Utazás

Átalakult az Instagram: hogy tetszik az új változat?

A világ vezető fotómegosztó alkalmazása jelentős átalakuláson ment át: eltűnt a régi logó, és alaposan átszabták az alkalmazás kezelőfelületét is.

A 2010-ben indult képmegosztó a világ egyik legnépszerűbb alkalmazásává vált, 2013-ban már több mint 150 millióan használták, nem véletlen, hogy a Facebook hamar le is csapott a cégre, és indulása után alig két évvel már meg is vásárolta, nem kevesebb, mint egymilliárd dollárért.

A jól megszokott, retrostílusú fényképezőgépet ábrázoló ikon helyén mára sokan egy modernebb, színátmenetes logót láthatnak a telefonjukon. Ez persze azonnal megosztotta a felhasználókat, akik a különböző közösségi oldalakon adtak hangot, jellemzően a nemtetszésüknek. A változás érinti a Layout, Hyperlapse és Boomerang alkalmazásokat is, ezek logóit és ikonjait is az Instagraméhoz igazították.

A New Look for Instagram from Instagram on Vimeo.

Az Instagramot elindítva pedig azt látjuk majd, hogy a korábbi kék-fehér dizájn helyett elegáns fekete-fehér felület várja a fotókat. Ami picit zavaró lehet, hogy a felhasználók neveit is feketére cserélték a korábbi kék helyett, így kevésbé látszik elsőre, hogy hova lehet “kattintani”.

Ian Spalter, az Instagram dizájnért felelős vezetője szerint a cserére azért volt szükség, hogy közelítsenek esztétikailag a meglévő felhasználói tábor igényeihez.

“A korábbi logo és felület már nem tükrözte a felhasználói közösségünk szellemiségét, illetve, azért, mert úgy éreztük, tudunk jobbat csinálni” – írta Spalter a Mediumon vezetett blogján.

A fekete-fehér felülettel az az Instagram célja, hogy a hangsúlyt még inkább a felhasználók által feltöltött fotók színeire helyezzék.

További cikkek az Instagramról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top