Utazás

4 dolog, amit csak az Őrségben próbálhatsz ki!

Kiskamasz koromban jártam az Őrségben utoljára. Akkor egyenesen hidegrázást kaptam a rengeteg Árpád-kori templomtól, a kötelező skanzenlátogatástól, na meg a kerítésoszlopokon lógó sok köcsögtől. A biciklitúrákra meg az erdei tavas csobbanásokra viszont kifejezetten szívesen emlékszem, valamint arra is, hogy a csekély fényszennyezésnek hála, itt láttam meg először a Tejutat teljes szépségében. Most négy dolgot szedtem össze nektek, amiért megéri odamenni gyerekekkel is.

Az idei családi hosszú hétvégére nem vittünk kerékpárt, mondván, már biztosan nagyon forgalmasak az utak Magyarszombatfa és Őriszentpéter között. Nagyon meglepett, hogy megnövekedett autósforgalmat nem, ellenben utánozhatatlan hangulatú tájegységet és számtalan látványos-ízletes programot találtunk hazánk délnyugati csücskében. A varázslatos Őrség gyöngyszemeiből válogattam most egy csokorra valót:

Pokolba az előítéletekkel – a tökös-mákos rétes igenis isteni!

Harmincvalahány éven át keményen tartotta magát a fejemben a tévhit, hogy a tökös-mákos rétes kizárólag sütőtökből készülhet. Fel nem foghattam, miért kell így elrontani a mákos ízcsodát. Szerencsére eljutottam Szalafőre, ahol az egyik csörgőszeri portán szemtanúja lehettem: sima főzőtökre szórja rá a mákot a gazdaasszony, méghozzá régi őrségi recept alapján. A réteskészítés komoly rutint igénylő műveletét egészen a nyújtástól figyelemmel kísérhettük. A legszebb pillanat persze az volt, amikor a frissen gőzölgő ínyencséget az orrunk előtt vették ki a sütőből, hűlés után pedig bele is haraphattunk! A kételkedőknek elmondom: a főzőtöknek gyakorlatilag nincs íze, így csak a mák aromáját emeli ki, de azt nagyon!

Szabadítsd fel a kreatív energiáidat!

Magyarszombatfán, a fazekasok fellegvárában járva hangosan is mondhatjuk: itt aztán rengeteg a köcsög! És ezen senki sem fog megsértődni. Már a helységnévtáblát elhagyva érdemes balra pillantgatni, itt kelleti magát ugyanis néhány igen szemrevaló mázas cserépedény. Ezen a településen él még néhány idős szakember, akiktől mi is elleshetjük a fazekasok (régies szóval: gerencsérek) ősi mesterfogásait. Szerény összeg fejében bárkit szívesen bevezetnek az agyagozás rejtelmeibe, kezdve az agyag felpuhításától (pattogatás) az egészen a komoly fizikumot feltételező korongozásig. Ez a program gyerekekkel is kiváló, még akkor is, ha csak temérdek meztelen csiga kerül ki a kezeik alól. A mesterműveket haza is vihetjük!

Forrás: Balogh Családi Gazdaság
Forrás: Balogh Családi Gazdaság

Vajon hogyan készül az Őrség fekete aranya?

Az őrségi tökmagolaj jótékony hatásáról (erősíti az immunrendszert, magas E-vitamin-tartalma miatt pedig bőr- és hajápolásra is kiválóan alkalmas) sokat hallottam már. De arról fogalmam sem volt, hogyan készül az eredeti. Bizony, mint minden sikeres produktumot, ezt is hamisítják. Elmentem tehát a szalafői Felsőszerbe, és megkerestem azt a látványműhelyt, ahol a mai napig tradicionális kézi technológiával sajtolják az Őrség fekete aranyát. Végre megtudtam, mi a különbség a hideg és a meleg sajtolás között, rácsodálkoztam, milyen formában távozik a gépből az olajgyártás mellékterméke. Már alig várom, hogy este a zöld salimra locsolhassam a mézédes tökmagolajat!

Fejtsd meg az erdei tó titkát!

Amikor pedig már kiszárnyalta magát a kreativitásom és kulináris élvezetekben is volt részem bőven, csak egy kis csendre és lazulásra vágyom. Most, hogy már a balatoni szabad strandolás kiváltságát is elvitatják tőlünk, nagy öröm, hogy az őrségi Hársas-tónál nem szednek belépőt. Pedig lenne miért fizetni Szentgotthárd határában: már maga az eldugott erdei tavacska látványa is felbecsülhetetlen értékkel bír, de a tény, hogy van kulturált WC, öltözőfülke és kiépített strand, tényleg megfizethetetlen. Az pedig csak hab a tortán, hogy (szerintem) itt sütik a világ legkönnyűbb, legropogósabb lángosát, a gyerekek pedig hatalmas homokozóban és manóházaknak nevezett mászóka-csúszda komplexumon tombolhatnak. A sok élmény még a strand egyetlen gyenge pontját is feledtette velük: sajnos fagyi nem volt kapható.

www.harsasto.extra.hu
www.harsasto.extra.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top