Utazás

Sírva lázadoznak a stewardessek a fejkendő ellen – frissítve

8 év szünet után, április közepén újra elindul az Air France Párizs–Teherán járata, a francia stewardessek viszont lázadoznak: nem hajlandóak felvenni a nőknek kötelezően előírt fejkendőt. A légitársaság végül engedett a szakszervezetnek.

Az Air France személyzetnek küldött belső feljegyzésben arra kérte a stewardesseket, hogy “a Teheránba repülés ideje alatt nadrágot és bő zakót viseljenek, a repülőgépből való kiszálláskor pedig kendővel takarják el a hajukat”. Mint kiderült, a légitársaság vezetése azóta számos hívást kapott aggódó stewardessektől, akik közölték, hogy nem akarják viselni a fejkendőt, ezért egy szakszervezeti képviselő azt kérte, hogy a járatra önkéntes alapon válogassák ki a légiutas-kísérőket.

Büntetés lehet a válasz a nemre

Christophe Pillet szakszervezeti vezető szerint a vezetőség szankciókkal fenyegeti azokat, akik nem hajlandók betartani az utasítást, és arra hivatkoznak, hogy a személyzetnek “mint minden külföldi látogatónak, tiszteletben kell tartania annak az országnak a törvényeit, ahova belép”. Hangsúlyozzák, az iráni nőknek és a beutazóknak is kötelező a fejkendő viselete, és “ezt a kötelezettséget minden, az országba közlekedő nemzetközi légitársaság tiszteletben tartja”.

Az Air France megjegyzi, hogy a fejkendő viselése a cég bizonyos célállomásain nem újdonság, hiszen Szaúd-Arábiában is kötelező, és nyolc évvel ezelőtt is ez volt a szabály a Teheránba közlekedő járatokon is.

A francia stewardessek ellenkeznek a teheráni szabályok ellen

Start: április 17.

Az első gép április 17-én indul Teheránba, a járatot 8 éve az iráni nukleáris program miatt meghirdetett nemzetközi szankciók miatt függesztették fel.

Az ország egyébként már nem olyan szigorú a nőkkel, mint anno, de akad még néhány régimódi vagy éppen idióta politikus, aki azok után, hogy rekordszámú iráni nő került be a teheráni parlamentbe, azt hangoztatja, hogy “szamaraknak és nőknek nincs helyük odabent”.

Az Air France kivételes intézkedés keretében végül elfogadta a szakszervezet kérését és bejelentették, hogy a teheráni járatukon önkéntességi alapon dolgozhatnak majd a stewardesssek.

Kapcsolódó írás:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top