Utazás

Eltévedt a Szombathely–Budapest vonat

Szombathelyről Budapestre indult szerda reggel az IC, ám útközben eltévedt.

A Szombathelyről indult Alpokalja IC vígan besiklott ma reggel Sárvárra, igaz, arra semmi keresnivalója nem lett volna, ugyanis nem szerepel az útvonalán. Miután a vonat már fél órája az állomáson ácsorgott, az utasokat végre tájékoztatták, hogy technikai probléma adódott – számolt be róla a Nyugat.hu.

A technikai probléma konkrétan az volt, hogy a vonat eltévedt, ugyanis Répcelak irányába kellett volna közlekednie.

A szerelvény végül visszament Porpácig – ahol előzőleg a helytelen irányba váltott –, majd onnan már a megfelelő irányba folytatta útját, végül pedig 70 perces késéssel érkezett meg Budapestre.

A GYSEV Zrt. megkezdte az eset körülményeinek kivizsgálását. Amennyiben a késés miatt az érintett utasok kártérítési igényt nyújtanak be, azt természetesen megtéríti a vasúttársaság. A GYSEV Zrt. az okozott kellemetlenség miatt az utasok szíves elnézését kéri – közölte a lappal a vasúttársaság.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top