Utazás

Nagyon pörög a turizmus hazánkban

Csütörtökön kiderült, hogy Budapest a világ 107. legdrágább városa, ma pedig megtudtuk: emelkedett a hazai vendégéjszakák száma.

Jól indult az év a turizmusban, januárban a vendégek és vendégéjszakák száma emelkedett, a szállásdíjbevételek is országszerte nőttek, ami kiegyensúlyozott évkezdet a tavalyi rekordév után – mondta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

Hozzátette: Magyarország népszerű a külföldiek körében, az ország és a főváros turisztikai és kulturális kínálata látványosan bővült az elmúlt évtizedben. Két számjegyű bővülést mutat a szomszédos országokból, Romániából, Csehországból érkező vendégek száma, Ukrajnából pedig 25 százalékkal több vendég érkezett. Az év elején a fő vonzerőt a magyarországi gyógyfürdők jelentik – jelezte.

Pörög a turizmus hazánkban - állítja az NGM

A nemzetközi turisztikai piacon “párját ritkító” mértékben, 140 százalékkal bővült a kínai vendégforgalom januárban, ezzel Kína a 15. legfontosabb küldőpiac lett. Ruszinkó Ádám kiemelte azt is, hogy Kína és Kelet-Közép-Európa turisztikai kapcsolatainak fejlesztéséért tavaly megalapított regionális Turisztikai Koordinációs Központ székhelye Budapest lett.

Kapcsolódó cikk:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top