Utazás

Béremelést kaphatnak a közlekedési dolgozók

Béremelést ígér a kormány a közlekedési dolgozóknak, ám hogy mikor és milyen mértékben emelkedhet a fizetésük, azt még nem lehet tudni.

A kormány béremelést tervez a közlekedési dolgozóknak – mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. A szaktárca vizsgálja annak lehetőségét, hogy mennyi idő alatt milyen mértékű béremelést tudnak végrehajtani – közölte, és hozzátette, hogy a Magyar Közút Zrt.-vel már megszületett a megállapodás a jövő évi béremelésről, ennek mértékét a közeljövőben ismertetik majd.

Tasó László kiemelte: a béremelés fedezete rendelkezésre áll, hiszen a Magyar Közút Zrt. finanszírozására folyamatosan emelkedő összeget biztosít a kormány. Míg jövőre 73 milliárd forintból, 2020-ban már 98 milliárdból gazdálkodhat a társaság.

Az államtitkár emlékeztetett: a MÁV dolgozóinak fizetése idén 3 százalékkal emelkedett, de az ágazaton belül még így is a vasúttársaság munkavállalóinak a legalacsonyabb az átlagkeresetük. A következő két-három évben további béremelésekre van szükség a vasúti dolgozók jövedelmi helyzetének javításához.

Később lesz a Volán-sztárjk

Az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége 2016. szeptember 26-án fordult a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz, és kérte, hogy állapítsa meg a 2016. október 31. napjától kezdődő és egy hétig tartó sztrájkjának jogszerűségét.Tegnap azonban  egyértelművé vált, hogy a sztrájk jogszerű megtartásáról az illetékes bíróság jogerős határozatával a sztrájk kezdetéig, október 31. napjáig nem fog dönteni, mivel eddig még első fokon sem hozott határozatot a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság.

Mindezek alapján az AKSZSZ elnöksége  úgy döntött, hogy a korábban meghirdetett egy hetes sztrájkját, egy hónappal később, 2016. november 27. napjával kezdi meg és a sztrájk december 4. napjáig fog a Volán társaságoknál tartani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top