Utazás

Főszerepet kapott Budapest egy kínai sorozatban

Budapest lesz az egyik helyszíne egy népszerű kínai televíziós sorozatnak, aminek a forgatását a napokban kezdték el a fővárosban.

Önmagát alakítja egy népszerű kínai tévésorozatban a magyar főváros, Budapest. A Ren Jian Zhi Wei Shi Qing Huan 2.-nek, az angolul Love Actually (Igazából szerelem) címen futó kínai sorozat egyik helyszínéül szolgál majd a város, ami helyett eredetileg Prágát választották volna, de a producer végül változtatott a helyszínen.

A hetvenfős stáb a napokban érkezett meg Budapestre a két főszereplővel együtt, akik hazájukban sztárként ünnepelt énekesek. Csen Csiao-en és Tung Tavej a stáb többi tagjával két hetet tölt majd el Budapesten, ahol többek között a Liszt Ferenc repülőtéren, a Groupama Arénában, a Dorottya Palace-ben, a Gozsdu-udvar bárjaiban, a New York kávéházban, a Halászbástya étteremben, az Operaházban és egy Andrássy úti luxusüzletben is forgatnak majd, de Egerben és Gödöllőn is vesznek fel pár jelenetet. 

A sorozat Kínában igen sikeresnek számít, egy jobb epizódját 400-500 millióan is láthatják, a népszerű műsorok helyszínei mostanság kiemelt úti célok a kínaiak számára, ami sok potenciális turistát is jelenthet Magyarországnak.

A stáb munkáját a Korda Stúdió és a Magyar Turisztikai Ügynökség is segíti.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top