Utazás

5 hét után került elő a tengerbe esett kutya

Mindenki joggal hihette, hogy vízbe fúlt, de a szerencsés eb megúszta a balesetet. Szó szerint.

A Luna nevű másfél éves német juhászkutya gazdája hajójának a fedélzetéről esett a Csendes-óceánba egy halászat során. A legénység mindenütt kereste, két napon át kutattak utána a tengeren és az eltűnés helyszínétől mintegy három kilométerre lévő San Clemente-szigetet is tűvé tették, de végül feladták a keresést.

Csakhogy Luna nem fulladt meg. Igazából a gazdája majdnem teljesen biztos volt benne, hogy a kutya él, mert tudta róla, hogy nagyon jó és kitartó úszó. Ezért ő még egy héten át kereste a kutyáját a szigeten, de nem találta.

Öt hét múlva azonban a szigetre érkező haditengerészeket (a sziget haditengerészeti kiképző bázisként működik) meglepő látvány fogadta: egy kutya üldögélt az út mellett. Ez azért volt meglepő, mert a háziállatok természetvédelmi okokból ki voltak tiltva a szigetről. Amikor odakiáltottak neki, a kutya boldogan futott hozzájuk.

Kék a szeme, arca csupa derű
Kék a szeme, arca csupa derű

Kiderült, hogy Luna némileg lesoványodott ugyan, de alapvetően jó egészségnek örvendett. Valószínűleg a szigeten élő rágcsálókkal és partra mosott döglött halakkal táplálkozott. Azóta már vissza is kapta a gazdája, mindkettejük nagy örömére.

Forrás: mashable.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top