Utazás

Ebben az 5, nem létező országban nyaralnánk legszívesebben

Az extrém turizmus terjedése miatt ma már nem számít akkora különlegességnek, ha valaki például Csernobilba, vagy akár Észak-Koreába látogat el. Ezért igazán menő utazóként ma már olyan országokba kell ellátogatni, amelyek nem is léteznek.

Természetesen most nem Középföldéről vagy Narniáról beszélünk, hanem olyan területekről, amelyek létező országokhoz kapcsolódnak, vagy területi, vagy jogi szempontból, mégsem tekinthetőek az adott nemzet szerves részeinek. Korábbi gyarmatok, az országok születésekor bekebelezett régiók és pici városállamok is szerepelnek egy, az Oxford egyetem földrajz szakának kutatója, Nick Middleton által összeállított listán.

“A térképeket nézve láthatjuk, hogy a bolygó felszínének csaknem minden négyzetcentiméterét felosztotta már az emberiség. Azonban a térképen nem látjuk azokat a területeket, amelyek önálló nemzetállamként működtek vagy működnének, és amelyekről csak kevés szó esik” – mondta az An Atlas of Countries That Don’t Exist: A Compendium of Fifty Unrecognized and Largely Unnoticed States című könyv szerzője. A műben szereplő helyszínek egy része politikai viharok kereszttüzében ég, mások annyira aprók, hogy alig lehet észrevenni létezésüket, míg némelyek – például Grönland – annyira szem előtt vannak, hogy sokaknak eszébe sem jut róluk, hogy nem önálló országok. Lássuk, hova érdemes ellátogatni, ha különlegességre vágyunk!

Szomáliföld

Bár Szomáliáról nem a nyugalom és a béke jut eszébe az embernek, a Szomáliföld nevű autonóm régió, vagy de facto állam köszöni szépen, egészen jól van, annak ellenére, hogy 1991 óta egyetlen ország sem ismerte el a létezését.. A környéken dúló polgárháború javarészt elkerülte a mintegy másfél magyarországnyi területen élő három és fél millió embert, Kenya fővárosából, Nairobiból pedig akár közvetlen repülőjárattal is elutazhatunk Hargesiába, a fővárosba. Főbb látványosságai között található a Laas Geel, ami 5000 éves barlangrajzok gyűjteményéből áll. Emellett 850 kilométernyi partszakasz biztosítja, hogy a strandolással se legyen probléma.

Szomáliföldön több mint 800 kilométer tengerpart várja a strandolni vágyókat
Szomáliföldön több mint 800 kilométer tengerpart várja a strandolni vágyókat

Tuva

Tuva vagy Tyva valaha független közép-ázsiai ország volt, azonban a 20. század negyvenes éveiben elkezdett közeledni a Szovjetunióhoz, amelybe kérelmezte is felvételét. Napjainkban Oroszország részét képezi, de kulturális szokásait tekintve elkülönül a régió többi területétől. Ez a Szibéria déli részén található terület erdőségeiről és sztyeppéiről ismert, na meg arról, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökről itt készültek az azóta világhírűvé vált fotók, amelyeken félmeztelenül lovagol, halászik és vadászik. Tuva egyik fő kulturális exportcikke a torokéneklés, amelyet érdemes meghallgatni.

Seborga

Seborga az olasz–francia határ közelében, a Ligúr-tenger partján található város, amely különleges helyzetben találta magát a hatvanas években. Giorgio Carbone, a helyi virágtermesztők egyesületének vezetője ugyanis felfedezte, hogy a várost nem említik az Olaszország megalapításáról rendelkező írások. Carbone ezért mozgalmat alapított és azt szorgalmazta, hogy Seborgát Monte Carlóhoz hasonlóan szuverén államként ismerjék el. Egy 1995-ös referendumot követően Carbone hercegi címet adományozott saját magának, amelyet 2009-ben bekövetkezett haláláig magáénak tudhatott. Hűséges alattvalói a mai napig ápolják az emlékét, annak ellenére, hogy továbbra is az olasz államnak fizetik az adót. Seborga érdekessége, hogy hozzánk hasonlóan augusztus 20-án ülik egyik nemzeti ünnepüket, Szent Bernát ünnepét.

Panoráma Seborgából: ellátni Monacóig
Panoráma Seborgából: ellátni Monacóig

Mayotte

Az Indiai-óceán egyik csodálatos trópusi gyöngyszeme, a Comore-szigetcsoport egyik tagja, amely 1975-ben azzal lepte meg a világot, hogy az ENSZ-nek ellenszegülve lemondott a dekolonizációról, hogy továbbra is Franciaország része maradhasson.

A képen Franciaország látható (vagyis a fennhatósága alá tartozó Mayotte)
A képen Franciaország látható (vagyis a fennhatósága alá tartozó Mayotte)

Bár Párizstól mintegy 8000 kilométerre található, a francia törvények hatályosak a területén, amelyre az európai autonóm területekre vonatkozó szabályozások érvényesek. A mindössze 213 000 lakosú szigeten egyébként rendszeresen megjelennek a mindenkori elnökjelöltek kampánykörútjaik során.

Mayotte egyik jellegzetessége, a smaragzöld Dziani-tó
Mayotte egyik jellegzetessége, a smaragdzöld Dziani-tó

Mapuche

Bár az Argentina és Chile egyes részeit magába foglaló területen élő mapuche népcsoportot már a Spanyol Birodalom is elismerte, a 19. században elvesztették függetlenségüket, amikor a régiót bekebelezte a két ország. A szó jelentése egyébként annyit jelent: a föld népe, ami itt a helyi területre vonatkozik. Mapuche nem hivatalos fővárosa a Chile déli részén található Temuco, ahol a mapuche népcsoport többsége – mintegy 1,7 millió fő – él. Számos természeti szépség található itt, például a Conguillio Nemzeti Park területén. A helyiek jellegzetes szövésű textilekkel és kézműves alkotásokkal tesznek szert némi extra jövedelemre.

További cikkek különleges úti célokról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top