Utazás

Ezen a vonalon járhat az 5-ös metró

Úgy tűnik, megvalósulhat az 5-ös metró terve. A Nemzeti Infrastruktrúra Zrt. kiírta a beruházás pályázatát. Már azt is tudni lehet, merre közlekedik majd Budapest ötödik földalatti gyorsvasútja.

A tervek szerint valójában a csepeli HÉV-et vinnék a föld alá, mely így egészen a Kálvin térig közlekedne. Az 5-ös metró érintené a csepeli szigetcsúcsot, a Nemzeti Színház környékét és a Kálvin téri végállomáson lehetne átszállni a 3-as és 4-es metróra.

Olyan elgondolás is született, hogy a későbbiekben a vonalat meghosszabbítanák az Astoria felé, ahonnan átszelhetné egész Budapestet. Az új metró megállna a Liszt Ferenc téren, a Nyugatinál vagy a Lehel térnél, a Szent István park érintésével pedig a Margitszigeten. Innen csatlakozna be a Békásmegyeri HÉV-vonalába.

A Blikk úgy tudja, a Csepeli Gyorsvasutat eleve a Kálvin térig tervezték, pénzhiány okán került a végállomás a Boráros térre. A Kálvin téren a 3-as metróban megépítették a csatlakozási helyet, ahová végül a 4-es metrót kötötték be. Az új alagút így csak mélyen a föld alatt férhetne el, az 5-ös metró első szakaszát így a hosszú évekkel ezelőtti tervekhez képest jóval mélyebben kell majd vezetni.

Csepel központja és a Kálvin tér között közlekedhet első ütemben az 5-ös metró

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top