most visszaállított régi, 90 másodperces ciklusban a járatkövetés másfél és 3 perc között váltakozik, azonban a 3 perces követésben haladó villamos túlzsúfolódik, így még jobban lemarad, a járatkövetés hézagos lesz. Korábban az autókra hangolt lámpákat mindenütt lekésték a villamosok, és az utascsere után is még nagyjából fél percig álltak a megállóban indokolatlanul, az új és most elvetett rendszerben ez a jelenség lényegében megszűnt. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top