Utazás

Így vernek át az utazási irodák

Nemegyszer előfordul, hogy az utazási irodák átverik a klienseiket, de most többen is megbuktak, félreinformálás miatt. Tavaly október óta öt utazásszervezővel szemben indult eljárás, hiányos vagy megtévesztő tájékoztatásuk miatt.

Megvizsgálta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy az utazási irodák az utazási szerződés megkötése előtt megfelelő tájékoztatást adnak-e az utasoknak, és sajnos nem egy helyen fordult elő átverés. Basa Andrea, a GVH szóvivője az M1-nek elmondta, hogy tavaly egy ügy zárult bírsággal, de három másik eljárás folyamatban van, idén pedig egy új eljárás indult.

A GVH szerint a kifogásolt hirdetésekben szereplő üzenetek hiányos és megtévesztő tájékoztatást adnak az utazás áráról, a pluszköltségekről és a szálláshely helyszínéről. Basa elmondta, hogy gyakori probléma, hogy a fakultatív programok árát nem tartalmazza a meghirdetett ár, és előfordul, hogy a fakultatív program igazából nem is fakultatív, mivel a körutazásnál a másik városba szervezett egész napos kirándulásról a csoport nem tér vissza az adott városba, azaz a programon kötelező részt venni.
A GVH azt tanácsolja az utazóknak, hogy ellenőrizzék az utazás lefoglalása előtt, hogy pontosan mit tartalmaz az ár.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top