Utazás

Dizájnerek turbózzák fel az indiai taxikat – fotók

Az indiai Mumbai utcáin közel 55 ezer taxi szállítja az utasokat. A járművek belső terei azonban a legtöbbször nem épp mutatósak.

Fiatal illusztrátorok, dizájnerek és művészek vesznek részt abban a projektben, melynek célja, hogy javítsák a taxik megjelenését, és egyben megismertessék a fiatal alkotók munkáit a nagyközönséggel. A kreátorok a saját maguk tervezte anyagokkal, egyéni elképzeléseik alapján turbózhatják fel a járművek belsejét.

Dizájnerek turbózták fel a taxikat - fotók

Az elképzelések szerint 25 taxit szeretnének így kidekorálni, ám egyelőre még csak öt készült el, ennyire volt ugyanis anyagi keret.

Dizájnerek turbózták fel a taxikat - fotók

Jelenleg az egyik közösségi adománygyűjtő oldalon igyekeznek összegyűjteni a többi terv megvalósításához szükséges pénzt.

Dizájnerek turbózták fel a taxikat - fotók

A taxisofőrök beszámolói szerint az utasok körében máris nagy sikert arattak a színes, egyedi dizájnú kocsik.

Dizájnerek turbózták fel a taxikat - fotók

A dekoráció 4-5 hónapig marad majd a taxikban, ez idő alatt minden egyes autóban nagyjából négyezren utaznak majd, vagyis ennyien találkoznak majd a tervezők alkotásaival. Dizájnerek turbózták fel a taxikat - fotók

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top