Utazás

Az emberek negyedének nem tesz jót a nyaralás

Az emberek 23 százaléka stresszesebb állapotban tér vissza a nyaralásáról, mint ahogy elutazott – állítja egy friss kutatás. Ez nem hangzik túl jól.

Az emberek 26 százalékának két-három napra van szüksége ahhoz, hogy képes legyen kikapcsolódni a nyaralásán, míg tízből egynek ez akár három-négy napba is beletelik. Ami nem épp kecsegtető arány, ha mondjuk egy hétre utazott el.

A 2000 brit megkérdezésével készült felmérésből kiderült az is, hogy a nyaralással kapcsolatos stressznek három típusa van: a nyaralás előtti, a nyaralás közbeni, illetve a visszaút miatt bekövetkező stressz. A nyaralás előtt főleg amiatt szokás aggódni, hogy elfelejtünk valamit, nyaralás közben a túlköltekezés lehet a félelem kiváltója, míg a visszautat illetően a legtöbben attól tartanak, hogy késik majd a járatuk.

A férfiak 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nyaralással kapcsolatban nem aggódik semmin, a nő résztvevőknél viszont csak 9 százalék volt ez az arány.

Az emberek negyedének nem tesz jót a nyaralás

Forrás: metro.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top