Utazás

Viharok jönnek és hideg – erre készülj

Visszavonta az erős szél miatt kiadott riasztást az OMSZ, ám a hidegfrontra érzékenyeknek még várniuk kell a front elvonulására.

Nem sokkal délután három óra előtt visszavonta az erős szél miatt kiadott elsőfokú riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat. A szél a Dunántúlon és északkeleten szerda estig tovább mérséklődik, előrelátható meteorológiai riasztás nem várható. A felhőtakaró is folyamatosan vékonyodik nyugat felől, a legtöbb helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Délután az ország déli részén valószínű még kisebb eső, zápor.

Forrás: kiderul.hu
Csütörtöki maximumok – Forrás: kiderul.hu

Éjszaka erősen megnövekszik a felhőzet, hajnalban északnyugaton, napközben főként az északi területeken fordulhat elő eső, zápor. A kezdetben többfelé erős, a Dunántúlon és északkeleten helyenként viharos északi szél csak estére mérséklődik. Csütörtökön a nyugati, északnyugati szél északon és a keleti határ közelében megélénkülhet.

A hidegfronti hatás miatt az arra érzékenyeknél fejfájás, migrén jelentkezhet, nőhet a reakcióidő, ami a közlekedés résztvevőitől kíván fokozott odafigyelést. Állandósulhat az álmosságérzet, és fokozódhatnak az ízületi panaszok is.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet –2 és +5 fok között alakul, az északi völgyekben lesz a hidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 9 és 13 fok között valószínű.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top